filmhu: Honnan jött az ötlet, hogy erről a témáról egy áldokumentumfilmet forgassatok?

C. Z.: A Magyar Történelmi Film Alapítvány írt ki egy pályázatot ’56-os témában, filmesszé vagy kisjátékfilm formában, tehát nem dokumentumfilmet akartak, hiszen rengeteg készült már a forradalomról. Ennek én nagyon megörültem, mert a téma is nagyon izgatott, és gondoltam, hogy ’56-hoz érdemes valahogy máshogy, egy új formában hozzányúlni. Ezenkívül van egy másik előzménye: én rengeteget foglalkoztam amatőr felvételekkel, a ’60-as, ’70-es évekből. Házimozi címmel volt egy ötrészes sorozat, amiben nagyon sok híres író szerepelt: Weöres Sándor, Déry Tibor, Illyés Gyula, Németh László…stb.

Egy privát történelem, privát világ
Az amatőr filmezés, az amatőr felvételek engem mindig is izgattak, úgy éreztem, hogy ezekben mindig van valami más, valami plusz egy beállított jelenethez képest. Valami egyszeri mozdulat marad meg a filmszalagon, ami valóságos volt, és az idő valahogy beleég ebbe a filmanyagba, és így rettentő érdekessé válik. Gondoltam, csináljuk meg mi, hogy milyen lenne, ha lennének ’56-ból ilyen felvételek, ami részben a forradalmi eseményekhez kapcsolódik, de mégis egy privát történelem, egy privát világ, benne egy szerelmi szállal. Tehát fiatalokról van szó a filmben, akiknek a filmezés a mániájuk, ezt játszottuk el.

filmhu:  A filmben egyáltalán nem szerepelnek archív felvételek?

C. Z.: A rádiós hanganyagok eredetiek természetesen, de eredeti, 50 éves felvételek nincsenek benne.

filmhu:  Nem féltél attól, hogy a téma időbeli közelsége sokakban érzelmi viharokat kavar, pláne, hogy ezekkel a valódinak feltüntetett felvételekkel átvered a nézőt?

C. Z.: Nem verem át a nézőt, hiszen ez egy létező forma, gondoljunk csak az Olajfalókra, vagy rádiójátékban Orson Welles Világok háborúja, ami ugyanígy erre az áldokumentum műfajra épül.

filmhu:  Csakhogy itt egy olyan érzékeny témáról van szó, aminek élő tanúi talán úgy nézik a filmet, hogy azt hiszik, ezek valós felvételek.

C. Z.: Nem akartunk vele olyat mondani, ami nem lehetett volna valós. Sőt vannak benne olyan részek, amik teljesen valósak, hiszen az az idős bácsi, aki a történetet alátámasztja, beleszőtte saját ’56-os élményeit, emlékeit abba, amit mondott. Tehát a fiktív sztorit elmeséltük neki, de amivel ő ezt kiegészítette, az ténylegesen a saját élményanyagán alapult. Egy rettentő érdekes dolog jött ebből létre, mert összeolvadt valóság és fikció.

filmhu:  Mik a legközelebbi terveid?

C. Z.: Lassan kéne csinálnom egy nagyjátékfilmet.