Filmhu: Miért pont ezt a filmtervedet forgattad le?
Fehér Zsuzsa: Szeretek portrékat készíteni, és olyan embereket megmutatni a világnak, akik valamilyen szempontból példaértékűek. Akik olyan dolgokat tesznek, úgy élnek, vagy olyan gondolataik vannak az életről, amik szebbé és boldogabbá tehetik a mi, vagyis a nézők életét is. Gyurika ilyen ember. Akit akár egy kilincs vagy egy épület olyan boldoggá tud tenni, hogy öröme láttán mindig csak azt érezzük: bárcsak mi is tudnánk, sőt nem is csak tudnánk, de mernénk így örülni. Akkor is, ha ez más számára nevetségesnek tűnhet. Akkor is, ha csak mi örülünk neki. Vagyis ha mi is mernénk őszinték lenni.
Filmhu: Hogyan választottad ki a stábodat?
F.Zs.: Nem volt kérdés. Tökéletesen tisztában voltam vele, hogy Miklósvölgyi Csaba az egyetlen annyira megszállott operatőr, aki bírja a Gyurika által diktált iramot. Bár – ahogyan a filmből is kiderül – még ő sem tudta mindig követni. Szilva Istvánnal pedig, aki a vágója volt a portrénak, évek óta együtt dolgozunk. Szavak nélkül is tudja, hogy mit szeretnék, és még akkor sem kíván a pokolba, amikor huszadjára változtatunk szinte észrevehetetlen dolgokat. Legalábbis még nem mondta…
Filmhu: Mi volt a legjobb élményed a forgatás alatt?
F.Zs.: Az egész forgatás óriási élmény volt mindenkinek. Egész nap a nevetés és a döbbenet váltogatta egymást. Mindenkit lenyűgözött Gyurika tehetsége, őszintesége és a világról alkotott gondolatai, ugyanakkor az a humor és jókedv, amivel mindezt láthatóvá tette számunkra is, igencsak derűssé tette a munkát.
Filmhu: Mit vársz az idei szemlétől, mi érdekel a mezőnyből?
F.Zs.: Természetesen valamennyi dokumentumfilm érdekel, hiszen mindegyik más-más szegletét mutatja meg a belső vagy a külső világunknak. Éppen ez a sokszínűség az, ami izgalmassá és érdekessé teszi a szemlét, és ezért örülök nagyon, hogy mi is feltárhatunk a nézőknek egy különleges világot.
Filmhu: Legjobb bonmot a filmedben?
F.Zs.: Az én kedvencem az, amikor a pécsi Papnövelde utcában lévő iskola kapuját megsimogatja Gyurika, majd büszkén odaállva közli:
„Hány és hány láb koptatta már ezt a lépcsőt… Ide bejutni tudatlanul lehet, de kijönni már tele bölcsességgel. Ezt hirdeti ez a kapu.”
Filmhu: Legtöbbször felvett jelenet?
F.Zs.: Gyurikának éppen az a különlegessége, hogy megismételhetetlen. Az egész film bája, azt hiszem, éppen a spontán találkozásokból és megnyilvánulásokból adódik. Ilyenek pedig csak egyszer történnek meg az életben…
Filmhu: Hány néző tenne téged boldoggá?
F.Zs.: Ezt megfordítanám: annak örülnék, ha ennek a filmnek sikerülne boldoggá tennie a nézőket.
Filmhu: 40 éves lett a szemle, mi a legmeghatározóbb élményed a magyar filmszemlével kapcsolatban?
F.Zs.: A Magyar Filmszemle már több évet megért, mint én magam. Hazudnék, ha mást mondanék: a legmeghatározóbb élmény az volt, amikor megpillantottam a nevünk Erdélyi János és Gyarmathy Lívia neve között. Ez már mindenképp megtiszteltetés…
