A Címzett ismeretlen hősei mind vesztett csaták elveszett emberei. Próbálják elhinni végérvényesen feldúlt világuk átmeneti szállásokból és kényszermegoldásokból eszkábált látszatmiliőjét, évekkel a koreai háború után, amerikai katonai bázissal a hátuk mögött. A hagyományos értékek fájdalmasan elferdülnek, a tradíciók felkoncolva függenek a kizsigerelt valóság horizontján, a terepruhás amerikaiak meg csak kúsznak tovább, üldözőbe véve a nemlétező ellenséget. Szeretnénk hinni, hogy mindez csak a szamurájlelkű keleti szellem sajátja, ugyanakkor tudjuk, hogy csak egy kicsit kell odafigyelni, és a mi világunk kegyetlenül felnagyított problémáit látjuk viszont a vezérmotívumok mentén. Csak remélni merjük, hogy a vásznon már megszenvedtek helyettünk, és kis kellemetlenség árán megint megváltódtunk. Kim Ki-Duk mozijára beülni mazochizmus, végignézni olyan, mintha váratlanul jól megvernének, kiengesztelnének, és újra megvernének, felébrednél, és a kínzás mégis folytatódna percenként újabb döbbenettel sokkolva, kijönni róla pedig felér egy hosszú üldözést követő életsóvár sóhajjal: Megmenekültem!