A rendező a ‘70-es évek elejére már túl volt első low budget-horrorján, az Eggshells-en (1969) és egyetemi tanárként, valamint dokumentumfilmes operatőrként dolgozott. Egy karácsonyi bevásárlás alkalmával a tömeg közepén állva elgondolkodott, hogy milyen eszközzel lehetne a lehető leghatékonyabban kiszabadulni a zsúfolásig tömött üzletből. A láncfűrész jutott eszébe. Saját bevallása szerint innen ered A texasi láncfűrészes alapötlete, erre pedig egy sor társadalomkritikus réteg rakódott a fejlesztés során, amellett, hogy a plainfieldi mészárosként elhíresült gyilkos, a sírrabló és kannibál Ed Gain története is megihlette a forgatókönyvet jegyző Hoopert és Kim Henkelt. Hooper aggódva figyelte az USA akkori politikai és közéleti történéseit, sok művészhez hasonlóan ő is kritikusan állt a vietnámi háborúhoz, miközben Charles Mansonék ámokfutásának köszönhetően a hippikorszak is leáldozóban volt, így a filmet nem kis részben a rendező kiábrándultsága szülte.
Szinte hihetetlen, de A texasi láncfűrészes mészárlás leginkább naturalista képei az első néhány percben leperegnek. John Larroquette szenvtelen, hátborzongató narrációja nyitja a filmet, majd egy sírrablás eredményét látjuk, túlvilági zajok kíséretében fel-felvillanó, foszladozó emberi testrészekről készült közelik váltják egymást, a főcím előtti hosszabb beállítás pedig egy bomlásnak indult, a temető egyik kőfaragványához rituálisan odakötözött holttestet mutat. Az ezt követő, szintén rendkívül nyomasztó főcím Hooper társadalomkritikus alapállását erősíti meg: a vörös-feketében ázó, nonfiguratív, a háttérben koponyákat és testrészeket Rorschach-tesztszerű pacákban mutató stáblista aláfestésként sokkoló rádióhírek futnak, amik lángoló olajmezőkről, kolerajárványról és erőszakhullámról tudósítanak.
.jpg)
Mire meglátjuk az országúton fekvő döglött szőröstatu közelijét a film ötödik percében, nagyjából sejthető, milyen állapotban van az USA a ‘70-es évek elején. Ezt pedig gyorsan igazolják a furgonnal autókázó főszereplők, akik a „látszólagos retrográd mozgás” asztrológiai hatásairól, horoszkópról és spiritualitásról okoskodnak útközben. A felvilágosultnak mutatkozó, valójában infantilis, hisztis és felszínes városi fiatalok arrogáns idegenekként mozognak az amerikai vidéken, a nagyváros-kisfalu szembenállás pedig szépen végigvonul a szűk másfél órás játékidőn. Kim Henkel és Tobe Hooper is aláhúzzák A texasi láncfűrészes… forgatásáról készült dokumentumfilmben, hogy Texasról akkoriban (is) külön országként gondolkodtak a gazdagabb térségekben, az állam a városi és vidéki Amerika közötti különbség szimbólumává vált, így a helyszínválasztás önmagában utalás egy radikálisan megosztott nemzetre.
A texasi láncfűrészes mészárlás egyik nagy erénye, hogy megelégszik ezekkel a sorok mögött húzódó, kíméletlenül kritikus, mégsem tolakodó tézisekkel. Hooperék sok későbbi, filmjük által is inspirált slasherrel ellentétben nem bonyolódnak bele a szükségszerűen felszínes karakterek kibontásába és az események részletes magyarázatába, a szereplőkkel együtt gyakorlatilag az első pillanattól a napégette, gazos és kietlen vidéki pokol közepén találjuk magunkat. A környéken utazó hippi társaságról alig derül ki valami, sőt, a viszonyrendszerüket sem igazán bontja ki a forgatókönyv. Az egyetlen kivétel a nyitó narrációban is említett testvérpár, Sally (ő lesz a final girl) és a tolószékes Franklin, de az ő motivációjuk is kimerül annyiban, hogy nagyapjuk sírját szeretnék meglátogatni a környéken. A temetőnél aztán sötét jóslatokat motyogó alkoholistákkal és más, barátságosabbnak tűnő helyi alkoholistákkal találkoznak, majd felvesznek egy fura stoppos fiút és váratlanul rémálomba fordul a kánikulai délután.
A láncfűrészes gyilkosról, Bőrpofáról is keveset árul el a film, olyannyira, hogy az ő és családja kannibalizmusa is csak halvány utalások szintjén jelenik meg. Ez persze sokat segít a feszültségteremtésben is, az áldozatai arcbőrét maszkként viselő nagydarab, furcsa mozgású, üvöltöző és hörgő Bőrpofa gyors belépői és kíméletlen kalapácsütései minden alkalommal vérfagyasztók, ahogyan az is, amikor a feje felett hadonászik a láncfűrészével. Sokak szerint épp a vér hiánya fokozza a hatást. A producerként is működő Hooper PG-13-as korhatárkarikát szeretett volna a filmre, a forgatás során pedig folyamatosan egyeztetett telefonon az amerikai korhatárbizottsággal is, hogy a végeredményt megnézhessék 13 éven felüli kamaszok is a moziban, persze szülői kísérettel.
Emiatt A texasi láncfűrészes mészárlásban akkor sem fröccsen vér, amikor Bőrpofa egy vágóhídi kampóra akasztja fel az egyik áldozatot. A produceri taktika és a művészi vízió összeért, ugyanis a film elementáris erejéhez és nyerseségéhez sokat hozzátesz, hogy a gyilkosságok gyorsan, nagy gesztusok és közelik nélkül, a maguk borzasztó természetességében történnek meg, a hatást pedig a kaotikus hangkulissza és a leleményesen megtervezett díszletek fokozzák. (És mivel a film mindezek miatt mégis sokkoló lett, Hooper igyekezete ellenére is R, azaz csak 18 éven felülieknek való besorolást kapott az USA-ban, több országban pedig nem is engedték a mozikba.)
Az éles zörejek és katatón zúgás által uralt zenét Wayne Bell és Tobe Hooper szerezték, a fő szempont pedig a kakofón káosz megteremtése volt. A hangkulissza rémálomszerű atmoszférát eredményez, Robert A. Burns látványtervező pedig tökéletes partner volt a néző lelkének sanyargatásában. A szakember állati csontokból épített szobrokat és ,,díszített fel” velük különféle bútorokat, Bőrpofa maszkjának végleges alakját pedig hosszú kísérletezés előzte meg. Burns saját módszert dolgozott ki arra, hogyan lehet többször használható, élethű álarcot készíteni latexből, sőt, arra is figyelt, hogy a lenyúzott bőr sérült legyen azon a részen, amire Bőrpofa anno lesújtott a kalapácsával.
A láncfűrészes gyilkost alakító Gunnar Hansennek sem volt könnyű dolga, hiszen a mimikájától megfosztva, egyetlen szó nélkül kellett felépítenie a karaktert. Úgy készült a szerepre, hogy elment egy speciális iskolába, ahol fogyatékkal élőket tanítottak és megpróbálta ellesni a gesztusaikat, a mozgásukat. Elmondása szerint néhány nap elteltével már úgy közlekedett az intézet folyosóján, hogy többen páciensnek hitték. Végül az itt tanult fogások mellé saját nyelvet is kidolgozott: bár úgy tűnik, hogy Bőrpofa artikulálatlanul visít és hörög, Hansen ezt nagyon tudatosan csinálta, minden megnyilvánulásával a figura tényleg közölni is akar valamit.
A gyilkos film végi bizarr tánca is Hansen ötlete volt: a horrorfilmbe illő forgatás vége felé a színész úgy próbálta levezetni a feszültséget, hogy az egyik felvétel végén hadonászni kezdett a láncfűrésszel. Hoopernek annyira tetszett ez a mozdulatsor, hogy benne hagyta a végső vágatban, ami így végül a filmtörténet egyik legemblematikusabb zárójelenetévé vált.
A mindössze 120.000 dollárból forgatott A texasi láncfűrészes mészárlás óriási siker lett, több mint 30 millió dollárt hozott csak az USA-ban, talán annak is köszönhetően, hogy nemcsak a horror rajongói, de az artmozis közönség is megtalálhatta benne a számításait. A borzalmak mögött egy kíméletlen szociodráma sejlik fel a magára hagyott vidékről, ahol megszűntek a munkahelyek, a többségi társadalom pedig nem vesz tudomást az elszegényedő, leszakadó régióról. A film tehát jóval több, mint öncélú erőszakpornó, de persze elsősorban azzal keltett hírverést, hogy az első vetítéseken több néző is rosszul lett és sokan kimentek hányni. Ez egyébként azóta is egy visszatérő marketingstratégia, nemrég például a Fűrész X és a Terrifier 2 körül is úgy próbáltak feltűnést kelteni az amerikai forgalmazók, hogy a beengedéskor hányós zacskókat osztogattak a nézőknek a moziban.
A texasi láncfűrészes kultusza ezen túlmenően is óriási, igaz, ez egyáltalán nem a folytatásoknak köszönhető. 1986-ban Hooper még rendezett egy önmaga paródiájába forduló, trollkodással felérő második részt, amiben Dennis Hopper egyszerre két láncfűrésszel hadonászik, Bőrpofa pedig kanosan mozgatja az ágyéka előtt a gyilkos szerszámot több jelenetben is. A hangsúlyosabban a fekete humorra építkező folytatás nem aratott osztatlan sikert, ezt követően azonban súlyos lejtmenet következett. A harmadik és negyedik részek olcsó, lelketlen utánérzései voltak az eredetinek, mindezt úgy, hogy utóbbit az első film forgatókönyvét jegyző Kim Henkel rendezte Matthew McConaughey és Renée Zellweger főszereplésével. Bőrpofa történetét azóta több remake, spin-off és prequel is feldolgozta, kivétel nélkül felejthető vagy egyenesen katasztrofális végeredménnyel. Legutóbb 2022-ben érkezett egy folytatás a Netflixre, David Blue Garcia azonban fantáziátlan slashert készített, amiben erőltetett és tolakodó a társadalomkritika, és hiába tér vissza Sally Hardesty figurája idős akcióhősként, ebből sem kerekedett jó ízlésű feldolgozás.
Annak ellenére, hogy a friss és önironikus második részen kívül nem igazán termelt ki értékelhető filmet a franchise, az eredeti mű popkulturális hatása máig jelentős. Bőrpofa nélkül valószínűleg nem létezne Michael Myers és Jason Voorhees, ahogyan a Tudom, mit tettél… vagy épp a Sikoly maszkos gyilkosai sem. A láncfűrészes mészáros játszható karakter volt a Mortal Kombat X-ben, sőt, tavaly egy külön túlélő-horror játék is készült, amiben a film ikonikus helyszínein kell a kannibál család elől menekülni. Az első részt egy másik fontos videojáték is megidézte 2017-ben: a mocsár melletti kísérteties házban játszódó Resident Evil 7. több jelenete, többek között egy bizarr családi vacsora utal Hooper klasszikusára.
A texasi láncfűrészes mészárlás nemcsak jelentős mű, de ki is állja az idő próbáját. Daniel Pearl magabiztos operatőri megoldásai, Larry Carroll és Sallye Richardson dinamikus, jó ritmusú vágása, a kísérteties zenei szövet és a fojtogató, dögszagú atmoszféra zsigeri horrorélményt eredményeznek, amit ma sem egyszerű rémálmok nélkül átvészelni.
A texasi láncfűrészes mészárlás elérhető a MAX felületén.
