Homonnay Gábor igazi jelmezkivitelező családból származik, apai nagyanyja a '60-as évektől a Mafilmben dolgozott, részt vett a Szindbád és a Fekete város elkészítésében, de édesapja és anyukája is ezt a szakmát választotta. A kis Gábor gyerekkorában nem irodai szerekkel játszott egy hivatalban, hanem többek között a Família Kft., vagy az Angyalbőrben című sorozatok díszleteiben bujkált, a jelmezraktárban kereste a kalandokat.

A nevét az elmúlt hónapokban sokan megismerhették, mert idén szeptemberben a Borgiák című sorozatban végzett munkájáért Los Angelesben kreatív Emmy-díjat kapott.

SAM 0522 600
Homonnay Gábor

Filmhu: Volt olyan terved, hogy grafikai stúdiót hozol létre, viszont a szüleid és a nagyszüleid is jelmezkivitelezők voltak. Miért folytattad a családi hagyományt?

Homonnay Gábor: A családom soha nem irányítgatott, magamtól indultam el ezen az úton. Természetesen nagy előny, ha egy felépített cégbe, rendszerbe csatlakozik be az ember. Most már azt is látom, hogy nagyon jó hagyomány, ha a gyerek követi azt, amit a szülei csinálnak, mert sokkal könnyebb dolga van, hiszen sok támogatást tud kapni. Ez egy jó alap. Nem kell nulláról kezdeni mindent.

diotoro 600
A Diótörőben is dolgozott

Filmhu: Hogyan áll össze a cégetek? Vannak alkalmazottaitok?

H. G.: Amikor édesapám 1990-ben megalapította a céget, 5-10 alkalmazottunk volt, de az évek során kiderült, hogy nem ez a legjobban működő modell. Ma már csak édesanyám és én képezzük a tagokat, és amikor valamilyen munkát kapunk, külső alvállalkozókat kérünk fel egy-egy munkára, akik más jelmezkivitelezőknek is dolgoznak. Elég kicsi szakma ez, majdnem mindenki dolgozik mindenkivel.

 suszterszabobakakem 600
A Suszter, szabó, baka, kém Magyarországi forgatásán is dolgozott

Filmhu: Hogyan áll össze a jelmez szekció? Kinek mi a feladata?

H. G.: A szekció tetején természetesen a jelmeztervező áll. Ő olvassa el először a forgatókönyvet, ami alapján kitalálja és megtervezi a ruhákat. Nagyobb produkcióknál, külföldi filmeknél sokszor van jelmeztervező asszisztens is.

A tervező segítségégére van a jelmezkivitelező, aki egy kicsit más szempontok szerint olvassa el a film forgatókönyvét, ugyanis ő a ruhákkal kapcsolatos feladatok gyakorlati részéért felel. A tervek alapján elkészítteti, beszerzi a jelmezeket, irányítja az egész ruharészleget, beosztja, hogy melyik napra hány öltöztető kell, és ők kiket fognak öltöztetni. De az is fontos, hogy ha a történet egyik jelenetben például vizes, vagy egy csatában véres lesz a ruha, akkor abból a jelmezből több ugyanolyat kell elkészíteni, hogy egy gyors átöltözés után, újra és újra fel lehessen venni a jelentet akár ötször, vagy hatszor is. És természetesen arra is figyelni kell, hogy ha az egyik szereplő helyett kaszkadőr alakítja a figurát, akkor neki is le kell gyártatni a karakter ruháját a saját méretében. Ezeket mind egyeztetni kell az asszisztenciával.

A következő pont, amikor már (a rendező és az asszisztensek által) ki vannak választva a színészek és a statiszták. Ekkor kerül sor a ruhapróbára, amikor minden szereplő felpróbálja az összes jelmezét. Itt már jelen vannak az öltöztetők is, akik később a forgatáson is dolgoznak. Ők is figyelnek arra, hogy melyik szereplőn milyen ruha lesz melyik jelenetben, illetve már előre kell gondolkozniuk, hogy a következő napi forgatásra kinek melyik ruhát kell előkészíteni.   Belőlük is van egy néhány fős alap csapat, de ha például egy olyan jelenet forgatunk, amelyben nagyon sok statiszta szerepel, akkor hívunk akár tíz, tizenöt kisegítő öltöztetőt is. 

the-borgias3 600
Csatajelenet a Borgiákban

Filmhu: Mikor dolgoztál először külföldi filmben? Hogyan kerültél bele a stábba?

H. G.: 2005-ben dolgoztam először külföldi produkcióban, amely John Irvin A hold és a csillagok című olasz-angol-magyar gyártásban készült filmje volt. Édesapám abban az évben halt meg, Sipos Áron, a film magyar koproducere pedig már korábban dolgozott apukámmal és bizalmat szavazott nekem.

Filmhu: Nagyon izgultál az első napokban?

H. G.: Mivel nagyon közel volt még édesapám halála, abban az időben egy kicsit sodródtam az árral. Kemény mélyvíz volt, de nagyon sokat segítettek az öltöztetők, akikkel együtt dolgoztunk.

holdesacsillagok 600
A hold és a csillagok egyik jelenete - középen Bálint András

Filmhu: A filmgyártás bizonyos területein nagy különbségek vannak az angolszász és a magyar forgatási szisztéma között. Például itthon a hangmérnök rögzíti a forgatáson a hangot és később az utómunkában is ő vesz részt. Külföldi produkciók esetében nagyobb a szakosodás. Ott más az, aki a helyszíni hangfelvétel szakembere és más az utómunkáé. A jelmez kivitelezés szempontjából miben más külföldi és magyar filmet készíteni?

H. G.: Alapvetően ugyanazt csinálom. De a költségvetés és a produkció kalibere természetesen befolyásolja a munkát. Ahogy itthon egyedül vagyok jelmezkivitelező és egy vagy két öltöztetőt tudok magammal vinni, úgy egy nagyobb koprodukciós filmnél sokszor több jelmezkivitelező van, és egyes forgatási napokon akár húsz öltöztető is dolgozik.



A Diótörő előzetese

Filmhu: A nagy sztároknak gondolom külön öltöztetőjük van. Jeremy Irons a Borigák forgatására saját embereivel ment ki?

H. G.: Igen, sok nagy sztárnak van saját öltöztetője, fodrásza, sminkese. De neki például pont nem volt. A Borgiákban az öltöztető alapcsapat öt főből állt, amelyből ketten külföldiek voltak, és az egyik külföldi öltöztető foglalkozott Jeremy Irons-szal. Neki nem voltak különleges igényei.

Filmhu: Van olyan sztárszínész, akivel nagyon szívesen dolgoznál?

H. G.: John Cusack nagy kedvencem, bár azt hallottam, hogy nem annyira közvetlen ember. Nagyon szeretem John Travolta-t, és Harrison Fordot is.

argo2 600
Az Argo 2 forgatásán

Filmhu: A külföldi vagy a magyar forgatási rendszer áll közelebb hozzád?

H. G.: Nem hasonlítható össze a két fajta gondolkodás. Magyar filmet forgatni sokkal közvetlenebb munka, hiszen a stáb is kisebb, így sokkal barátságosabb a légkör. A külföldi mozik készítése közben viszont nagyon sokat tanultam.

Filmhu: Néhány filmben jelmeztervezőként is részt vettél. Nemes-Jeles László két kisfilmjében (Türelem és The Counterpart), illetve a most ősszel forgatott Árpa Attila Argo 2 című filmjében is tervező voltál. Hogy jöttek ezek a megkeresések?

H. G.: Amikor először dolgoztam Lacival, Szűcs Editet kérték fel jelmeztervezőnek. Tudni kell, hogy ezek a kisjátékfilmnek nagyon alacsony költségvetéssel készülnek. Edit keresett meg, hogy dolgozzunk együtt, de kiderült, hogy ő nem tud végig kint lenni a forgatáson. Használták a raktáramat, és a végén én is tervezőként lettem feltüntetve a stáblistán. Laci második filmjével már engem keresett meg, ott én voltam a tervező és kivitelező is. De ezek csupán kiruccanások.

counter 600
Nemes Jeles László: The Counterpart

Filmhu: Vonz téged a tervezés?

H. G.: Szeretek kivitelezni. De tisztelem annyira a tervezői szakmát, hogy azt gondoljam, nem fontos, hogy én tervezzek. Az egy másik kérdés, hogy az ember bizonyos feladatokat rutinból megold, de egy jelmeztervező munkája ennél összetettebb dolog. Hiszek abban, hogy kell egy filmben egy jelmeztervező, kell egy kivitelező, és ezt a két foglalkozást szét kell választani. Egyrészt ez egy gáz-fék rendszer is, hiszen a tervező megpróbálja a legtöbbet kifacsarni az adott költségvetésből, a kivitelező meg igyekszik egyfajta kontroll lenni, aki figyelmezteti őt a költségvetés kereteire. Másrészt sokkal jobb csapatban dolgozni, hiszen akkor nem kell egyedül viselni az összes terhet.



Nézd meg a Türelem című kisfilmet!

Filmhu: Az Emmy díjjal kapcsolatban nagyon szépen nyilatkoztál a Borgiák jelmeztervezőjéről. Mindenhol hangsúlyoztad, hogy ez elsősorban az ő érdeme. Te hogyan kerültél képbe a felterjesztésnél?

H. G.: A jelölési folyamat úgy néz ki, hogy a gyártó cégek nevezik Emmy-re a filmjeiket. Ekkor már meg kell adni azokat a neveket, akiket fel szeretnének terjeszteni a díjra. A világ összes sorozatának alkotóiból kategóriánként kiválasztanak négyet, amelyek közül egy díjjal távozhat az átadóról. Ugyanúgy, mint az Oscarnál, ez is csak a gálán derül ki.  

A Borgiák mindhárom évadának ruháit ugyanaz a jelmeztervező, Gabriella Pescucci alkotta meg. Az, hogy a jelmezek úgy néznek ki, ahogy, az egyértelműen az ő művészete. Két jelmezkivitelező volt, egy olasz és egy magyar. Az első évadban a magyar szál Hóka Zsóka kivitelező volt, de akkor még csak Gabriella Pescucci -t és az olasz jelmezkivitelezőt nevezték a díjra, amelyet meg is nyertek. Én a második évadban kerültem a stábba, ám ekkor is ők ketten lettek felterjesztve. A harmadik évad esetében annyit változott a helyzet, hogy a jelmeztervező, és az olasz jelmezkivitelező mellett az én nevemet is felírták a listára.

Akkor már lehetett tudni, hogy ez a Borgiák utolsó évada lesz, tehát jövőre nem indul újabb forgatás. Annak, hogy négy magyar stábtagot (Homonnay mellett Kiszelly Gábor másodlagos speciális effektusokért felelős technikust, Halász Judit fodrászt és Varga Judit art directort) is felterjesztettek a díjra, az is oka lehetett, hogy a gyártó cég elégedett volt a magyar munkatársakkal, ezért talán ez egy köszönetnyilvánítás volt tőlük a magyar részleg felé az elmúlt három (az én esetemben két) év munkájáért. Az Emmy-díj leginkább szerencse volt. Zsóka munkája nem volt kevésbé jó, mint az enyém, csak én voltam az, aki az utolsó évadot is végigdolgoztam velük. Ilyen apróságokon múlik, hogy kap az ember egy Emmy-t, van nem.

argo 600
Az Argo 2-ben jelmeztervezőként is részt vett

Filmhu: Azért gondolom, kint van a szobor egy polcon otthon.

H. G.: Még nincs nálam, de remélem hamarosan postázzák.