A film noir Amerikában született, de európai származású. Népes felmenői között ott találhatjuk a francia lírai realizmus és a német expresszionizmus nem egy jeles darabját. Hősei elidegenedett figurák; identitászavarban szenvedő magándetektívek, többnyire azonosítható lelki traumák hatása alatt álló vampok, akik gyógyulásuk érdekében szembeszállnak az őket nyomasztó társadalmi közeggel, természetesen szigorúan privát alapon, lelki és testi békéjük megőrzésének vagy visszaszerzésének céljából. A filmtörténet nagy "olvasztótégelyének", a háborúnak a következtében a műfaj itthon is megjelent a negyvenes években. A nem éppen liberális ér-tékek alapján szerveződött magyar társadalmat azonban sokkal közvetle-nebbül érintette meg a második világháború, mint az amerikait. Nálunk a férfi hősöknek sokkal "fontosabb" feladatuk volt, hiszen meg kellett véde-niük a hazát, ha máshol nem, hát a munka frontján. A magánlét boldogta-lanságán rágódás ily módon a női hősökre maradt. Így jött létre a hazai alaprecept: a nyugati mintát megterhelték a hazafias szellemű politikai propaganda filmek bárgyú sablonjaival és kémfilmeket készítettek az ame-rikai műfaj közegében, annak jellegzetes helyszíneinek felhasználásával, az éjszakai mulatók, a kihalt sötét külvárosi sikátorok, valamint a félig le-húzott redőnyű szobabelsők világában. A modern és elidegenedett nagyvá-rosi közegen kívül, hamisítatlanul "amerikai" maradhatott még a női hős is. Karády Katalin éppen annyira good bad girl, mint a tengeren túli műfaj első, 1940-45 közötti romantikus korszakában készített filmeknek az ötve-nes években is továbbélő nőalakjai. Modern nőnek is nevezhetnénk.
Machita Mata Hari közép-kelet-európai reinkarnációja. Az anyai ágon indiai hercegi családból származó, táncosnőnek és énekesnőnek álcázott hősnő nyelvtudása lenyűgöző, tökéletesen beszél magyarul. A nézőben felmerül a gyanú, hogy nemcsak a camouflage okából, hanem "valójában" is magyar mostohaapa nevelte. Ha nem lennénk tisztában Rodriguez rendezői kvalitásának hiányosságaival még azt hihetnénk, hogy a karizmatikus Karády legjobb alakítását látjuk, hiszen mindvégig hol virtuális, hol valóságos maszkot visel, pontosabban fogalmazva persona szerepet játszik. Ennek következtében pedig játékmódjának hiteltelensége akár hiteles hatást is kelthet. A züllött nyugati demokráciák ügynöke társadalomtörténeti szempontból hitelesen nyitja szóra száját, amikor úgy beszél a magyarokkal mint Kempelen sakkgépe, ha beszélni tudna. Az a feladata, hogy megszerezze a D-2-es terveit. A D-2-es akármi kísérleti prototípusát három magyar hadiüzemben készülnek legyártani. Három magyar férfiembert kell tehát az ujja köré csavarnia, hogy teljesítse megbízatását: a korosodó charmeur Szávody igazgatót (Petrovics Szvetiszláv), a fiatal és mindvégig problémázgató, gyanakvó, charmeur-nek ebben az esetben talán nem is nevezhető Kovács mérnököt (Szabó Sándor), és a felesége által elhagyott, ám érző szívű, búsmagyarkodásra kicsit hajlamos Török művezetőt (Bihari Sándor). Karády a műfaj előírásai szerint majdnem mindvégig bad girl. Aztán egy dramaturgia által kevéssé előkészített, "láthatatlanul" hagyott pillanatban felülkerekedik benne a good girl: beleszeret Szávodyba. A vamp tehát levenné álarcát, azaz rövidebb-hosszabb időre szeretne valódi személyiséggé válni, szívesen hozzáöregedne egy kis kertes házban a gyárigazgatóhoz. Olyannyira, hogy még a rábízott feladatot is elhanyagolja, pedig a Kovács mérnök jóvoltából Szávodyban már kétségek ébredtek iránta: az igazgató kelepcét állított a szép kémnőnek. A dramaturgia kegyelméből Machita még néhány jelenet erejéig eljátszhat azzal a gondolattal, hogy milyen is lehetne az élete, ha kiszállna a kémek, kémelhárítók és a mindig éber, kötelességüket tudó megbízható állampolgárok kicsinyes világából. A film végén aztán az expresszionista eredetű clair-obscur világát újra felidézni kívánó amerikai gengszterfilmek autós üldözési jeleneteit megidéző jelenetben beteljesedik a sorsa. A realizmus diadala, hogy nem a magyar kémelhárítás végez vele.