Fábri Zoltán (1917 – 1994)

Fábri filmjeinek jellegzetessége az önvizsgálat, a szembenézés őseinkkel, barátainkkal és ellenségeinkkel. Hősei megsárgult fényképek és megelevenedő emlékképek segítségével a múltat faggatják, hogy minél jobban értsék önmagukat. Jelen és múlt, egyén és történelem feloldhatatlan konfliktusa a görög sorstragédiák eredendő bűneként kísért, forrása és katalizátora ezeknek a történeteknek. Ehhez kapcsolódik a mindent elsöprő Történelemmel dacoló kisember alakja, aki az erőszakkal szemben az emberi méltóság letéteményese. Ezek a figurák nem patetikusak, éppen ellenkezőleg, a rendezés deheroizálja őket, képtelenek kibújni bőrükből, képtelenek maguk mögött hagyni bűneiket. Nincs megváltás számukra, mert nemes eszményeiket vérrel mocskolták be, még akkor is így van ez, ha néha maga Fábri is hamiskásan összekacsintott a hatalommal. Legjobb filmjei, a Körhinta, a Hannibál tanár úr, a Húsz óra, az Utószezon és Az ötödik pecsét nélkül nemcsak a magyar filmtörténet, de XX. századi történelmünk megértése is elképzelhetetlen.