Életed első nagyjátékfilmjét saját kezdeményezésből, nagyon kevés pénzből valósítottad meg. Hogy éled meg, hogy mozikba került?
Olyan piciben indult, hogy nagy hála van bennem minden alkotótársam iránt, hogy eljutott idáig. Igazából még mindig ébredezek, közben látom magam kívülről, gyermeki öröm lett úrrá rajtam. A Puskin moziban csináltak egy installációt a poszter köré, utazóbőröndökkel, illetve a lány, aki készítette, a saját szülei fotóit rakta be, a fiatalkoruktól kezdve. Amikor kiszúrták, hogy fotózom, odajöttek megkérdezni, hogy véletlenül nem egy alkotója vagyok-e a filmnek, és kérték, hogy írjam alá. Szürreális volt, álltam ott kezemben a tollal, hogy mit kéne odaírjak életem első moziposzterére, végül csak annyi lett, hogy köszönöm a szép installációt.
Nem titkolod, hogy egy saját korábbi, meghatározó kapcsolatod ihlette a filmet. Milyen érzést ezt a nézők elé tárni?
Érdekes, hogy még az is, aki nem tud rólam semmit, a premier óta megkérdezi, hogy ugye, ebben van valami személyes vonatkozás. Valószínűleg érzik az elbeszélésmódon, hogy van benne egy erős intimitás, ami minden döntést befolyásolt. De azt hiszem, sikerült megugranom, hogy egy ne naplófilm legyen, hanem valóban egy fikciós történet. Eljutottam oda, hogy már nem a saját történetemet nézem a moziban, hanem egyszerűen egy filmet és a karaktereit, csak azon agyalok, hogy másnak is működik-e, fel tudnak-e ülni erre az érzelmi hullámvasútra.
Szövényi-Lux Balázs és Hannah Saxby Az első kettő forgatásán
Nagy szerelemről, zátonyra futott kapcsolatokról rengetegen készítenek filmet. Szerinted mitől tud őszinte lenni?
Amikor belevágtam, ezt nem gondoltam át különösebben, csak azt éreztem, ha nem erről az élményemről csinálom az első filmemet, akkor kamu lesz. Szerintem onnantól lesz egy film akarva-akaratlanul nagyon őszinte, kitárulkozó, amikor az alkotóban túltelítettség élmény van valamilyen szempontból. Ide sorolhatók azok a filmek, amikor mondjuk valaki az apjával való viszonyát dolgozza fel, vagy valakinek az elvesztését, vagy a válását, mint a Házassági történetben.
Szimplán az emlékekből dolgoztál, vagy vezettél naplót is, aminek hasznát vetted az írás során?
Az életem több időszakában is vezettem naplót, de mindig általában akkor, ha valami dráma volt. A boldog dolgokat nem nagyon találom leírva, amiből úgy néz ki, mintha az életem kész tragédia lenne, pedig baromira nem az – és ez a kapcsolat is nagyon szép volt. Vannak a filmben mondatok, amik szó szerint elhangzottak az életben, hasonlóan becéztük egymást és kevertük az angolt és a magyart. Azt éreztem, ettől lesznek valódik a figurák.
A filmben az amerikai lány liberális szemlélete néha összeütközésbe kerül magyar fiú kicsit konzervatívabb felfogásával. Ez is személyes tapasztalatból jön?
Fél évet éltem Amerikában, végig couch surfingeltem az országot, sokféle emberrel találkoztam. Volt olyan, hogy nagyon-nagyon mélyen konzervatív, a magyarhoz képest még vallásosabb amerikainál is laktam, sőt, egyszer még mormonoknál is. Amerikának nagyon sok arca van. Én a kapcsolatomban tényleg egy klasszikusan kaliforniai, liberális hippi szülőktől érkező emberrel voltam együtt. Ebben egyedül az a riasztó, amikor fontosabb lesz valakinek az ideológiai gondolkodás, mint a másik személy, akit szeret. És ilyen szempontból a valóság sokkal élesebb volt, mint amit a filmben mutatok. Sokat gondolkodtam ezen, hogy ezt mennyire hozzam be, mert fontos volt nekem, hogy ez a film ne legyen direkt politikai állásfoglalás semmilyen oldal felé. Nem egy politikai film, az emberekről szól.
Bergendi Balázs és Hannah Saxby a filmben
Legutóbb mesélted, hogy a forgatókönyvet szakításod után hirtelen felindulásból, két hét alatt írtad. Hogyan találtál hozzá támogatókat?
Eleve úgy írtam meg, hogyha kell, akkor egy kis kamerával én egyedül leforgatom pár színésszel. Tetszett, hogy Reisz Gábor hasonlóan csinálta meg a Vant, Hajdu Szabolcs meg az Ernelláékat. Ha az embert nyolcszor dobják ki innen-onnan, amonnan, akkor kilencedszerre már nekimegy egyedül. Volt egy nagyon rossz időszakom, rengeteg tervem kútba esett, de éppen egy ökumenikus közösségben voltam Franciaországban, ahol egyszer csak egy délután megírtam a szinopszist, amiből aztán két hét alatt elkészült az első draft.
Akkor kerestek meg az Umbrellától, hogy látták a Katapult című kisfilmemet, ami nagyon tetszett nekik, és van egy kis keretük arra, hogy segítsenek egy pályakezdő filmesnek elindulni. Mivel egy reklámot már csináltunk együtt, bizalmat szavaznának nekem, ha van valamilyen tervem. Ez olyan volt mint a mesében, mondtam is nekik, hogy gyerekek, holnap hozom. Felszeghy Ádám producer volt az első olvasója a forgatókönyvnek, és azt mondta, hogy úgy megérintette, hogy még meg is könnyezte, és hogy szívesen beszállná a buliba.
És akkor beütött a Covid. 2020-ban akartunk volna forgatni, de nem lehetett, mindenki otthon ült bezárva. Arra viszont jó volt az az egy év, hogy finomítsak az első verzión. Szerettem volna, ha más is elmondja a véleményét róla, mit lehet javítani, így belépett dramaturgént Danszky Fruzsina. Keményen nekiesett, hogy nem indul erősen, lapos a jelenet, több konfliktus kell. Jó tükröt adott, mert én annyira benne voltam, hogy ezt magamtól nem éreztem. A film első fele sokat is változott.
A film fejezetekre való tagolása is dramaturgi javaslat volt?
Ezt a forgatásnál is éreztem már, de végül egy stratégiai fogás volt, ami a vágás során került bele. Rövid időbe próbálunk besűríteni egy egész kapcsolatot, két sík váltakozik, a fekete-fehér valóság és az időtlen paradicsomban játszódó pillanatok. A film első nézője Lemhényi Réka vágó volt, akivel konzultáltunk, és azt mondta, hogy elveszítette közben az időérzékét, nem tudta belőni, hogy még egy nap van-e, vagy ez már másik, hol tartunk éppen a sztoriban. Mivel eleve kihagyásos a szerkezet, akkor jöttünk rá, vezetni kell kicsit a nézőt. Ezért kerültek bele az összefoglaló fejezetcímek, és a visszaszámlálás a lány elutazásáig.
Bergendy Barnabásnak és Hannah Saxby-nak is ez volt az első filmes főszerepe. Mi alapján választottad ki őket?
Nem a saját tükörképünket kerestem bennük, és nem akartam egyikükre sem ráerőltetni valamilyen karakterisztikát, ami nem belőlük ered. Olyanokat kerestem, akik hitelesek együtt, a karaktereknek a belső igazságát, utazását, dinamikáját kapják el. Ezt pedig csak úgy lehet felépíteni, hogy ők is sokat tesznek bele a saját élményeikből, szerelmi fájdalmaikból, elengedéseikből. Unortodox módon szoktam castingolni, és Barnabással is az volt az első, hogy a leültünk egy kávézóba, ahol csak beszélgettünk. Nagyokat nevettünk, mélyet beszélgettünk szerelemről, szakításról. Sokkal jobban érdekelt, hogy kicsoda, mennyire tudunk egymáshoz kapcsolódni, mint az, hogy milyen jó színész. A többi csak ezután jön.
Mivel egy angol anyanyelvű lányra volt szükség, velük nem tudtam élőben találkozni. De nekik sem egy jelenetet kellett eljátszaniuk, hanem azt kértem, küldjenek egy olyan videóüzenetet, mintha a pasijukhoz beszélnének. Jól kijött, hogy ki az, aki tényleg hozzád beszél, és ki az, aki csak szépen bevilágította magát és lenyom egy Shakespeare-monológót. Hannah-nál éreztem az őszinteséget leginkább.
Hannah Saxby angol színésznő, de a filmben egy kaliforniai lányt alakít, aki sokat van Magyarországon. Hogyan építettétek fel a karaktert, járt már máskor is itt a valóságban?
Korábban még soha, a casting utolsó fordulójára jött ide először egy napra, másnap repült is haza. Legközelebb már a forgatásra érkezett. Nekem nagyon fontos volt, hogy az amerikai angolja hiteles legyen, így két hónapig béreltünk neki egy fantasztikus dialogue coach-ot, Altay Lawrence-t, aki jelképes összegért vállalta el a feladatot. Hannah klasszikus londoni lány, sosem játszott még amerikai karaktert, de a forgatásra már kaliforniai kiejtéssel érkezett. Hat napom volt, hogy összeboronáljam Barnabással, megteremtsük köztük a kémiát és nagyon keményen dolgoztunk ezen.
Mennyire volt nehéz megtanulnia a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt, amit magyarul énekel el az utcán?
Az volt az egyik legviccesebb jelenet. Tényleg, ahol az utcán ezt énekelte, kiabált, és az emberek megálltak, hogy mi ez itt. Freddie Mercury alapján tanulta, sokat hallgatta, nagyon tetszett neki. Annyira jó nyelvérzéke van, hogy majdnem akcentus nélkül el tudja énekelni. De erre mondtam, hogy nem lesz jó, ezt nem fogják elhinni, tehát rá kellett húzni az amerikai kiejtést, hogy jobban törje a magyart és össze kellett kicsit keverni a dalszöveget.
Miért döntöttetek úgy, hogy a film javarészt fekete-fehér lesz, színes felvételek csak az álomjelenetekben legyenek?
Vas Gergő operatőrrel sokat gondolkoztunk arról, hogyan lesz más a két világ. Ha sok pénzem lett volna, akkor a színes világ filmre forgott volna. A színes részeket direkt nem akartunk túlstilizálni, ne legyen túlszínezett, túl rikító, így kerestünk, hogy milyen optikai játékokat csinálhatunk praktikus effektekkel. Valódi prizmákat ragasztottunk a kamerára.
A fekete-fehér viszont mind a kettőnknek abszolút evidens. Azt mondtam, menjünk le az alapokhoz, tehát, hogy ez a film két emberről szól. Nem érdekel, mi van a háttérben, hogy van-e díszlet, nem ilyen-olyan a díszlet, egy képi elbeszélésformát kell találnunk, ami teljesen lényegtelenné teszi környezetet. Ebben a történetben a főszereplők körül a város csak díszlet, játszódhatna bárhol. És akkor egyszerre kimondtuk, hogy fekete-fehér. A producereket már nehezebb volt meggyőzni, de szerencsére akkoriban jött ki a Netflixen a Malcolm & Marie, meg nemrég volt A világítótorony, így volt elöttünk egy fekete-fehér reneszánsz példaként.
A film egyik szelete a főszereplő lány álomképe, és egy kis konfliktust is okoz az egyik álma kettőjük között. Te személyesen mekkora jelentőséget tulajdonítasz az álmaidnak?
Az ex-barátnőm számára voltak nagyon fontosak az álmai, ő még álomnaplót is vezetett. Nagyon titokolózó volt velük kapcsolatban, voltak néha ilyen beszélgetéseink, hogy álmodott rólam valamit, de nem volt hajlandó elmondani. Utólag nagyon vicces, hogy milyen banális hülyeségeken tudnak veszekedni az emberek egy párkapcsolatban. Én nagyon ritkán álmodom, de ha igen, akkor általában elég drasztikus álmaim vannak, szürreálisak, színesek és sötétek egyben. A premier előtt például azt álmodtam, hogy a bemutatót abban a régi tetőtéri lakásban tartjuk, ahol felnőttem és projektorról vetítem a filmet egy házi vászonra, a hang két kis hangszóróból szól. Kritikusok ülnek odabent iskolai székekben, nyár van, nyitva vannak az ablakok, látom, hogy a kritikusok furán mocorognak, nagy fejcsóválás megy, a végén meg síri csend. Az egyikük végül feláll és azt kiabálja: gyerekek, azért legalább tapsoljatok, nem rossz srác ez!
 (1).jpg)
Elég realisztikus a jelenet, amiben a lány egy alma segítségével fúr pircinget a fiú fülébe. Tényleg ott lyukasztottátok át Barnabás fülét?
Barnabás maga kérte tőlünk, hogy fúrjuk át. Mondom, Barna hülye vagy? Ha fölvesszük tízszer, tíz lyuk lesz a füledben. De a kérése teljesült, volt egy pont, amikor mindenki felsikított, Hannah a legjobban. És Barnabás ennek nagyon örült. Ezt a jelenetet elég sokat vettük, mert szerettem volna, hogy amennyire lehet, éljenek a karakterek benne, és Hanna elég határozottan megcsinálta, bármennyire is tompa volt a tű.
Mit tanácsolnál valakinek, aki szintén önerőből próbál belevágni az első nagyjátékfilmjébe?
A legnagyobb tanulság az volt számomra, hogy egyszerűen egészségtelen így filmet forgatni. Senkinek sem jó, ha öt fajta szerepkört kell betöltenie, a munkát jól szét kell osztani és olyanokat találni, akik hozzád hasonlóan lelkesek. Aki erre adja a fejét, tisztában kell lennie vele, hogy rengeteg szívességet kell kérnie, és nagyon sok embernek fog tartozni, legalább azzal, hogy a film nézhető legyen. Nagyon fontos az is, hogy a filmnek olyan témát talál az ember, ami nem technikai alapon nyugszik, hanem emberin – pici pénzből nem érdemes neki menni egy sci-finek, vagy kalandfilmnek, mert az tuti bukás lesz.
Mi a következő filmterved?
Grecsó Krisztián Vera című regényét szeretném adaptálni. Ez lenne az első filmem, ami nem a saját életemből táplálkozik, és iszonyú izgalmas utazás lenne. Hiszek benne, hogy egy jó ifjúsági film nem csak buta poénokból áll, amin a gyerekek nevetgélhetnek, hanem a felnőttben élő gyerekhez is tud szólni. Az engedélyt megkaptuk hozzá, és beadtuk az NFI-hez a pályázatot, most a döntésre várunk.
