A magyar mozgókép-oktatás jelentős változások előtt áll, a tervek szerint a mozgókép-ismeret hamarosan önálló tantárgy lesz, amihez rengeteg médiaelméletben, filmtörténetben és filmesztétikában jártas tanárra lesz szükség. Nem árt tudnunk, Amerikában hogyan csinálják. 2001 szeptember óta – amikor megkaptam a Georgia State University mozgókép-programjának PhD-ösztöndíját – testközelből figyelhetem. Sorozatomban az atlantai egyetemen folyó oktatási szisztémáról valamint a kommunikációs tanszéken folyómunkáról tájékoztatom a filmhu olvasóit.

Az utolsó napló-bejegyzésem óta eltelt hosszú idő javarészt annak a temérdek munkának köszönhető, amellyel a második félévben meg kellett birkóznom. Jelenleg viszont abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy szemeszter véget ért, ezért a jajgatás helyett inkább nekilátok elmesélni, hogyan képes egy 10-15 fős tanári gárdával rendelkező egyetemi program 600 film-szakos hallgató oktatására.

Az első szemeszterben mindössze annyit kellett tennem az ösztöndíjam kiérdemléséhez, hogy egy szenior professzor tanársegédjeként minden undergraduate (főiskolai szintű) órájára bejártam, és figyeltem pedagógiai technikáit. Ennek a folyamatnak köszönhetően feletteseim szerint képessé váltam az önálló oktatásra, és a tavaszi szemeszterben egy haladó filmelmélet-csoportot sóztak a nyakamba a tavaszi szünet után, így egy fél szemeszteren keresztül szomorítottam a társaságot. És a szomorítás itt nem tréfás fordulat akar lenni, nyugodtan szó szerint lehet venni: egy 25 fős csoportban, ahol a jelenlévők 100%-a produkciós pályára készül, nehéz elmagyarázni, mi a jelentősége Eisenstein montázs-kategóriáinak, vagy Bazin fenomenológiai ihletettségű realizmus elméletének. Így aztán búcsút mondtam lelkes és naív elképzeléseimnek, miszerint parázs filmelmélet vitákat provokálok majd ki a társaságból. A hallgatók nagy többsége szükséges rosszként élte meg a órát, melyen a lehető legkisebb energiabefektetéssel kell túljutni.

 
A tanársegédekre mint tanerőre támaszkodó tanítási szisztémának – és ezzel együtt a nagy számú nemzetközi PhD-diák felvételének – csak bizonyos idő elteltével értettem meg a jelentőséget. Az egyetem szempontjából ugyanis anyagilag semmiképpen nem mindegy, hogy professzionális amerikai tanárokkal taníttatják-e a bevezető kurzusokat, vagy a PhD-hallgatókkal. Egy szenior tanár fizetése a bölcsész- és művészeti karokon ugyan korántsem éri el a hasonló beosztású fizikusokét, ám így is nagyságrendekkel több, mint egy PhD-ösztöndíj. Az utóbbival rendelkező társaságnak a tanításért cserébe nem kell tandíjat fizetni, és még egy amerikai keretek között szerény megélhetést biztosító pénzösszeghez is jutnak (jutunk) havonta. A rendszer következményeképpen az elképesztő számú undergraduate filmszakos hallgató viszonlag kis létszámú csoportokban hallgathatja az órákat, az egyetemi bürokrácia igen jelentős dollármennyiséget takarít meg, és a PhD-hallgatók pedig – ha van idejük – örülhetnek az ingyenes oktatásnak és a fizetésnek. A rendes állásokban alkalmazott tanárok pedig szinte kizárólag a felsőbb évfolyamok magasabb szintű óráit tanítják, így talán érthetővé válik a 10-15 fős professzori állomány.

 
A tavaszi szemeszter kissé túlhajszolt jellegéhez esetemben az is hozzájárult, hogy a tanítás mellett túl sok kurzust vettem fel. Ezek között az egyik – egy filmtörténet-módszertan óra – Atlanta legrangosabb egyetemén, az Emory University-n () zajlott. A város felsőoktatással foglalkozó szakemberei még évekkel ezelőtt kialakították az Atlanta Regional Consortium for Higher Education-t (http://www.atlantahighered.org/), amely egy egyetemek közötti megállapodás egymás hallgatóinak elfogadásáról. A résztvevő 20 intézményben külön díj felszámolása nélkül vehetnek fel órákat azok a diákok, akik valamelyik tag-iskola hallgatói. Ennek a megállapodásnak a filmmel foglalkozó hallgatók számára igen komoly a jelentőssége, mert a városban az Emory mellett – amelynek filmprogramja történetre és elméletre (film studies) specializálódott – egy komoly technikai illetve produkciós kutatásokkal foglalkozó intézmény is található, a Georgia Institute of Technology (http://www.gatech.edu/).

 
A főleg természettudományos szakjai révén híressé vált iskola filmes programja egy ultramodern épület futurisztikus díszletei között található. A folyosókon mindenhol elhajigált, számomra teljesen ismeretlen elektronikus kacatok hevernek, rettentő méretű irathalmok mindenütt, miközben a leginkább hippikhez hasonlító tudósok és tudós-jelöltek a NASA 10 millió dolláros költségvetésű kutatását végzik. A patinás szak tudományos rangjából következően rengeteg állami, katonai megrendelést kap mindenféle vizorok és optikai berendezések fejlesztésére, másrészt a program vezetői már Hollywood felé kacsingattak amikor felvettek vezető kutatónak egy szakembert, aki a digitális trükköket generáló szoftverek guruja. Amikor egy baráti látogatás keretein belül elzarándokoltunk a Tech-re, konkrétumokat is láthattam. A kutatások egyik komoly fázisa nemrég zárult le, amelynek fő célja az az emberi száj beszéd közbeni mozgásának kodifikálása volt. A kutatók minden egyes hanghoz egy tipikus ajak-mozgást párosítottak, így az később már mesterségesen is előállítható. Elég a legfrissebb Disney-termékekre vetni egy gyors pillantást, és látható, hogy egy ideje már nem csak sematikusan ábrázolják a különféle animált figurák arcát beszéd közben, hanem meglepően realisztikus a legújabb hableányok és egyéb figurák dialógusa a mimika szempontjából is. A másik – egyelőre csak kísérleti fázisban lévő – projekt a virtuális mozgás hihető képminőségű létrehozására irányul. Itt arról van szó, hogy a kutatók egy egeret szinte minden oldalról és szögből lefényképeztek, majd egy 5 másodperces filmen azt lehetett látni, hogy az egér körbe-körbe szaladgál egy hurkapálca körül. A 120 (5 x 24) fotót olyan módon illeszti össze a fejlesztés alatt álló program, hogy az emberi szem nem (lesz) képes észlelni, hogy egy vizuális trükköt lát. Az egerek megtévesztésén kívül persze ennek a tr-ükknek az a hihetetlen következménye, hogy az állóképből minden különösebb nehézség nélkül mozgókép varázsolható egy számítógép monitorán a megfelelő fotó-előmunkák elvégzése után.

Egy a Georgia State-en tanuló diáknak tehát lehetősége van arra, hogy az átjelentkezési rendszer révén – saját iskoláján kívül – ilyesfajta kutatásokban vegyen részt. Az elmúlt félévben az Emory programjába kóstoltam bele. A sorozat következő részében bemutatom az egyetem filmes programját, amelynek egy nemzetközi filmtörténet-szaktekintély -- David Cook -- a vezetője.