"Búcsúzom tőled Tamás!
Búcsúzom a már nem létező Stúdióbeli volt munkatársaid, kollégáid, barátaid nevében is. Mindazok nevében, akik joggal mondhatják, életük egy darabját veled töltötték és szeretettel gondolnak rád, amikor az együtt eltöltött évtizedekre emlékeznek.
Én – főiskolai tanulmányaimat éppen befejezve – 1968 őszén találkoztam veled először. Te akkor egy oberhauseni különdíjon és egy Oscar jelölésen túl, - „Részletek J. S. Bach: Máté Passió-ból” - az „Ideál ’68” című különleges montázs-filmed vitáival voltál elfoglalva.
Munkáid már jóval korábban is figyelmet keltettek, megérdemelt sikert arattak, mint a „Csontváry” és a „Derkovits Gyula”. Ezekben a filmjeidben a festők gondolatait szöveg nélkül, csak zenei háttérrel fogalmaztad meg. Művészi és emberi nagyságodra vall, hogy nem a sokak által bevált módszerhez folyamodtál: „nyertes csapaton ne változtass” hanem Te, kockázatot is vállalva – rendre újítottál- és megújítottad önmagadat is.
Erről tanúskodik filmjeid széles horizontú tematikája, ami a geometriától a művészetekig, a lélektantól a természet- és környezetvédelemig, a társadalmi, történelmi kérdések felvetésétől a néphagyományok feltárásáig sok-sok mindent felölel. Ilyen volt a technikai vállalásban is úttörő – a húsvéti népszokásokat bemutató – első hazai cinemascope néprajzi rövidfilmed a „Tavasz Bujákon”.
Megtiszteltetésnek vehetem, hogy szinte ismeretlenül, kezdőként, bizalmat előlegezve kértél fel 1969 őszén egy négy évszakos, háromrészes természetfilm operatőrének.
Részletek J. S. Bach: Máté Passió-ból
Az első közös munka kísérlete úgy tűnik sikeresnek bizonyult, mert a hetvenes, nyolcvanas évek során több mint két tucat film megalkotói lehettünk.
Nyitottságod, érdeklődésed és olvasottságod révén szinte mindig korábban foglalkoztál témáiddal, mint ahogy azok a közbeszéd tárgyaivá váltak volna.
Filmes pályád - mint mindannyiunké – küzdelmes és nehéz volt. Nehéz, mint minden, az alkotás lázában égő művészé, aki nem nyugodhat bele , hogy a feltételek nem mindig kedveznek elképzeléseinek.
Nehéz, mert sok igazságtalansággal és megnemértéssel találkoztál pályádon, s tudatában voltál, hogy erre nem te szolgáltattál okot.
Mégis szerencsés voltál. Hiszen iskoláid befejezésétől nyugdíjba vonulásodig, 33 éven keresztül szolgálhattad szerelmedet, a filmet. A filmművészet szinte minden műfajában letetted a névjegyed, a Te számodra mindegyik csak egyet jelentett: feladatot. Feladatot, amelyre alaposan fel kell készülni, s meg kell oldani.
Ez a búcsú perce. Most el kell válnunk. Elmentél, de itt hagytad műveidet, itt hagytad példádat. Tamás, szeretetre méltó ember voltál. Azzá tett emberséged, fanyarságában is ízig-vérig humánumtól átitatott humorod, mindig érezhető, de sohasem tolakodó segítőkészséged.
Sajnálom, hogy csak most mondhatom el, de el kell mondanom: büszke vagyok arra, hogy közel két évtizeden át operatőröd, munkatársad lehettem, hogy megtiszteltél szakmai barátságoddal.
Nyugodj békében! Isten veled!"
