Gerő Marcell:
Tulajdonképpen egyáltalán nem ezt akartam leforgatni. Volt egy Capek-novella, ami nagyon tetszett. Kicsit misztikus bírósági történet volt. Amikor Mádl Mikivel leültünk kidolgozni a forgatókönyvet, rájöttünk, hogy annyira keveset tudunk erről a világról, hogy nagyon komoly kutatómunkát kellene végeznünk ahhoz, hogy jó könyv születhessen. Miki ötlete volt, hogy transzponáljuk az egészet egy iskolába – azt a közeget jól ismerjük. Innentől pedig a történet elkezdte magát írni – Miki tollán keresztül. Mindketten szerettünk iskolába járni, jól is tanultunk mindig. Épp ezért volt furcsa, mennyi felhalmozódott frusztráció bújik elő belőlünk a történet formálódása során. Próbáltuk minél szürreálisabbá tenni a filmbeli helyzeteket, de bármit találtunk is ki, mindig jött egy ismerős, aki valami sokkal durvábbat mesélt a saját, megtörtént iskolai élményei közül. Innen sejtettük, hogy valószínűleg jó úton haladunk.

Az iskola kiváló világmodell. Olyan, mint egy hajó, egy lakatlan sziget vagy egy bérház az irodalom vagy a filmtörténet számtalan alkotásában. A világból kiszakítva, önmagában létezik, saját törvényei működtetik, amiket kívülről gyakran lehetetlen megérteni. Épp ezért kiválóan alkalmas arra, hogy az ember elmondjon valamit rajta keresztül arról a világról, ami körülveszi.

"Furcsa, mennyi felhalmozódott frusztráció bújik elő belőlünk a történet formálódása során."

Filmhu:Hogyan állt össze a stáb és a költségvetés?

G. M.:
Ez egy főiskolás film, a diplomafilmem. A költségvetés ebből adódóan meg volt szabva. Természetesen nagyon szűkre. Az, hogy a film elkészülhetett, nagy részben annak köszönhető, hogy Szász János, az osztályfőnököm az első pillanattól hitt benne, és minden alkalommal, amikor sopánkodni kezdtem neki, hogy ez kevés, ebből nem lehet leforgatni, megoldotta, hogy jusson rá egy kicsivel több. Meg még egy kicsivel.

A stáb legnagyobb részét korábbi munkáimból ismertem. Két évig dolgoztam Mundruczó Kornél mellett rendezőasszisztensként. Sokat tanultam tőle és mivel viszonylag fix stábbal dolgozott, evidens volt, hogy azokat az embereket hívtam segíteni, akikkel mellette ismerkedtem meg és lettem jóban. A filmben gyakorlatilag mindenki ingyen dolgozott, kis túlzással az én két szép szememért, amiért így utólag is hálával tartozom.

Szintén hálával tartozom Csoboth Attilának, a film operatőrének, akivel nagyon hosszan és nagyon alaposan terveztük meg a film vizualitását. Az ő tapasztalatának és felkészültségének köszönhető, hogy a képek ilyen igényesek lettek, hogy gyakorlatilag pontosan azt sikerült megvalósítanunk, amit a papírra lefirkantottunk.

Végül meg kell említenem Szőlőssi Gézát, akivel Szász ismertetett össze. Ő akkor fejezte be az ópiumot és ragaszkodott hozzá, hogy valakit olyat kérjek fel segíteni, akinek a gondolkodása rááll a szürreális világra. Izgalmas és inspiráló volt a Gézával való közös munka, mindig tele van ötlettel, és nagyon tud dolgozni, elfogadva, hogy bizonyos gondolatmenet mentén kell agyalnia.

Filmhu:
Mi tette emlékezetessé a forgatást? (egy anekdota)

G. M.:
Leginkább a tanórák forgatása él bennem. Imádok gyerekekkel foglalkozni, rutinom is van benne. Az osztály tagjait a főszereplőkeresés során készített rengeteg fotó alapján választottuk ki. Mindannyian – ahogy a legtöbb gyerek – megállás nélkül pörögtek, rohangáltak, üvöltöttek. Nagyon élveztem a velük való munkát, ők is élvezték a forgatást. Épp ezért vért izzadtunk, amíg a felvételek erejéig sikerült lecsitítani őket, hogy a tanórán olyan csend legyen, ami a filmben látható.

Filmhu:
Mit vársz az idei szemlétől, mi érdekel a mezőnyből?

G. M.:
A program alapján úgy tűnik, elég változatos és erős mezőny gyűlt össze a nagyjátékfilmes és a kisjátékfilmes versenyben is. Az eddig nem látott nagyjátékfilmek közül Gigor, Mundruczó, Tilla és Alföldi filmjei érdekelnek a legjobban, a kisjátékfilmek közül értelemszerűen mindegyik.

Filmhu:
Milyen könyvből csinálnál filmet?

G. M.:
Ottlik Iskola a határon-jából.

Filmhu:
Legtöbbször felvett jelenet?

G. M.:
Legtöbbször nem volt mód jelenetet ismételni, annyira kevés nyersanyagunk és főleg időnk volt. Emellett biztos, hogy az osztálytermi jeleneteknek kellett a legtöbbször nekifutni.

Filmhu:
Melyik A kategóriás fesztiválon látnád a legszívesebben versenyben a filmed?

G. M.:
Cannes-ban, a Cinefondation versenyében.