filmhu:???
K.K.: …ez majd érthető lesz – egy hajnalban hazaindul a munkahelyéről. Egy lány miatt vonatra száll, ahonnan kizuhan, és egy időtlen térben találja magát, ahol olyan dolgok történnek vele, amikhez semmi köze, például gyilkosságba keveredik. Többet nem árulhatok el.
filmhu: A Miraqban a zeneszerzésből is kivetetted a részedet.
K.K.: Nem – a különálló zeneszám, amiről beszélünk, szerintem nem fog a film stílusába beleférni. Régóta komponálok, még a főiskolán kezdődött, amikor a fiatal rendezők megkértek arra, hogy készítsek zenét a darabjaikhoz. Aztán levédettem a szerzeményeket, és képzeld, levédték – zenekadémiai tanárok bírálták el, és a darabok bekerültek a kortárs komolyzenei alkotások közé. Majd valamikor szeretnék belőlük egy CD-t is kiadni.
filmhu: Ha ilyen tehetségesnek bizonyultál a zenélésben, végül is két út állt előtted. Miért a színészetet választottad?
K.K.: Úgy nőttem fel, hogy taníttattak ezerféle dolgot nekem – tizenhat évesen még olimpiai bajnok akartam lenni, és jól is haladt a dolog, magyar bajnokságot nyertem távolugrásban, de egy sérülés miatt abba kellett hagynom a sportot. Nem gondolom, hogy az embernek egyetlen útja volna az életben – nem azt akarom, hogy egy szakmában fussak be irgalmatlan karriert. Egy ember vagyok, aki színészként, zeneszerzőként működik, de fotózom is, és szeretném mindezt úgy csinálni, hogy jó érzést adjon. Jó úgy fotózni, ha nem az lebeg a szemem előtt, hogy ez a kép majd megjelenik a National Geographic-ban, bár ez nem lenne rossz, mert természetfotókat készítek. Az ember többrétű, de nem mindent kell a kirakatba tenni. A zene jól kiegészíti a színészlétet, akárcsak a fotózás, mert rengeteg mindent ki tudok fejezni ott, amit a színészetben nem. Sokan élnek abban a tévhitben, hogy az egyik elveszi a másiktól az energiát, holott pont fordítva van, ezek hozzáadnak a másikhoz, látásmódot, gondolkodást, legfőképpen pedig nyitottságot.
filmhu: Mennyire tág tér a színészet az önmegvalósításra?
K.K.: Azt gondolom, hogy a színészet nem önmegvalósító műfaj még a színházban sem. Magyarországon nagyon erős a rendező-centrikusság, a fesztiválokra is a rendezőket küldik. Rémes látni a plakátokat, amin nincs egy darab színész neve sem feltüntetve, csak a rendezőé, pedig a színésszel lehet eladni a produkciót. Az igazi önkifejezés az, ami csak tőlem függ.
