A Tapas a kortárs spanyol film keserű-édes komédiája szerelemről, magányról, párkapcsolatokban boldogságot kereső kísérletekről. Lolo egy jól menő étterem tulajdonosa, akit a napi bevételek hajszolása érzéketlenné és önzővé tettek. Igazi férfi soviniszta, asszonyát a konyhába és a piacra száműzte, szeretkezés közben pedig a karjaiban tartott nő kedvenc futballcsapatának összeállítását kénytelen felsorolni. Nem csoda, ha egy szép nyári nap reggelén felesége összecsomagol és szó nélkül faképnél hagyja.
A negyven körül járó, érzéki Raquel immár két éve egyedül él. A boltjába betérő nők sikamlós megjegyzéseket tesznek egyedülálló státuszára, pedig az asszony szenved a magánytól. Éjszakánként az Internet előtt ülve egy ismeretlen argentin férfival társalog, miközben kétségbeesetten maszturbál. A közeli szupermarketbe jár vásárolni, itt dolgozik a két jó barát, a húszas éveik elején járó Cesar és Opo. Az árufeltöltők nyomasztó hétköznapjait élik, pulttól pultig tart világuk. Szabad idejükben nyári vakációjukat tervezik, olaszországi utazásról, angol és francia csajokról álmodoznak, akikkel majd ágyba bújhatnak. Közben Cesar anyja felajánlja Raquelnek, hogy a fia megjavítja az elromlott videóját. Egy fülledt estén Cesar becsönget a szexuális vágyaktól tüzelő Raquel ajtaján.
Mariano és Conchi nyugdíjas házaspár, szeretetteljes és meghitt kapcsolatuk színei hirtelen kifakulnak, amikor kiderül, hogy a férfi tüdejét gyógyíthatatlan kór támadta meg. Hogyan lehet szembenézni az elkerülhetetlennel? Az orvostól morfiumot kapnak, hogy a beteg fájdalmát elviselhetővé tegyék, ám Mariano nem él ezzel a lehetőséggel. Az idős asszony Lolo közeli éttermében pénzért árulja az orvosságot, amit a fiatalok kábítószerként használnak. Végül Conchi egy paptól üres szózat kíséretében szentképeket kap, amelyek a szemétben landolnak. Egyik este Mariano pezsgővel és fejedelmi vacsorával várja feleségét. Táncolnak, emlékeznek, összebújnak, de már nem reménykednek…
A szerzőpáros, José Carbacho és Juan Cruz visszafogottan, humorral vegyített gyengédséggel ábrázolja hőseit. A három korosztályt reprezentáló hat emberi sors párhuzamosan fut, olykor keresztezik egymást, hogy aztán újra eltávolodjanak. Az epizodikus szerkesztés modellje mögött persze ott mosolyog Robert Altman, bár a társadalmi parabola felvázolásával ezúttal adósak maradnak a rendezők. A spanyol mozi reneszánszát viszont részben annak köszönheti, hogy az ilyen könnyed, szórakoztató filmeknek is stílusa van, amit mi itthonról még mindig csak irigykedve nézünk.
