Hajnalban hazatérő, részegen törő-zúzó családapa, magány, kiszolgáltatottság, széthullott család, jóvátehetetlen testi és lelki sebek. Az És mi van Tomival? első negyed órájában megismerhetjük az alkoholizmus legmélyebb bugyrait, egy olyan eseménnyel, ami megkérdőjelezhetetlenül választás elé állítja a film hősét: vagy megpróbál leszokni, vagy mindent tönkretesz maga körül.
Till Attila közel tíz évvel utolsó nagyjátékfilmje után ismét egy, a társadalmunkban jelenlévő tabuhoz nyúlt. Első alkotása, a Pánik (2008) akkor beszélt a széles körben elterjedt pszichés zavarról, amikor még nem volt szokás róla nyíltan kommunikálni, mert értetlenséggel találtuk szembe magunkat, ami a legtöbbünket arra sarkallt, hogy az ilyen fokú szorongásunkat inkább elrejtsük a világ elől. A cannes-i filmfesztiválon bemutatott kisjátékfilmje, a Csicska még nagyobb tabukat döntögetett: a modernkori rabszolgaságról nagyon keveset lehetett tudni elkészülte idején, megdöbbentő volt, hogy 2011-ben létezik ilyen Magyarországon. Második nagyjátékfilmje, a Tiszta szívvel (2015) főhősei pedig mozgássérültek, és bár már egyre gyakrabban találkozhatunk akadálymentesített utcákkal, épületekkel, be kell látnunk, hogy Magyarország igen csak le van maradva az elfogadással e tekintetben is.
Fotó: Mozinet
Gondolhatnánk, hogy az alkoholizmus már nem akkora tabu, azonban a probléma valószínűleg abban rejlik, hogy az alkoholfogyasztás annyira beivódott a szokásrendszerünkbe, annyira a kultúránk részévé vált, hogy a valós kockázataival nem vagyunk képesek szembenézni. Iszunk, ha ünneplünk, iszunk, ha valami bánat ér, ha vendégségbe megyünk, szinte kötelező inni és iszunk minden este otthon, hogy megnyugtassuk a napi robotban és sokszor kilátástalanságban pattanásig feszülő idegrendszerünket. Kisebb településeken, ha templom és kisbolt nincs is, kocsma biztos, hogy akad, a lagzik, a halotti torok, a disznóvágások kötelező kelléke a pálinka, a nagyvárosokban, ha elmész egy buliba, vagy céges rendezvényre, furcsán méregetnek, ha csak narancslevet kérsz. Till Attila saját bevallása szerint mélyen ismeri ezt az ördögi kört, most pedig eddigi legszemélyesebb filmjét készítette el.
Ifj. Szálka Sándor (Thuróczy Szabolcs) a takarásban készülődik, felfokozott állapotban van, meghúzza a WC tartályban rejtegetett rövides üveget, mielőtt kilép a színpadra. Sándor nem Otellóként készül leszúrni Desdemónát, hanem mellékszerepet alakít egy bábegyüttes Nyúl Péter előadásában. Ebben a képsorban szinte minden benne van, ami miatt ifj. Szálka Sándor alkoholista lett. Az És mi van Tomival? főhőse ugyanis nem csak a bábszínpadon áll - kúszik, mászik, guggol - a paraván mögött, de kiskora óta saját életének takarásban lévő mellékszereplője. Még saját neve sincsen, hiszen apukája, szintén Szálka Sándor, sőt, ő A Szálka Sándor, a már megboldogult nagy magyar színész, akire mindenki emlékszik, és ha szóba jön, az ifjabb Sándor már nem is érdekes.
Till Attilának jó érzéke van ahhoz, hogy az általa ismert embertípusokat és a környezetüket pontosan és találóan mutassa be, így van ez a Thuróczy által alakított karakterrel is. Sándor másodrangú bábszínész, aki csak alkoholtól felbátorodva hangoztatja apróbb szakmai eredményeit, mégis a XII. kerület lankáin, egy Ráth György utcai villában tengeti mindennapjait. Ez is apai örökség, akárcsak az őt elnyomó rivaldafény, vagy az alkoholizmus, ami a családja és gyereke felé irányuló agresszivitással párosul. A díszlet pedig pontosan kifejezi a helyzetet, amelyben ez a férfi él: hiába a nagy tér, évtizedek óta felhalmozódott lomok, a sztár apa megkopott plakátjai és relikviái mindenütt, a ház csak árnyéka az egykori csillogásnak, de a lakójának nincs módja modernizálni, rendbe tenni, mert ő már egy másik életet él.
Fotó: Mozinet
A rendező ugyanennyire jól ismeri a sokat eltűrő, de magáért kiálló feleséget (Fodor Annamária), akinek egy idő után elege lesz, és teljesen eltűnik a férfi életéből. Till érti a lány (Tóth Zsófia) helyzetét is, aki abban nőtt fel, hogy apja hajnalban részegen állít be, és ilyenkor, ha nem az történik, amit ő akar, tör, zúz, verekszik, ám ő valójában mégsem tud teljesen elszakadni a bántalmazó apától. És azt a metódust is, amikor a szétzúzott család romjain, a már tiszta férfi újrapróbálja az egészet egy tíz-tizenöt évvel fiatalabb, kicsit ugyanolyan, kicsit más nővel (Sodró Eliza), megint jön a gyerek, hátha most más lesz, hátha most jobban tudja csinálni.
Tilla apró finomságokkal mutatja be azt a jelenséget, hogy mennyire megnehezíti a leszokásban lévő ember mindennapjait a társadalom alkoholhoz való viszonya: a gratuláló néző megsértődik, ha a felajánlott laposüveget nem húzza meg a művész úr - „biztos túl nagyra tartja magát”, hasonlóan jár, ha egy szakmai megbeszélésen egyszerűen nem kér a borból - „egy korty nem árthat”, de még az sem segít, amikor színt vall, és elmondja, hogy komoly gondokkal küzdött és már régóta tiszta - „Vannak problémáim az alkohollal.” - „Mindenkinek vannak problémái vele.”
Azonban akadnak olyan részletek, amelyre a rendező nem érzett rá. Pali (Polgár Tamás) munkás figurájának közegében érezhetően nem annyira jártas, a sokszor szinte érthetetlenül hadaró fiú karaktere nem eléggé kidolgozott, nem tudjuk meg, hogy mi okozza nála az addikciót, ráadásul ami a Ráth György utcai ház esetében olyan szépen adott hozzá Sanyi karakteréhez, az Palinál nincs jelen: hiába ismerjük meg az ő otthonát is, nehezen hihető, hogy ez a csapzott, munkás overálos, mélyen lévő srác egy újlipótvárosi makulátlan IKEA-katalógus lakásba térjen haza minden este. És bár a pszichológus fontos szerepet tölthet be egy leszokóban lévő, függő ember életében, itt csupán egy rövid jelenet erejéig leshetünk be ebbe a folyamatba és őszintén szólva nem is térnénk vissza nagy örömmel hozzá - biztonságos légkör helyett, ahol az ember szívesen megnyílik, egy nagy, üres és sötét szobában Sanyi távol ül a szakembertől, aki kifejezetten hűvösen és szigorral faggatja páciensét.
Fotó: Mozinet
A film jelen idejét egy olyan nap adja, amikor Sanyi az AA gyűlésről ismert Palival indul megkeresni egy társukat, a napokkal ezelőtt eltűnt Tomit (Patkós Márton). Utóbbiról nem tudunk sokat, csupán annyit, hogy nem szívesen lennénk az érzéketlen anyja (Básti Juli) gyerekei, azonban ez alatt a néhány óra leforgása alatt megismerhetjük Sanyi (és részben Pali) történetét.
Elméletben jól működő ötlet, hogy a film fő cselekménye már azt az időszakot mutatja be, amikor Sanyi évek óta tiszta, hiszen így érzékletesen láttatható, hogy egy függő ember élete korántsem változik meg attól, hogy leteszi az alkoholt. Sanyi még fél évtizeddel az utolsó korty után is naponta küzd meg a sóvárgással, az automatizmussal, amikor egy stresszesebb helyzetben az üveg után nyúlna, ahogy az sem véletlen, hogy még mindig kétnaponta jár az anonim alkoholisták gyűlésére - így is az alkohol határozza meg az egész életét és új családja mindennapjait.
Ám sajnos pont ez a szál működik a legkevésbé. Bár Tilla első és második játékfilmjében remekül zsonglőrködik a különböző idősíkokkal és cselekményszálakkal, amelyek igazán ötletesen fonódnak össze, most ez a szerkezet kuszára sikerült és több ponton összegabalyodik: Sanyi és Pali városban való bolyongása pedig kevésbé erős és érdekes, mint amikor a színész múltját, új párjával való viszonyát, vagy a lányával való kapcsolatát szemléljük.
Fotó: Mozinet
Mint eddigi filmjeinél, Tilla most is remek szakemberekkel vette körül magát. Bár a forgatás csak két hétig tartott, előtte már egy éve próbált a színészekkel, akik tökéletesen összecsiszolódtak. Azonban a pénz hiánya több ponton is észrevehető. Egy Budapesten élő nézőnek kifejezetten zavaró lehet, hogy a film jelentős részében a Városmajor-Ráth György utca-Ugocsa utca apró Bermuda-háromszögében bolyonganak a szereplők, miközben elvileg az egész városban keresik Tomit. A nagyon tehetséges, már sokszor bizonyított operatőr, Győri Márk is talán azért mozog annyit a kézikamerával, mert így legálisan forgathattak olyan külső helyszíneken is, amelyekhez nem volt engedélyük. Pedig akadnak olyan pillanatok a filmben, amiknek jót tenne, ha kicsit lelassulnának, vagy megállna a kamera. Bár az elmúlt években megszaporodtak a magán- vagy közösségi finanszírozásból, esetleg baráti segítségből készült filmek, Tillának ez az első ilyen alkotása, és talán épp ezért nem szerzett rutint abban, hogy a miképpen fedje el a kis költségvetésből adódó hiányokat.
De mi van Tomival? Nem igazán tudjuk meg, és mindegy is. Mi van mindannyiunkkal? Erről szól Till Attila új filmje, a fájdalmainkról, megküzdési stratégiáinkról, függőségeinkről, és bár akadnak benne gyengébb részletek, jó, hogy elkészítette.
Az És mi van Tomival? október 31-től látható a mozikban, a Mozinet forgalmazásában.
