Miről szeretnél filmet készíteni? Mióta és miért foglalkoztat ez a téma?
Néhány éve találtam ki, hogy szeretnék egy olyan filmet csinálni, amiben mindaz, amit egy ökológiai katasztrófáról képzelünk, megvalósul, de nem úgy, mint egy szörnyű apokalipszis, hanem egy természetes állapot, amihez az emberek alkalmazkodtak. Ha úgy vesszük, ez a sötét jövő már most is éppen tart. Az, hogy pont egy vízfertőzésről írtunk, amikor kitört a koronavírusjárvány, nem egy véletlen. Többen előre jelezték, hogy ilyen fajta járványok fognak pusztítani, ezekből is inspirálódtunk a forgatókönyvfejlesztés során.
Ebbe a jövőképbe helyeztünk bele egy családi történetet. Az Oázis egy kislányról szól, aki nem ismeri az édesapját, és az anyukája egy hazugságra épülő közegben neveli őt, éppen azért, hogy megóvja a külvilág borzalmaitól. Az foglalkoztat, hogy ismerheti-e úgy valaki igazán saját magát, ha az egyik szülőjét nem ismeri. Ezért, amikor a főhős, Lili kikerül ebbe a kinti világba, nem csak a túlélés lesz számára a tét, hanem az is, hogy megismeri-e a valódi édesapját.
Milyen műfajban gondolkodsz, milyen vizuális világot képzelsz el?
Az Oázis egy disztópikus kalandfilm. A disztópikus jövőben játszódó filmek vizuális konvencióit színes, mesei elemekkel ötvözném. A történet egy pusztuló világban játszódik, amikor a Föld összes vizét vízfertőzés sújtja. Az áldatlan ökológiai és társadalmi állapotok között a főhős, a 11 éves Lili mégis a gyermekkorát éli. Az ő gyermeki szemszögén át láttatjuk a világot. És mivel ő még a legsötétebb pillanatokban is képes meglátni a szépet, rajta keresztül meglátjuk mi, nézők is. A film vizuális világát ez a kettősség határozza meg. Azt gondolom, hogy az a gyermeki ösztön, amivel a bajban is a játék lehetőségét, a reményt látja egy gyerek, erőt adhat nekünk, felnőtteknek is.
Szeleczki Rozália / Fotó: Bartha Máté
Mennyiben készülsz másként az online pitchelésre, mint az élőre? Vettél már részt hasonlón?
Minden probléma egy álruhába bújtatott lehetőség – próbálok így hozzáállni. A zsűrinek szóló online pitch lehetőséget teremt arra, hogy velük, akik már olvasták a forgatókönyvet, mélységében beszélgessünk a filmről. A nyilvános pitchen erre nem lett volna lehetőség. Személy szerint sajnálom, hogy nem pitchelhetek a közönség előtt, hiszen a filmek is nekik készülnek. Tetszik, hogy ilyenkor ők is dönthetnek abban, hogy milyen filmet néznének meg szívesen. De ennek a helyzetnek is megvannak az előnyei. Ez lesz az első online pitchem.
Mennyire látod magad előtt a "kész filmet", és mekkora szabadságot hagysz a változtatásnak?
Jeleneteket látok magam előtt, és a film hangulatáról, a karakterekről van egy erős érzésem. De ez nem azt jelenti, hogy azok a jelenetek egész pontosan ugyanúgy fognak kinézni a vásznon. Természetes dolog, ha addig még alakulnak. A történet magja azonban nem változhat, ahhoz kell végig ragaszkodnom. Ez egy élő massza most, ami alakul, miközben életre kel. Még csak a first draftnál tartunk, de már a mood anyagok készítése is hatott a könyvre. Szeretek úgy dolgozni, hogy egyszerre fejlődik az anyag különböző szinteken.
Bercovici Emma
Milyen élményeket, tapasztalatokat jelentett számodra a korábbi rövidfilmjeid elkészítése? Azok a filmek mennyiben kapcsolódtak ehhez a tervedhez?
A történet elemekben hasonlít a diplomafilmem, a Mióta velem jár sztorijához, annyiból, hogy abban is egy szerepel egy gyerek, aki az apja helyett kénytelen felnőttként viselkedni. Itt is hasonló a helyzet, de itt a főhős még nehezebb helyzetben van, hiszen egy ponton teljesen magára marad, úgy kell kinyomoznia a vízfertőzés nyitját és annak lehetséges megoldását. A kislány szerepére Bercovici Emmát képzeltem el, aki a diplomafilmemben is játszott, az anyukája pedig Törőcsik Franciska lenne, vele a Rozgonyiné című vizsgafilmemen dolgoztunk együtt.
A legfontosabb, amit a korábbi vizsgafilmjeimből tanultam, hogy mindig a történet és a szereplők az elsők. Ha az működik, akkor a néző átsiklik olyan dolgok felett, mint mondjuk egy nem korhű villanykapcsoló. Kis költségvetésből is lehet kosztümös filmet csinálni, ha az ember megkeresi, hogy mi a fontos, abból nem enged, a többi dolgot pedig igyekszik nem mutatni. Például kikomponálja a villanykapcsolót, vagy egy képen mutatja egy lehengerlő főhőssel, egy olyan történetben, ami visz magával.
Szeleczki Rozália és Bercovici Emma a Mióta velem jár forgatásán / Fotó: Bedecs Lola
Kikkel, milyen csapattal jelentkeztetek az Inkubátorba?
Nagy részben a diplomafilmem, a Mióta velem jár stábjával. Iványi Petra producer, Kungl Zsigmond társforgatókönyvíró, Tóth Máté Tamás operatőr, Szlávik Juli jelmeztervező, Virág Zsófi styling, Langfeld Márk látványtervező, Csizmadia Botond hangmester. Velük már elkezdtük a munkát a mood anyagokon és a pitchre való felkészülésen. Azért örülök ennek a csapatnak, mert a Mióta velem járnál már egyszer bebizonyítottuk, hogy kevés pénzből, sok kreativitással sok mindenre képesek vagyunk együtt, hiszen a limitált lehetőségek ellenére egy gyerekszereplős, élő zenei betétekkel ellátott filmet hoztunk létre, ami a 80-as évek underground Budapestjén játszódik. Az a hozzáállás, amit akkor kialakítottunk, az fog kelleni egy jövőben játszódó film esetén is.
Szeleczki Rozália 2019-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Szász János és Janisch Attila rendezőosztályában. Diplomafilmjét, a Mióta velem jár-t tavaly ősszel láttuk az Urániában, Rozgonyiné című kisfilmje kapcsán pedig most év elején beszélgettünk vele egy hosszabbat.
Sorozatunk az idei Inkubátor döntőseivel folytatódik, a korábbi beszélgetések itt böngészhetőek végig.
