Kern András vasárnap délután a Szilágyi Erzsébet fasor egyik gesztenyefáját támasztja. Kezében mobiltelefon, a történet szerint éppen az apósával vitatkozik.  A jelenet végén aztán még egy gyors ellenőrzés a kontroll monitoron, majd Kern búcsút int a stábnak. Ez ma már a harmadik helyszínük, de fáradtságnak nyomát sem látni a színész-rendezőn, aki utóbb meg is erősíti, hogy nincs rajta semmiféle nyomás: „Istenáldotta jó dolog filmet csinálni. Akkor szabadultam fel a nyomás alól, amikor elkezdtünk forgatni. Nem forgatni sokkal nagyobb stressz, mint forgatni. Forgatni, az nagyon jó dolog”.

kern1 600

Borlai doktor telefonon vitatkozik (Fotó: Gál Bereniké)

A Gondolj rám alapötlete közös. Kern ugyanis szeretett volna orvost játszani, és megkérte Vámos Miklóst, hogy találjanak ki egy orvostörténetet. A kiindulópontot végül az író Halhatatlan című novellája adta. A forgatókönyvet közösen jegyzik, ami a gyakorlatban nagyjából úgy nézett ki, hogy „Vámos írt egy vázlatot a történetről, meg néhány dialógusról, én meg tovább írtam. Külön írtunk, tulajdonképpen nem is igen találkoztunk”. Adódik a kérdés ugyanakkor, hogy ha félig írója és rendezője a filmnek, és még a főszerepet is ő játssza, vajon mennyire képlékeny a szöveg, és az menet közben mennyit változhat. „Nem nagyon, egész kicsit” – hűti le a kedélyeket.

kern4 600

Ragályi Elemér (Fotó: Gál Bereniké)

Határozottan visszautasítja azonban azt a feltételezést, hogy a Gondolj rám, még ha humoros formában is, a halálról szólna. Főszereplője egy Borlai nevű orvos, aki azt hiszi magáról, hogy meg fog halni: „kitalál valami marhaságot, amit nagyon jónak talál, de aztán kiderül, hogy az mégsem olyan nagyon jó. Azt találja ki, hogy mindenkivel összevész, mindenkit elmar magától, hogy ne hiányozzon majd nekik. Aztán meggyógyul, vissza akarja az egészet csinálni, de ez nem megy neki” – foglalja össze röviden már a sminkbuszban a fő cselekményszálat Kern András.

kern3 600

A Tabánban (Fotó: Gál Bereniké)

Rendezőként utoljára tizenhét éve jegyzett filmet – ez volt az 1997-es A miniszter félrelép Koltai Róberttel közösen, azt megelőzően pedig a Sztracsatella 1996-ban. Amikor arról faggatom, miért várt ilyen sokat, hogy újra rendezzen, a következőt válaszolja: „Mert én színész vagyok, és annyi dolgom volt színészként, hogy nem volt időm. Mindig volt arról szó, hogy lesz majd ebből vagy amabból valami, de aztán nem lett. Egyik nem volt elég jó, másik nem kellett senkinek, a harmadik meg ez”.

Holott Kern András gyerekkora óta rendező szeretett volna lenni („Néztem az utcán a filmeseket, és tetszett, ahogy forgatnak. Gondoltam, én is ezt szeretném csinálni.”), abban az évben azonban, amikor a színművészetire jelentkezett, nem indult rendező osztály. „Gondoltam, megpróbálom színész szakon, oda felvettek, aztán arra gondoltam, majd átmegyek rendezést tanulni. De valahogy nem mentem át, ott ragadtam a színészeten”. Legelső filmszerepét a Kazán István rendezte Kaland az Állatkertben című moziban alakította. Tízéves volt ekkor. „Álltam a margitszigeti Petőfi Sándor napközis táborban, a filmesek pedig gyerekszereplőket kerestek. Szőke, vékony kisfiúkat, és én olyan voltam. Készítettek egy csomó próbafelvételt, és egyszer csak azt mondták: ez jó, ez a gyerek, játssza ez”.

kern2 600

Kabátban-borostában (Fotó: Gál Bereniké)

A Gondolj rámban Kern András körül számos olyan alkotó bukkan fel, akikkel már korábban is sokat dolgozott. Filmbeli feleségét például Eszenyi Enikő alakítja, aki a Sztracsatellában a szeretője volt, operatőre pedig Ragályi Elemér, aki a 2005-ös Csudafilmben rendezte is Kern Andrást, de ő fényképezte a Sztracsatellát és A miniszter félrelépet is. „Fontos volt, szeretem ezt. Ezeket az embereket, az ő gondolataikat, szemléletmódjukat, látásmódjukat érzem közel magamhoz. De nem azért Ragályi Elemér az operatőre a filmnek, mert dolgoztunk már a Ragályival, hanem mert szeretem, ahogy a Ragályi fényképez. Meg nem azért Presser a zeneszerző, mert olyan régóta ismerjük egymást, hanem mert tetszik nekem, ahogy ő zenét ír” – teszi hozzá magyarázatul.

kern6 600

Eszenyi Enikő a filmben a doktor feleségét alakítja (Fotó: Gál Bereniké)

Amikor azt igyekszem megtudni, hogy színész-rendezőként kinek a véleményére ad, lakonikusan válaszol: „Az enyémre”. Majd egy gyors kérdezz-felelek következik:

„- Szigorú rendező?
- Nem értem a kérdést.
- Öntörvényű?
- Azt se értem.
- Lehet önnek nemet mondani?
- Persze, lehet.”

Az mindenesetre kiderül, hogy rendezőként világos és határozott elképzelései vannak, melyeket szeret is megosztani színészeivel. Filmje egyébként játszódhatnak akár Buenos Airesben vagy Kairóban is. Tetszett ugyan neki a gondolat, hogy egy igazi pesti filmet csináljon, tele ikonikus helyszínekkel, de a Gondolj rám végül a történeteiből, a cselekményszálaiból, jeleneteiből adódóan mégsem ilyen lesz. Igaz, „ha látszik Pest vagy hallatszik a pesti duma”, annak ő csak örülni fog, teszi még hozzá búcsúzóul.

kern5

Liptai Claudia és a rendező (Fotó: Gál Bereniké)

A Gondolj rám harmincöt napig forog Budapesten, a két főszereplőn, Kern Andráson és Eszenyi Enikőn kívül a filmben szerepet kap Majsai-Nyilas Tünde, Szilasi Blanka, Rajhona Ádám, Puskás Tamás, Börcsök Enikő, Liptai Claudia, Zsurzs Kati, Papp János, Fesztbaum Béla, Cserna Antal, Törőcsik Franciska és Elek Ferenc. A film a Gondolj rám Kft. gyártásában, a Tivoli Filminvestments Kft. és az Inzert44 Kft produkciójában készül, producere Szekeres Dénes. Költségvetése hozzávetőlegesen 355 millió forint lesz, melynek felét Magyar Nemzeti Filmalap biztosítja. A Gondolj rám a tervek szerint jövő februárban kerül a mozikba.

Olvasd el a film sajtótájékoztatóján készült riportunkat is!