A hajdanán sikeres slágerénekest 18 rendbeli, több mint 120 milliós csalásért ítélte három éves börtönbüntetésre a hazai igazságszolgáltatás. Hétfőn szalagcím  – amivel a műsorkészítők mellesleg tökéletesen tisztában voltak – a Fővárosi Bíróság elutasította az énekesnő-üzletasszony egészségügyi halasztás iránti kérelmét. Zalatnay kedden, hajnali ötkor (a lesi-fotósokat trükkösen kijátszva) bevonult a Nagy Ignác utcai Büntetés-végrehajtási Intézetbe; majd onnan szállítják át abba a vidéki női börtönbe, ahol éppen helyet szorítanak számára, „jó magaviselet” esetén legalább két és fél hónapig.
 
A csatorna hírműsora többek között informált minket arról, hogy: Zalatnay minden nap hatkor kel; ha nem dolgozik, heti kétszer fürödhet, és negyedmagával lesz egy cellában. A TV2 –Tények oktatófilm-blokkban nyújtott közérdekű fölvilágosítást arról, mit vihetünk be magunkkal a börtönbe: hajfesték kimarad, instant kávé, merülő forraló, epiláló gép, hangszer (valószínűleg nem egy orgona) mehet.
 
A magyar „sztárcsináló”-gépezet anyacsavarja, az egykor Torgyán József és az FKGP emlőin nevelkedő, Ómolnár Miklós főszerkesztő (Story, Best) nem olyan rég’, tőle korántsem meglepő tisztánlátással mondta el egy, a bulvársajtóról szóló tévé-műsorban: nem mindenki alkalmas rá, hogy idiótát csináljanak belőle - a főszerkesztő úr, értelemszerűen, a szó (nálunk) szinonimáját, a „sztárt” használta. Mert hogy, aki egyszer vállalta, hogy rész(eg)e lesz az Egésznek, könnyen nem szabadulhat. Emellett (egy elvileg-színésznő történetét hozva föl példaként) tudomásul veszi, hogy csupán egy valamire kíváncsi belőle mind a „sajtó”, mind a róla szóló hírekre éhes pórnép. Gregor Bernadett esetében: egy héten hányszor megy férjhez más élettársához  – legkevésbé pedig, hogy épp mit (főként: hogyan) tevékenykedik esténként valamely teátrum deszkáin.

Zalatnay Sarolta – korát évtizedekkel megelőzve - e tekintetben is valódi hungaricum: egyike azoknak, akik – látszólag – nem kis élvezetet találtak abban, hogy összefeküdjenek a bulvár-sajtóval, sőt, mindemellett maga is szorgosan tákolta a lektűrt, ki tudja, hány (tán három?) könyv szerzőjeként, melyek közül az egyik önéletrajzi produktum hamisítatlan best-seller lett. Mégis: a riportfilmben hangjában gyűlölettel ostorozza a bűnös „médiát”, amely tevékeny részt vállalt abban, hogy őt börtönbe küldje, egy (mint apja sírjánál fogalmazott) „koncepciós” (!) per áldozataként.
 
Az RTL-Klub szerkesztői-riporterei egy órába sűrítették a magyar bulvár kvint-esszenciáit: „Cini” az állatok barátja (mintegy, a - valóban! - Nagy BB-„kopija”) egy ágyban kutyáival; a temetőben; gyermekéért aggódó anyaként nevelt kislányával; öreg „barátjával”, Dr. Bárándy György „sztár”-ügyvéddel; asztalán egy halom pletyka-lappal, a mellesleg ízléssel bíró, a kamerák kereszttüzénél melegedni nagyon nem kívánó Dr. Strasszer Tibor ügyvéddel; a piacon; a hentesnél; Frabato jósnál; a rákbetegségét kezelő orvosnál; egy asztalnál az őt „váratlanul” fölhívó, hajdani (roma) elítélttel, aki megosztja vele a börtönélet titkait; és a multifunkcionális Ildikóval, aki egyszemélyben bejárónő-asszisztens-masszőr-szakács-lelki társ….

A hevenyészett listát csupán végigböngészve is egyértelmű: amennyiben a televíziós csatorna műsorkészítői mindezt kvázi-műfaji paródiaként, kiváltképp: fikciós jelleggel tennék, produkciójuk remeklés volna.

Nem úgy teszik.

Zalatnay Sarolta – nyilvánvalóan – önszántából, anyagi haszon reményében engedte be az RTL-Klub-ot a privát szférájába. Megfosztotta magát – és szeretteit! – attól, hogy mielőtt évekre elbúcsúzik tőlük, legyenek közösen átélt magán-pillanataik.
 
Ez a döntés – és maga a kiszolgáltatottság - számomra megrendítő.

Hasonlóképp az is, ahogyan a riportfilmben szereplők többsége látványosan és minél gyorsabban meg akart szabadulni az énekesnőtől. Jellemző módon Zalatnaynak csupán egyetlen kollégája vállalta a szereplést, a  – magam alapította – virtuális fair-play-díjjal kitüntetett Delhusa Gjon.

Egyfelől: Delhusa Gjonnak van helyzetfölismerő képessége, ezért az ő száját hagyta el a legabszurdabbnak ható kijelentés, mikor egy étteremben azt mondta az énekesnőnek: gondoljon most arra, hogy ő egy „alkotó” ember, és a börtön milyen kiváló helyszín egy könyv megírására. Ez volt az a pillanat, mikor keresztben lenyeltem egy narancsot – majd rájöttem, a jóembernek igaza van. Mert nem hazudik. Mindemellett elmesélte, hogy van a börtönben kultúrfelelős is, lehet ott énekelni… ilyesmi.

Delhusa Gjon nem tart példabeszédet az emberi tisztességről; ő ezt már lejátszotta magában, mikor úgy döntött, Zalatnay Saroltát továbbra is a barátjának tudja. („Mellesleg”: kedden ő vitte be az énekesnőt a börtönbe; segítségével – lévén két kocsival indultak el Zalatnay háza elől – elkerülték, hogy bárki is lefényképezhesse az énekesnőt, amint belép a börtönkapun.)
Mindemellett: ügyelt rá, hogy se magát, se az önkontrollját már ki tudja mikor, teljesen elvesztő nőt ne hozza a kamerák előtt „kínos” helyzetbe. Így: nem teremt olyan szituációt, hogy ott sírjanak egymás vállán.
 
Mivel egy (mellesleg kirívóan intelligens, „felnőtt”) tizennégy éves kislány ilyesmire nem képes, azonnal rá is mászik a kamera a Niki vállán zokogó-rohamot kapó Zalatnay hátára; ezért törnek rá a már börtönbe induló édesanyja ágyában alvó gyerekre.

Mert a vadak lecsapnak: megvettelek, megettelek.

Lassan nincs olyan hét, hogy az úgynevezett „komoly” médiumok lánglelkű kultúr- és sajtómunkásai ne sopánkodnának a kereskedelmi csatornák bizonyos műsorainak, és azok készítőinek „cinizmusán”. Egy valamiről nagyvonalúan megfeledkezünk: ezek az emberek („sztár”-riporterek; „sztár”-főszerkesztők, etc.) következetesek. Amikor ugyanis szerződést kötöttek a csatornával, önmagukról is lemondtak. Egyebek mellett tudomásul vették, hogy kötelező jelleggel meg kell jelenniük bizonyos eseményeken; vállalták, hogy a csatorna címlap-sztoriként, kis színesként árulja a róluk és a közelállóikról szóló valós, ám többségükben kitalált történeteket, az arcukkal; hogy kedvenc fodrászukkal nem nyisszanthatják le úgy a hajukat, ahogyan éppen nekik tetszik; hogy magánéletük -  intimitással - nincsen, így a nap bármely szakában beronthatnak hozzájuk egy kamerával, köpüljenek éppen a konyhában, vagy ölelkezzenek a sezlonon; és nem jöhet ki a foguk kerítésin, spontán jelleggel, olyan gondolat, amit ők igaznak gondolnak.
 
Nem történik tehát más, csak az, hogy ezen személyek számára magától értetődő: azok, akik velük (munka)kapcsolatba kerülnek, mindezt ugyanúgy természetesnek tekintik.
 
Már becsukódott a börtönkapu, mikor „váratlanul” újból előbukkant „Cini”, hogy még elköszönjön az RTL-Klub munkatársaitól – ám leginkább: tőlünk! -, mondván: „A mihamarabbi viszontlátásra.” Ne legyenek kételyeink: vélhetően „együtt” töltjük a karácsonyt Zalatnayval – ordít a börtön-blues.

A vége-főcím alatt, mintegy zenei aláfestésként fölcsendült az énekesnőtől a „Rosszabbul is végződhetett volna”.
A magam részéről ebben nem vagyok annyira bizonyos.