Berlinale: Tóth Orsi Shooting Star

Filmhu: Kitűztél magad elé valamilyen célt a rendezvénnyel kapcsolatban?

Tóth Orsi: Annyira nem lehet tudni, hogy miből mi lesz. Azt gondolom, hogy a Shooting Star jó lehetőség arra, hogy az ember megmutassa magát, esetleg találkozzon olyanokkal, akik érdekesek lehetnek a továbbiakban, de hogy ebből mi realizálódik, minek mi lesz a kimenetele, nem lehet előre megmondani. Egy rendező vagy egy producer szempontjából más egy ilyen rendezvény, hiszen odamegy egy filmtervvel, embereket akar találni, akiket a dolog érdekel. Ha talál ilyeneket, valami elindul. Egy színész szempontjából ez teljesen más. Odamegy, megnézik, ráadásul nem is a rendezők, hanem casting directorok és producerek – hogy ebből egy év múlva, öt év múlva lesz-e valami, nem lehet kiszámítani.

Filmhu: Van egy előre lefektetett programod, amit teljesíteni kell? Előírja számodra a Filmunió, hogy milyen eseményeken vegyél részt?

T.O.: Lesz egy csomó fotózás, egy csomó fogadás, meg kell majd jelenni különböző helyeken, beszélni ilyen-olyan emberekkel… Ennek inkább reklámértéke van. Az egyetlen esemény, ami tényleg fontos, az egy produceri meeting, ahol egyszerre lesz jelen az összes shooting star, és az összes casting ügynökség, amely éppen fellelhető Berlinben. Gondolom, leülünk majd egy asztalhoz, ahová vetésforgóban jönnek az ügynökök meg a producerek, mint egy rapid randin.   

Az idei Shooting Star program fiatal tehetségei Forrás: EFP

Filmhu: Őszintén szólva egy kicsit szkeptikus vagyok az ilyen típusú fórumokkal kapcsolatban. Ha valaki jó színész, ráadásul van már szakmai múltja – mint ez a Shooting Star esetében kritérium – nem hiszem, hogy ez a pár nap olyan sokat lendít a karrierjén.

T.O.: Az mindenképpen előnnyel jár, ha az ember személyesen van ott – ez azért mindig másképpen veszi ki magát. Nem az a helyzet, hogy kimész mondjuk Londonba, felhajtasz egy ügynököt, és megpróbálod eladni magad, hanem fordítva, ők jönnek hozzád. Ha jónak látom, odaadom az anyagomat, ha nem, nem – ha valaki nem jön be, visszautasítani még mindig lehet. Nem igazán tudom, hogy mi lesz, de én is kíváncsian várom.

Filmhu: Itthon van ügynököd?

T.O.: Lukács Zsolt. Ketten vagyunk nála, Nagy Zsolt meg én. Valamikor az ősszel kerestem meg, miután beszéltem Nagy Zsolttal. Sajnos én nem tudom ezeket a praktikus dolgokat intézni – képtelen vagyok felhívni egy ügynökséget, képtelen vagyok leszerződni, mert nem érdekel a dolognak ez a része. Ha nem rólam van szó, akkor nagyon határozott tudok lenni, de ha egy munka a szívügyemmé válik, onnantól nem tudom már rendesen képviselni az érdekeimet, mert jobban vagy másképpen érdekel, mintsem hogy üzleteljek vele. 

Filmhu: Miért nem egy nagyobb ügynökséghez szerződtél?

T.O.: Lukács Zsoltot ismerem már egy ideje – teljesen más vonalról jön, szeretetből, rajongásból kezdte el ezt csinálni, azt gondolom. Érzem rajta, hogy tényleg érdekli, odafigyel az emberre. Szerintem ez a legfontosabb. Az itthoni ügynökségek szinte nagyipariban nyomják, inkább saját magukat, mint téged képviselnek. Jó ideje beláttam már, hogy szükségem volna egy ügynökre, csak nehezen találtam olyat, akiben meg is bízom. Ez a kapcsolat elég friss, konkrét munkát nem hozott még, én vittem át hozzá a folyamatban lévő ügyeket, azokat intézi. Feltétel volt a kapcsolatunkban, hogy nem vagyok termék. Ez nekem fontos.

Tóth Orsi Mundruczó Kornél Deltájában Fotó: Erdély Mátyás

Filmhu: Hogy állsz általában a castinghoz?

T.O.: Bármikor hívtak itthon castingra, az nem jól sült el. Olyan szinten görcsölök be ezektől a teszthelyzetektől – hogy nem szituáció van, hanem fel kell olvassak valamit egy lapról – , hogy nem tudom csinálni. Nyilván akad, akinek ez nem okoz gondot, de nekem nem megy. Hozzám talán több türelem kell, ami nem biztos, hogy jó, de ez van. Energia-befektetés. Kockázat. Én általában úgy kapom meg a munkáimat, hogy a rendezők látnak az előző filmjeimben, és felhívnak. Az megint egy másik történet, amikor ketten-hárman vagyunk jelöltek egy szerepre, és érzem, hogy a casting célja, hogy jobban megismerjenek.

Filmhu: Ha már több próbafelvételen is túl vagy, és mégsem kapod meg a szerepet, nem nagyobb a veszteség?

T.O.: Nem szabad szerintem így gondolkodni egy szerepről. Ha kiválasztanak, azért választanak ki, mert te vagy a legalkalmasabb. Ha nem kapod meg, az nem azt jelenti, hogy nem vagy jó, vagy kevésbé vagy jó, hanem azt, hogy mást jelentesz, mást képzeltek el, más a koncepció, nem te vagy az, aki lefedi azt, amire gondoltak. Ha pedig ez így van, jobb, ha nem kapod meg a szerepet, mert úgysem fogsz tudni megfelelni, és csak keserűséget okoz a munka. Ez ennyire egyszerű. Nem tehetség/tehetségtelenség kérdése. Ha nem feded le az elképzelést, nincs miről tovább beszélni. Én hiszek ebben, már csak azért is – mégha önáltatás is – mert, amikor egy szerepet megkapok, nem tudok úgy rágondolni, mint egy szerepre. Úgy érzem, egy vagyok vele, nem kell trükköket kitalálnom – azért kaptam meg, mert ez én vagyok.

Filmhu: Érezted valaha hátrányát annak, hogy magyar színésznőnek születtél?

T.O.: Ezen felesleges agyalni. Ide születtem, azt kell szeretni, ami van. Nyilván, ha ötszáz kilométerrel nyugatabbra születek, könnyebb a helyzetem, de lehet, hogy nem – kiszámíthatatlan ez a pálya. Nincs biztonság, ez mindig kötéltánc. És én szeretem, hogy kötéltáncos vagyok.  

Lajkó Félix, Tóth Orsi és Mundruczó Kornél a Cannes-i Filmfesztiválon

Filmhu: Mundruczó Kornél mondta rád egy interjúban, hogy igazi sztár alkat vagy, olyan, akit vagy imádnak, vagy gyűlölnek.  

T.O.: Hál' isten. Úgyse hinném el, hogy mindenki szeret.

Filmhu: Úgy tudom, ötletszerűen döntöttél a pálya mellett. Megbántad, hogy színésznő lettél?

T.O.: Nem, szeretem ezt csinálni. Az én döntésem, hogy mit vállalok el, és ezeket a melókat A-Z-ig nem bántam meg. Ha ennyi volt, akkor ennyi volt, de ezekért már megérte. Olyan dolgokat kaptam a színészettől, amiket másképp nem valószínű, hogy megkaptam volna. Látásmódot, gondolkodást, érzelmeket, barátságokat. Sok mindent, amik miatt megéri. Az ember ezt nem azért csinálja, hogy sztár legyen – ez csak külsődleges, mellékes dolog – hanem, azért mert szereti.

Filmhu: Sokat változtál, amióta kijöttél a főiskoláról?

T.O.: Remélem, nem. Remélem, egy kicsit okosabb lettem. De a mag, az nem változott.  Igyekszem vigyázni rá.