A beszélgetés résztvevői között volt Korom Anna rendező, aki 2024-ben a Diamond Beauty című filmjével nyerte el a Friss Hús legjobb magyar élőszereplős rövidfilmjének díját, idén pedig a magyar versenyprogram válogatásában is részt vett. Meghívást kapott továbbá Czakó Judit vágó, aki 1997-ben vágta első rövidfilmjét a MOME-n, ahol immár huszonhárom éve tanít, valamint Osváth Gábor, a Fekete pont és a Nyersanyag című nagyjátékfilmek producere. A beszélgetést a Friss Hús alapítója és igazgatója, Deák Dániel moderálta.
Kép a Diamond Beauty című filmből
Az első ötlet csapdája és az agyonfejlesztett történetek
A diskurzus elején az alkotók a fejlesztési folyamat első szakaszairól beszélgettek. Deák szerint az ötletelés a rövidfilmkészítés egyik leginkább alulértékelt része, miközben sokszor éppen itt dől el, hogy egy projekt valóban elbír-e éveken át tartó munkát. „Nem feltétlenül az első ötlet a legjobb” - fogalmazott, hozzátéve, hogy szerinte több időt kellene szánni az ötletek „pörgetésére”, még mielőtt egy történet fejlesztése valóban elkezdődik.
Osváth ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az alkotói motiváció sokszor éppen abból fakad, hogy valaki görcsösen ragaszkodik egy személyes ügyhöz vagy témához. Producerként számára éppen az a meggyőző egy alkotóban, ha van egy konkrét „kattanása”, amit mindenáron filmre akar vinni.
Osváth Gábor
(fotó: Valuska Gábor)
Korom szerint a problémák nem magával az ötlettel kezdődnek, hanem akkor, amikor a kezdeti inspirációt narratívává kell alakítani. Arról beszélt, hogy az első, ösztönös impulzusok sokszor erősek és működőképesek, de a folyamatos fejlesztés során fokozatosan elveszíthetik azt az energiát, ami eredetileg izgalmassá tette őket. „Elkezd a tök ihletett, inspirált ötlet lejönni a földre” - fogalmazott. Saját példaként a Diamond Beauty fejlesztését említette, amelynél szerinte ők is beleestek ebbe a csapdába. Mint mondta, csak most kezdenek visszatalálni ahhoz, ami őt igazán érdekelte a filmben (a rendező jelenleg a történet nagyjátékfilmes továbbfejlesztésén dolgozik).
1 rövidfilm = 1 mondat
Czakó szerint ha egy vágó „leül, és teljes fókusszal, telefonját kikapcsolva végigolvassa egyben a forgatókönyvet”, pontosan érzékelhetővé válik, hol akad meg a film ritmusa, és hol veszti el a saját belső fókuszát. Ezt a belső irányt nevezte „tracknek”, amelyet szerinte egy rövidfilmnek végig tartania kell. „Egy rövid filmet meg kell tudni fogalmazni egyetlen mondatban. Miről szeretnél beszélni?” - mondta, hozzátéve, hogy minden jelenet értékelésének alapja az, hogy szolgálja-e ezt az eredeti kiindulópontot.
Osváth ehhez kapcsolódva arról beszélt, hogy az írószobában is gyakran használnak egyetlen mondatos logline-t, amely a film alaphelyzetét és fő irányát rögzíti. Mint mondta, ezt sokszor fizikailag is szem előtt tartják, például a falra írva, hogy minden döntés ehhez mérhető legyen. Bár ez elsőre „dedósnak” tűnhet, szerinte nagyon is hatékony eszköz, amely az írás és a vágás során egyaránt kapaszkodót ad.
Korom ugyanakkor részben vitatta ezt a megközelítést. Úgy fogalmazott, hogy bár érti a fókusz és a logline jelentőségét, ő épp ettől a szigorú szerkesztettségtől szabadítaná meg a kisfilmeket. Szerinte sokkal izgalmasabbak azok a jelenetek, amelyek látszólag nem tartoznak szorosan a történethez, mégis hangulatot vagy lélegzetvételnyi teret adnak a filmnek. „Annyira jó, amikor néha egy-egy filmben van egy jelenet, ahol elidőzöl, és mondjuk megnézed, hogy elrepül egy madár.” Szerinte a klasszikus dramaturgiai szabályok ugyan megtanulhatók, és biztonságos keretet adnak, de alkotói szempontból könnyen beszűkítik a lehetőségeket.
Korom Anna
Fotó: filmhu
Czakó erre reagálva hangsúlyozta, hogy az „oda nem illőnek” tűnő pillanatok is képesek a film egészét szolgálni. „Ha az megfelelő pillanatban van bent a filmben, akkor csinál egy kis levegőt, vagy egy érzést, amit nem lehet megfogalmazni” - mondta. Ezután a ritmus kérdésére is kitért: szerinte egy film szerkezete akár zenei struktúraként is leírható, amelyben kiállások, tempóváltások és törések adják a végső élményt. „Szerintem egy film ritmusát le lehetne kottázni. Olyan, mint egy zene” - fogalmazott.
Deák az elhangzottakkal kapcsolatban megjegyezte, hogy a filmnek mindenképpen szüksége van valamiféle belső koherenciára. Szerinte ezt végső soron a rendező ízlésvilága tartja össze.
Milyen filmeket preferálnak a Friss Hús válogatói?
Deák szerint a rövidfilm egyik legnagyobb ereje éppen a szabadságában rejlik, hiszen kevesebb kötöttség és anyagi tét terheli, mint egy nagyjátékfilmet vagy sorozatot. Ennek ellenére azt tapasztalják, hogy sok alkotásban mégis megjelenik egyfajta önkéntelen megfelelési kényszer. „Nagyon sokszor azt éreztük, hogy van egy ilyen belénk oltott jól neveltség a filmekben.”
Deák Dániel a XIV. Friss Húson
Fotó: Facebook / Friss Hús Budapest
Osváth ehhez kapcsolódva arról beszélt, hogy míg a nagyjátékfilmeknél erősen rögzült dramaturgiai sémák léteznek, a rövidfilmben éppen az lenne az izgalmas, ha ezeket nem követnék. „A kisfilmeknél az a jó, hogy ha azt tartjuk szem előtt: nincs szabály” - mondta, hozzátéve, hogy egy rövidfilmben nem feltétlenül szükséges klasszikus felvonásrend, sőt, akár annak felcserélése vagy részleges elhagyása is izgalmasabb eredményt hozhat.
Korom úgy gondolja, nem önmagában a műfaji filmkészítéssel van probléma, hanem azzal az általános iránnyal, amelyben a rövidfilmek egy része túlságosan konvencionális megoldások felé mozdul el. Deák szerint ugyanakkor a probléma nem csak a műfaji filmekhez kötődik: a „művészfilmnek” nevezett alkotások is kialakították a saját kliséiket és vélt szabályrendszerüket. Mint mondta, ezek sokszor ugyanolyan erősen hatnak az alkotókra, mint a klasszikus narratív elvárások, és időnként éppen az jelentett frissítő élményt, amikor egy film ezeket a szabályokat tudatosan áthágta vagy újragondolta.
Amikor a rövidfilm már nem rövid
Deák egy érdekes adatra világított rá: az elmúlt években egyértelmű trendként figyelték meg a filmek hosszának növekedését. Mint mondta, egy korábbi Friss Hús-átlag szerint a filmek hossza még „tíz+pár perc” körül volt, az elmúlt évtizedben legalább tíz perces növekedés látszik. Korom Anna az alkotói oldal felől magyarázta ezt azzal, hogy sokan a rövidfilmet a nagyjátékfilm előszobájának tekintik, ezért minden jelenetben „bizonyítani” akarnak. „Azt érezzük, hogy meg kell mutatnunk, hogy bennünk van potenciál” - fogalmazott, hozzátéve, hogy emiatt az alkotók sokszor nem mernek jeleneteket elhagyni, mert minden elemben a későbbi nagyjátékfilm-lehetőséget próbálják igazolni.
Czakó úgy véli, éppen a tömör és pontos rövidfilm az, ami igazán meggyőző lehet a producerek számára is, mert az ilyen munka azt mutatja meg, hogy az alkotó később egy nagyjátékfilmben is képes fegyelmezett, jól átgondolt döntéseket hozni. Osváth pedig hozzátette, hogy bár gyakran próbálja rövidebbre ösztönözni az alkotókat, ez ritkán sikerül, és sokszor csak később, külső kényszerek hatására csökken a filmek hossza.
Kép az Adgwa ata című filmből
Deák végül rámutatott, hogy a fesztiválok szempontjából is gyakorlati kérdés a hossz: egy blokkba férő filmek száma, illetve az olyan limitációk, mint például Cannes 15 perces határa, befolyásolják a lehetőségeket. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy nem szabad receptként tekinteni ezekre a szabályokra, mert az könnyen rossz irányba viheti az alkotói döntéseket.
Rosszkor kezdődik, rosszkor ér véget
Deák szerint gyakori probléma, hogy a filmek ott fejeződnek be, ahol valójában elkezdődhetnének. Hozzátette, hogy sok esetben nem tudatos, nyitott lezárásról van szó, hanem egyszerűen mintha a történet „el sem indulna igazán”.
Korom ezt részben a bátortalansággal és a túlzottan hosszú expozícióval magyarázta. Szerinte sok alkotó úgy érzi, hogy a nézői megértéshez a szereplők teljes hátterét fel kell építeni, akár a gyerekkortól kezdve, pedig erre valójában nincs szükség.
Osváth ehhez ironikusan kapcsolódva azt a gondolatot emelte ki, hogy nemcsak a lezárás, hanem a kezdés időzítése is gyakran problémás: a rövidfilmek sokszor már eleve rossz ponton indulnak el.
Túl sok zene, túl sok dialógus
Deák véleménye szerint sok magyar rövidfilm „túl van zenélve”, ami mögött gyakran bizonytalanság áll. „Olyan, mintha ez egy bátorság- vagy magabiztosság-probléma lenne” - fogalmazott, hozzátéve, hogy a csend sokszor ijesztőnek tűnik az alkotók számára.
Czakó Judit szerint azonban nemcsak az a kérdés, van-e zene, hanem az is, hogy mikor indul el. Úgy fogalmazott, hogy a zene időzítése alapvetően meghatározza, mit kezd a néző egy jelenettel: előrejelzést adhat, feszültséget építhet, vagy éppen ráerősíthet egy gesztusra. Szerinte ugyanaz a zene teljesen más hatást kelt attól függően, hogy egy pillanat előtt vagy után lép be a filmbe.
Czakó Judit
Kép forrása: mafab
Korom azt hangsúlyozta, hogy önmagában nem a zenehasználattal van problémája, sőt, a sokféle alkalmazást kifejezetten izgalmasnak tartja - legyen az elidegenítő, humoros vagy diegetikus. A gond inkább akkor kezdődik, amikor a zene arra szolgál, hogy helyettesítse a képet, vagyis a film nem képes vizuálisan vagy dramaturgiailag megteremteni azt az érzelmet, amit végül a zene próbál ráerőltetni a nézőre.
Deák Dániel hasonló jelenséget figyelt meg a dialógusoknál is: amikor a szereplők túl direkt módon mondják ki az információkat. Czakó erre erősített rá: „Egy kép megcsinálhat egy olyan hangulatot, amiből te szavak nélkül is érted a jelentést” - mondta.
Az animáció kapcsán Czakó azt is hozzátette, hogy ott még inkább a vizualitás az elsődleges „forgatókönyv”: az animatik, a látvány- és karaktertervek alapján gondolkodnak, mert bizonyos vizuális átalakulásokat - például absztrakt formák jelentésképző mozgását - nehéz lenne szavakkal pontosan leírni.
Van élet a fesztiváloztatás után?
A rövidfilmek utóéletének kezelésében két tipikus véglet figyelhető meg: az egyik, amikor az alkotók egyáltalán nem foglalkoznak a film fesztivál- és forgalmazási stratégiájával, a másik, amikor túlzottan is erre fókuszálnak.
Az első esetben a film elkészül, majd az alkotók minden tudatosság nélkül elkezdik nevezni az első szóba jöhető fesztiválokra. Pedig - hangsúlyozta Deák - a fesztiválok nem egységesen működnek, hanem szigorúan szabályozott bemutatási rendszerekkel. Sok esetben úgynevezett premierjogokat kérnek, vagyis csak akkor válogatnak be egy filmet, ha az még nem volt más fesztiválon, esetleg nem vetítették bizonyos régióban. A másik véglet, amikor túl magasra kerül a léc, és az alkotók mindenáron A-kategóriás fesztiválokon szeretnék bemutatni a filmjüket, még akkor is, ha az inkább tematikus vagy műfaji fesztiválokon működne jól.
A rövidfilmek „utó-utóéletéről” szólva kiemelte, hogy ma már az online felületek - például a YouTube vagy a Vimeo - is fontos teret adnak a láthatóságnak, illetve különböző kezdeményezések is segítik a terjesztést. Példaként említette a Telekommal közös együttműködést, amelynek keretében egy televíziós csatornán havonta másfél-két órányi magyar rövidfilm kerül adásba, bővítve ezzel a műfaj elérhetőségét és közönségét. Hozzátette, hogy bíznak abban, hogy immáron a közszolgálati televízió is egyre aktívabban vállal majd szerepet a rövidfilmek bemutatásában, így újabb felületet adva a műfajnak.
A beszélgetés a XIV. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon zajlott, 2026. június 1-jén a Puskin kávézóban.
