Az Egyetemi Színpadon zajló filmtörténeti és kortárs vetítéssorozatok (Eisenstein Filmklub, Jean Vigo Filmklub) mellett a magyar filmeket premier előtt, óriási érdeklődés mellett mutatják be; a bevezetőket a Filmkultúra korabeli szerkesztője, Bíró Yvette, valamint a sorozatok összeállítói, Karafiáth (Szekfü) András és a szintén fiatalon elhunyt Förgeteg Balázs tartja (ő Jeles Töredék és Félálom című vizsgafilmjeiben is feltűnik egy-egy rövid szerepben).
Jeles és Kardos tehát az ELTE AFK szabadszellemű, önképzőköri közegéből, gyakorlati filmes tapasztalatokkal jelentkezik a Filmművészeti Főiskolára. Kardos Sándor visszaemlékezése szerint a felvételiztető Herskó János akkorra már különféle amatőr filmszemléken több díjat adott át nekik. Jeles 1969-ben az ő film- és televízió-rendező szakos osztályába kerül. Herskó 1970-es emigrációja után az osztályt Fábri Zoltán veszi át. Az első két évben a rendezők és az operatőrök képzése közösen zajlik, aminek következtében Jeles és Kardos együttműködése a Színház- és Filmművészeti Főiskolán zavartalanul folytatódhat: vizsgafilmjeiket jórészt együtt készítik (ami azt is jelenti, hogy néhány Kardos által rendezett vizsgafilmnek Jeles az operatőre).
Jeles pályafutásának első szakaszát tehát az 1968 és 1974 között keletkező rendezői vizsgafilmek teszik ki: a Meghallgatás (1968–69), az Így fog leperegni (1970), a Fehér sereg (1971), a Töredék (1971), a Vasárnap, április 12. (1973–74) és végül diplomafilmje, a Félálom (1974−75). A mindössze 14 perces Meghallgatás Jeles szemléletmódjának és stílusának szinte valamennyi elemét tartalmazza. Zavarba ejtő szembesülni ezzel a kiforrottsággal és koncentráltsággal; gyanús lehet, hogy az elemző a későbbi életmű anyagát „látja bele” a rövid vizsgadolgozatba. Az alábbiakban ezt a feltételezést szeretném eloszlatni. A saját szemlélet és stílus jelenléte annál is erőteljesebb, mivel egy, a korszakban népszerű anyagon és formában mutatkozik meg.
Jeles András: A kis Valentino (1979)
A Meghallgatás a hatvanas–hetvenes évtizedforduló jellegzetes, társadalmi és ideológiai értelemben egyaránt tünetértékű jelenségére fókuszál: a könnyűzenei kultúrára. Alapformája a riport-dokumentumfilm, annak is a cseh új hullámból ismert, nálunk elsősorban Gazdag Gyula nevéhez fűződő groteszk stílusú változata. Az amatőr táncdalénekesek ifjúsági parkbeli meghallgatása a konszolidálódó szocialista kultúrpolitika meghasonlottságának laboratóriumi esete. Nem véletlen, hogy ugyanez a téma hasonló hangütésben megjelenik már Miloš Forman korai rövidfilmjében, a Versenyben (Konkurs, 1963; magyar címváltozatban Meghallgatásként is ismert). Nálunk több egészestés dokumentum- és játékfilm foglalkozik a témával (Banovich Tamás: Ezek a fiatalok, 1967; Kovács András: Extázis 7-től 10-ig, 1969; Mészáros Márta: Szép lányok, ne sírjatok, 1970), Gazdag Gyula pedig már Jeles után fejezi be szituációs rövid-dokumentumfilmjét, az 1982-ig betiltott Válogatást (1970).
A népszerű kultúrának tett engedményként széles fórumot kapó könnyűzene, s főképp az iránta való mérhetetlen lelkesedés pregnánsan jelzi a kádári-aczéli hivatalos kultúrpolitika és a nagyközönség közötti hasadtságot. Zenei téren a felforgató vagy legalábbis „értelmezhetetlen” irányzatoknak a politika gátat szab; a nyugati zene hatását neutralizálni igyekvő kulturális irányítás így a veszélytelen „szórakoztatás”, a giccs, a középszer szekértolója lesz – amely ugyanakkor tagadhatatlanul találkozik a széles tömegek igényével. A jelenség hasonlóképpen tetten érhető az operett népszerűségében, amely az országos eseménnyé váló táncdalfesztiválhoz hasonlóan a bornírt, üres, talmi és hamis életvilág hű tükre lesz. Ebből az ötvenes évekre visszanyúló tapasztalatból építkezik Gazdag Gyula szintén betiltott Bástyasétány 74 című operett-paródiája, motívumként pedig Jelesnél az Álombrigád első narrátorának alakjában bukkan fel. Egyik napló-bejegyzésében ezt a definíciót olvashatjuk a Kádár-rendszerről:
„Valójában nem is volt az rendszer, tényleg; érdekes egyvelege volt a népszínműnek-királydrámának-táncdalfesztiválnak-közértárudai villámtréfának-horrornak-operettnek és az univerzális, minden műfajt megtermékenyítő rosszakaratnak, kegyetlenségnek és hamisságnak.”
Gelencsér Gábor Váratlan perspektívák című könyvéből itt olvashatunk további részleteket.
(Forrás: Litera.hu. Címlapon: Jeles András az Álombrigád forgatásán.)
