Új nevet kell megtanulnunk: a Mediawaven már korábban is szerepelt, kanadai Mike Hoolboom-ét. Kísérleti filmre még a lelkes mozibarát is aggódva ül be. Nos, Hoolboom filmjei, akár a legnagyobb filmek, magával ragadják a nézőt, saját időt, saját teret teremtenek. A Mediawaven tavaly bemutatott filmjében (Életimitációk) a rendező a gyermekkor képeivel, az emberiség és egyben a filmművészet gyermekkorának képeivel foglalkozik. Mostani filmje (Közmegvilágításban) egy író koncepcióját követi: először az írót látjuk, aki a városban kószál és az embereket vizsgálja, hatféle személyiséget különítve el, majd a következő fejezetek ezen típusokat ábrázolják. Sokatmondó képek azok, amelyekben Madonna-klipeket látunk, s közben egy HIV-fertőzött beszél az életéről. Hoolboom filmjeit nézve rájövünk arra, hogy a film is lehet olyan, mint a tudatregény, az első kockáktól kezdve a rendező gondolataiban vájkálunk. Szerencsére Mike Hoolboom gondolatai feledhetetlenek.
A fesztivál első kisjátékfilmes blokkja szintén csupa érdekességet takar. A szekció két legerősebb munkája a Filmszemléről már jól ismert Lakatos Róbert Ördögtérgye című alkotása és Andrea Arnold Darázs című filmje. A Gyimesben játszódó Ördögtérgye a mese erejével mutat be egy színes, lassan feledésbe hulló világot. A Darázs főszereplője Zoe, egy Manchaster környéki munkástelepen élő, egyedülálló anya. Gyerekei éhesek, munka nincs, csak nyomor van. Ebből próbál meg ideig-óráig kitörni Zoe, amikor feltűnik Dave, régi szerelme, s ő gyermekeit letagadva, őket a kocsma előtt hagyva rohan a boldogság felé. A gyerekek nagyon éhesek és a kocsma előtti szemetesben darazsak is kutakodnak.
Ha Mediawave, akkor dokumentumfilm, jól tudja ezt a fesztivál közönsége. Ebben az évben Világ-képek címszó alatt futnak a dokumentumfilmek. Ralf Marschalleck a romániai Zece Prajini faluból indulva a mára világklasszissá váló Fanfare Ciocarlia zenekar születését és útját mutatja be (Iag bari – Brass on fire). Kocsis Tibor, a Flóra Film alapítója, az emlékezetes WAPRA jelentés alkotója Új Eldorádó című filmjében Verespatak és az aranybányászat kérdéseit feszegeti oly módon, hogy az senkit nem hagyhat hidegen. Miért nem tudjuk, hogy Verespatakon egy kanadai cég százszor nagyobb ülepítőmedencét tervez építeni az arany kinyeréséhez használt cianidos szennyvíz tárolásához, mint amilyen a Tisza katasztrófáját okozta. A kérdés egyszerű, de válaszolnunk saját magunknak kell, s az nem annyira könnyű.
Igen érdekes alkotás Szalkai Zoltán Gyaloglás Gulágföldön – Kolima című filmje. A rendező kb. 300 kilométert gyalogolt az egykori büntetőtáborok helyeit vágigjárva a Kolima folyó felső folyásánál. Azon a helyen, ahol elképzelhetetlenül sok embert pusztítottak el Sztálin diktatúrája idején, most a rendezőt látjuk, ahogy gyalogol a kietlen – és gyönyörű – tundrában, látjuk hatalmas erőfeszítéseit és halljuk gondolatait.
Pataki Éva Kiutazása közérdeket sért című filmjét Almási Tamás Az út vége című alkotásával lehetne párba hozni. Utóbbi hihetetlen sorsokon keresztül azt vizsgálja, hogy a szocializmus évei alatt milyen nehéz volt a környező országokból Magyarországra kerülni, Pataki Éva nem kevésbé remek dokumentumfilmje Laciról szól, aki igazából buliból ment külföldre és barátnőjéről, Krisztáról, aki nem tudta őt elfelejteni, és 7 év múlva utánament.
Az igényesen megszervezett filmes program mellett feldübörgött a fesztivál immáron nevezetes jazz-vonata is. Maia Morgenstern performancát Arve Henriksen és a Dave Douglas Quintet követte szombat este a Művészetek szentélyében. A zsúfolt udvaron pedig a vajdasági etnozene fiatal úttörője, a Paniks tartotta a frontot hajnalig.
