- Miért ezt a filmet csináltad meg, mi izgatott benne?

Én eredetileg nem akartam 56-os filmet csinálni. Aztán Nagy Mihály kolozsvári történész barátom mondta, hogy van egy nagyon érdekes 56-os erdélyi történet, amiről csak mostanság kezd kiderülni az igazság. Ez volt a Szoboszlay-ügy, már nem a per és az ítéletek, mert arról már három film is készült, hanem az előzmények, hogy mit is akart egy katolikus pap, egy földönfutóvá vált földbirtokos, egy román ügyvéd és néhány székely tanár Bukarestben ötvenhat augusztusában, éjszaka a pályaudvaron? Csupán ennyit: megdönteni a kommunista rendszert és létrehozni egyfajta kelet-európai uniót.

Egy nagyjátékfilmre való izgalmas, néhol romantikus, néhol komikus  s tragikus elemet találtunk ebben a történtben. Persze nem lehet erről úgy beszélni, hogy elfelejtenénk: tragédiával végződött. Így utólag könnyű legyinteni, hogy naivak voltak ezek az emberek, hogy is gondolhatták ezt komolyan, de akkor talán ez az egész másként nézett ki. Beleszerettem a történetbe.

- Hogyan állt össze a stáb és a film anyagi háttere?

Nagy Mihály mondta, hogy a téma igazi szakértője nem ő, hanem egy fiatal olasz történész, Stefano Bottoni, aki a doktorátusát is többek közt ebből a témából írta. Találkoztunk, összebarátkoztunk, kommunikálni nem volt nehéz, mert ő kiválóan beszél magyarul. A fényképezés Erdős Zsigmond kolozsvári operatőr munkája, akivel már nem az első filmünket készítjük együtt. A vágás és a számítógépes utómunka „családban maradt”, a testvérem vállalta. A film a Magyar Történelmi Film Alapítvány támogatásával készült a Fórum Film gyártásában, Vészi János producer vezetése alatt. Meg kell említenem a kolozsvári Sapientia Egyetem együttműködését, és tanárom Dr. Buglya Sándor támogatását, aki sokat segített abban, hogy a film létrejöhessen.

- Mi tette emlékezetessé a forgatást?

Rengeteget utaztunk a forgatás alatt. 2500 kilométerre számítottunk, ebből 7000 lett.  És ezt mind a Kolozsvár-Budapest, Kolozsvár-Bukarest, vagy Arad, Temesvár, Gyergyószárhegy viszonylatokban. Első alkalommal, amikor végre megérkeztünk a gyergyószárhegyi kolostorba Ferenc Ervin atya, a film egyik szereplője kedvesen fogadott, megmutatta a templomot, vacsorával kínált, majd azt mondta, hogy neki abszolúte semmi mondanivalója nincs erről a kérdésről, mert amit tudott már sokszor elmondta. Hiába erőltettük, dolgavégezetlenül kellett hazatérnünk. Azon gondolkodtunk, hogy mit tehetnék, hogyan szólaltathatnánk meg, hiszen ő tud a legtöbbet az élők közül. Végül elvittük neki azokat a dokumentumokat amiket a Securitate irattárában találtunk az üggyel kapcsolatba, amiket ő maga sem láthatott. Izgatottan várta, aztán felvonult a szobájába, és órákig nem jött elő. Utána lejött és „új” élmények hatására olyan lelkesen és olyan dolgokat kezdett mesélni, hogy tátva maradt a szánk.

Voltak szomorúbb élményeink is: Két személyhez, potenciális interjúalanyhoz már túl későn jutottunk el. Magukkal vitték az emlékeiket odaát. Végül pedig az archív felvételek beszerzése a bukaresti filmarchívumból sem volt semmi.

- A 2005-ös év pénzügyi megszorításai milyen hatással voltak a filmed elkészítésére?

Rövid idő alatt kellett összehozni a filmünket, így nem volt lehetőség további finanszírozási lehetőségeket felkutatni. A végén nekünk az alkotóknak is a zsebünkbe kellett nyúlnunk, de a végeredmény felől nézve, remélem, hogy megérte.