Tizedszer is kifutott a Titanic

Miyazaki a kortárs japán rajzfilm óriása, magasan kiemelkedik a kommersz anime áradatából (a japán filmgyártás 20%-át a rajzfilm adja ki). Miyazaki a Japánban hagyományosan nagy becsben tartott kézművesség hagyományát menti át a rajzfilmbe, sok fázisrajzot maga rajzol, a Chihiróhoz negyven százalékkal több rajz készült, mint egy átlagos, mai Disney-produkcióhoz, látszik is a műgond. A mesterségbeli tudás persze csak alapja a teremtő géniusznak, Miyazaki elsősorban világteremtő képességének köszönheti népszerűségét (a 20 millió dollárból forgatott Chihiro 230 millió dolláros hazai bevételével minden japán rekordot megdöntött, s ebből tényleg nem a profit az érdekes), minden filmjében fantasztikus univerzumokat teremt. Laputát, az égben lebegő, szupertechnikával és rosszakarattal telezsúfolt várost, a Naushika a technikát istenítő, a környezetet elpusztító társadalom összeomlása utáni sötét középkorát, a Vadon hercegnője a Muromacsi-korszakba visszahelyezve, mesés kalandok szövevényébe ágyazva  elemzi ugyanezt a problémát.

Miyazaki másik kulcsmotívuma a gyermekkor: az ezredvég a nevelés krízisét is magával hozta, a Kiki, a Szomszédaima totorók, a Laputa és a Chihiro kis hősnőinek egyedül kell eligazodniuk a felnőttek elrontotta világban. Az akaratos Chihiro az elvarázsolt városban magasodó titokzatos, szellemekkel benépesített fürdőházban, az Aburayában tanulja meg, miképpen állhat ellen a gazdagság csábításának, a falánkság vágyának, miképpen őrizheti meg nevét és személyiségét, és végül mindezzel a tudással felvértezve, hogyan szabadíthatja meg disznóvá varázsolt szüleit az átok alól.

Aki Miyazaki-vetítés idején jár az Urániánál, a csoda közelében megy el, három lépéssel egy elvarázsolt világban, a Hold túlsó oldalán találhatja magát. Lelke - és fantáziája - rajta, ha kihagyja.