Törőcsik Mari és Mispál Attila Másik ellenvetésünk a minduntalan feltörő déjá vu érzésünk. A főhősöket kísérő két angyal figurája, akik maguk is emberként élnek és szenvednek nagyon emlékeztetnek Wim Wenders Berlin felett az ég című filmjének angyalaira. A megégett arcú Csilla pedig, aki szégyenében és fájdalmában elmenekül a nyilvánosság elől, és igazából csak a vak ötvössel hajlandó kapcsolatot létesíteni Takeshi Kitano szépséges Bábok című művének egyik epizódjára utal, ahol a szintén megégett popénekesnőhöz csak az önmagát megvakító rajongója közeledhet.

Senki sem vitathatja viszont a rendező és az operatőr képalkotó erejét. A fény ösvényei nagyon szép film, Csilla munkahelyének fényorgonáit az utcák és a hontalanok lakhelyének szürke tónusú képei ellenpontozzák, a természet képei, a park vagy egy bányató színei szinte a festészet határát súrolják. A vágások, a korábbi jelenetek hangcsíkjára rácsúsztatott következő jelenet képei dinamikus elbeszélést eredményeznek.

Mispál Attila rendkívül tehetséges filmes, emlékezzünk vizsgafilmjeire vagy az Altamira című diplomamunkájára. Az ezekhez hasonlítható nagyjátékfilm azonban még beteljesítetlen ígéret maradt számunkra.