Wolverine az X-Men képregény-univerzum legnépszerűbb és legerőteljesebb figurája. Hithű rajongói gyakorta vonták és vonják kritika alá a mozgóképes adaptációkat, miszerint a mindent bele koncepció miatt Logan alakja, hiába tartozik az elsődleges szereplők közé, kevés teret kapott, nem hagyták eléggé kibontakozni a filmekben. 2008-ra önálló Wolverine spin-offot terveznek, a morcos antihős kedvelői azonban már magyar nyelvkörnyezetben is alámerülhetnek a híres mutáns önálló kalandjaiban.
  

Nem hagyták kibontakozni
A Marvel Comics kiadó 2003-ban kérte fel a japán Tsutomu Niheit, a szigetországban kultikus tiszteletnek örvendő, ellenben Amerikában akkor még kevéssé ismert BLAME! mangák alkotóját egy ötrészes Wolverine-minisorozat elkészítésére. Bár a népszerű amerikai képregények japán comics-esztétika szerinti átfazonírozása kiterjedt iparág (még a Csillagok Háborújából is készült manga verzió), Logan karakterét pedig számos alternatív történetben szerepeltették (többek között Frank Miller is hozzájárult az eredetmítosz kibontásához), meglehetősen merész lépés volt szerződtetni a nihilista-apokaliptikus cyberpunk ifjú mesterét. Tsutomu Nihei radikális stílussal bíró alkotó, tehát nyilvánvaló volt, hogy korántsem konvencionális anyagot fog készíteni, hanem átemeli a karaktert az általa megteremtett vészjósló és bizarr, kietlen világba, amely minden esetben határozott, gyakorta zaklatott tusvonások, erős fény-árnyék kontrasztok által ölt formát.
A képregényből alig három oldal játszódik jelen időben, mivelhogy egy mutáns képességekkel rendelkező fiatal lány már a cselekmény legelején a jövő Japánjába repíti Logant.

A föld alá szorult túlélők egy mindent elsöprő apokalipszis történetét mesélik el: egy félresikerült tudományos kísérlet során megalkotott mikroorganizmus, amelyet a szennyező anyagok megsemmisítésére hoztak létre a genetikusok, komplex életformává szerveződött, majd öntudatra ébredt és szaporodni kezdett, és az önregenerálás képességét birtokló, önmagukat folyton átformáló Mandátumokból álló hadsereg sorra törölte el a Föld nagyvárosait. Még a fegyveres erők sem tudták feltartóztatni a napról napra erősödő hordát, a túlélők a föld alá vonultak vissza, erejük elfogyott, fegyverzetük kimerült, és az emberiséget a konfliktus kirobbanása után tizenegy évvel már a végső megsemmisülés fenyegeti.

Wolverine feladata megtalálni és elpusztítani az első Mandátumot, az egyedeket teremtő Primogenitort, amely misszióban az Ezredes nevű kiborg lesz legfőbb segítőtársa – ha nem sikerül döntő csapást mérniük az ellenségre, úgy az emberiség eltűnik a Föld színéről.

Sápadt és törékeny, nemes vonású figurák; techno-minimalista design, bizarr épületek

Merőben szükségtelen további árulkodással igazolni az állítást, miszerint a Snikt! nem a cselekményépítés magasiskolája; a történet szörnyen szimpla, sőt, egyenesen elcsépelt, a szerzői szándék ez alkalommal nem a sztori komplexitását jelölte meg a képregény súlyponti elemének. Minisorozat lévén az erős vizuális stílus, a látványos karakterek, a megkapó technikai kivitelezés, a sodró lendületű akció számít, eme téren pedig nem is csalódik az érdeklődő. Tsutomu Nihei a bevált és kigyakorolt fogásokat alkalmazta, így visszaköszönnek a BLAME!-ben felvonultatott, sápadt és törékeny, nemes vonású figurák; jellemző a techno-minimalista design, a bizarr épületek, a kopár belsőterek, a sötétbe hanyatló árnyalatok dominanciája, a dzsungelnövényzetként tekergőző kábelek, a rusztikus formavilágú tárgyak – vagyis Wolverine poszt-apokaliptikus kalandja közvetlen leágazása az alkotó előző munkáinak. Amerikai piacra szánt anyagról lévén szó, Tsutomu Nihei tett egy gesztust megbízói felé: a képregényt egy New York-i utca képével zárta, Logan pedig Jim Morrisont idéz zárszóként.

Korántsem való mindenkinek
A magyar kiadás formátuma eltér az eredeti képregény méretezésétől, az anyagot valamelyest összehúzták, így még sűrűbbé vált; tetszetős, jól kezelhető TPB született, legfeljebb a betűszerkesztés vált problematikusabbá ezáltal, merthogy helyenként eléggé besűrűsödtek a sorok, a vaksi recenzens ízlése szerint talán nem ártott volna egy kicsit nagyobbra méretezni a karaktereket (szemüveget az írónak). A fordítás és a szerkesztés egyaránt tisztességes munka (öröm látni, hogy a mostanság megjelent képregényekben már a szöveg gondozása is kellő hangsúlyt kap, nem sikkad el ez a fázis), és a papír minőségét sem érheti kritika.

A Snikt! korántsem való mindenkinek; aki kifinomult dramaturgiai mesterfogásokat igényel, vagy túlzottan nyomasztónak találja a poszt-apokaliptikus cyberpunk környezetet, nem fogja a szívébe zárni a kiadványt. Azoknak ajánlott, akik szeretik Wolverine figuráját és érdeklődnek a sokszereplős X-Men univerzumról leválasztott történetek iránt, vagy elkötelezték magukat Tsutomu Nihei mellett, merthogy kompakt, erős egyéniséggel bíró anyag került az örvendetesen bővülő hazai képregény piacra, amelynek valamennyi képkockán megmutatkozik a japán művész alkotói stílusa, rajztechnikai kivitelezése pedig nem csupán markáns karakterrel bír, de nívós is.