Gothár Péter egy egészen új utat nyitott a filmalkotásban – szinte személyes résztvevőként csöppen bele a cselekménybe, nála a kamera is szereplőjévé válik az eseményeknek. Az Ajándék ez nap első jeleneteiben csak körmozgatásokkal, később már a kamerát fahrtsínre helyezve vették fel a jeleneteket – egyre merészebb megoldásokkal ivódtak bele a történet szálaiba. Ezekhez a megoldásokhoz sokban hozzájárultak a fényképezés közben nyert tapasztalatok, a szereplőkön túl, bizonyos hangulatok személyesen közeli rögzítése. A másik, ami segítette ennek a módszernek a kifejlesztését, a televíziónál töltött évek, ahol Gothár megtanult közel kerülni a jelenet szereplőihez és szó szerint a kamerára rendezni. Filmjeinek megjelenítési módját áthatja egyfajta sterilség, ami által bár a kép belsejébe kerülünk, mégis objektív szemlélők maradunk – a döntést nem a rendező hozza meg, hanem majd mi, nézők. A kamerára rendezésen túl, az utómunkára – így a vágásra is – komponálták a jeleneteket, keresve a módot a tempó megfelelő tagolására. Megtudtuk, hogy a western filmek vágási technikája, Ingmar Bergman, Sergio Leone és a korai Lars von Trier művek erős hatást gyakoroltak Gothár alkotási módjára. Elmondása szerint arra kell törekedni, hogy mint hanggal, mint képpel megszólaltassa az alkotó a nézőket.A film fényképezését Gothár - nem véletlenül - a festészethez hasonlította, a képkompozíció kialakítása hasonló mind a két művészeti ágban. A beszélgetésnek ennél a pontjánál elevenítette fel a rendező a legelső mozgóképes élményeket, amikor a mozi hajnalán a nézők nagy része félrebukott a székéből a vásznon szembejövő vonat láttán – vagyis a síkélményből mozgásélmény lett.
Szóba kerültek a filmes és színházi rendezés sajátosságai, például, hogy míg a színházi rendezés térben zajlik, addig ezzel szemben a filmes: síkban. Azonban a valóságot a kétdimenziós térben is hitelesen kell megjeleníteni. Gothár Péter a nyolcvanas évek elején színészismerősei kérésére a kaposvári Csiky Gergely Színházban, később a Katona József Színházban kezdett el rendezőként dolgozni. Hamar megtapasztalta, bár csak zenés darabokat rendezett, hogy a színházban mindennek irgalmatlanul aprólékosnak kell lennie. Ezt a mechanizmust később kamatoztatni tudta a filmrendezésnél is – példaként említve annak fontosságát és a mondanivalóját, hogy egy jelenetnél egy vagy két szemet lát éppen a néző. A színdarab és a film nem szöges ellentéte egymásnak, hiszen mindkettő jelenetekből áll. De míg a mozgóképnél rengeteg előkészület – magába foglalva a színészpróbákat is – szükséges egy tökéletes jelenet rögzítéséhez, addig a színpad folyamatos erőteljes jelenlétet követel. A filmnéző gyakran passzívabb résztvevő, mint az, aki a színházi közönség részeseként az „itt és most” élményének szemtanúja. A hatalmas koncentrációt igénylő rendezés és a színészek őszinte játéka képes elhihetni a befogadóval, hogy „ott van” ő is a történetszálban, az egyidejűség varázslatában. Nem véletlen, hogy Gothár erősen hangsúlyozta azt, hogy az életben egyszer mindenkinek meg kell tapasztalnia egy zenekari hangverseny élményét – azt az impulzust, amit szavakkal talán képtelenség leírni.
„ A filmrendezők tartanak a színészektől, mert félnek elmerülni a művészetükben. Ezért van az, hogy ugyanaz a színész jelenik meg több filmben, a rendezők egyszerűen nem mernek kockáztatni.” - emelte ki a rendező. A színészek és a rendező között kialakuló kapcsolat hangsúlyozása során, Gothár rávilágított a színészet nehézségeire. Az esetek többségében kevés támaszt kapnak a színészek a forgatás során, ezért is fontos szerinte a rengeteg próba - hiszen a forgatáson élesben a stábnak már számtalan más tényezővel is foglalkoznia kell. Azontúl, hogy az előkészületek már kisebb biztonságérzettel töltik el a rendezőt, lehetőséget ad arra is, hogy a színészek is magabiztosabban álljanak a kamera elé, magukénak érezhessék szerepüket. A „nagy pillanatok” pedig pont akkor születnek meg, mikor egy begyakorolt színész megenged magának egy kisebb rögtönzést – élethűvé alakítva a cselekményt. „A próbák után szinte megnyugszol. Tisztában kell lenni azzal, hogy amíg a színész nem tudja a szerepét, addig az egész film nem fog működni.”- tette hozzá. Míg a hetvenes években sokszor ugyanazokat az arcokat mutatták meg a rendezők, ami együtt járt az egyformává és egysíkúvá válásnak a veszélyével, addig Gothár igyekezett mindig más színészeket alkalmazni. Így gyakran tűnnek fel amatőrök történeteiben– olyan személyek, akik előtte nem szerepeltek filmekben. A Megáll az idő című filmjében kilencven gyermek, amatőrszínész tűnik fel, az Ajándék ez a nap-ban pedig Esztergályos Cecílián kívül mindenki elsőfilmes színész volt – köztük Derzsi János és a kórusénekes is. „Ha megvan a gomb, akkor lehet találni hozzá kabátot.”
Visszatérve a levetített filmre, az Ajándék ez a napra, Gothár mesélt a forgatás körülményeiről és a szereposztásról is. A film mindössze tizenkilenc nap alatt leforgott, két napot pedig az utolsó jelenet beszélgetésére fordítottak – ami ott, helyben lett összerakva. Gothár kiemelte, hogy az elhangzó szövegeknek mindig rendben kellett lenniük, amit leginkább a színészek majdnem száz százalékos jelenlétével ért el. A neves rendező kiemelte a filmzene jelentőségét is – habár elmaradhatatlan része a filmnek, fontos, hogy önálló maradjon, és ne magyarázza meg az adott cselekményt. „Az orosz filmek alkalmaztak először szimfonikus zenekart a háttérzenéhez. Ők tudták mi a nimfa zenéje. Ez a vonal kezd visszajönni.” A beszélgetés végén a rendező kitért a forgatás körülményeire, a cenzúrára és magára a címalkotásra is. Mint mondta, Magyarországon a hetvenes évek végén, a Kádár-rendszer alatt nehéz volt azt mondani egy nap után, hogy az egy jó nap volt – erre reflektált maga is. Minden egyes hang, minden egyes megjelenített tárgy visszarepíti a nézőt a múltba, ahol mások voltak az értékek, valahogy más volt az életnek a felfogása. Azonban egy dolog állandó maradt mind a mai napig, ez pedig a művészet fontossága. Ahogyan a festészet, a szobrászat, úgy a filmművészet is felvet egy problémát, ami a megoldás megtalálására sarkallja az embert. Gothár Péter utolsó mondataként arra igyekezett felhívni a figyelmet, hogy a közönség, maradjon továbbra is érdeklődő, nézzen meg sok filmet és járjon gyakran moziba. A mostani filmkészítés pedig összpontosítson arra, hogy a körülöttünk levő rendetlenségből, képes legyen tiszta állításokat tenni.
