Június elején új elnökséget választott a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete. Az elnöki feladatokat ezentúl Ugrin Julianna producer látja el, az elnökségben pedig Becz Péter, az SZFE végzős dokumentumfilm-rendező hallgatója és Gyureskó Enikő, a Verzió fesztiválkoordinátora csatlakozott Dér Asia és Józsa László alapítótagokhoz.
Legutóbb három éve ültünk le beszélgetni, amikor megalapult a MADOKE. Mi az, amiről úgy érzitek, hogy az eltelt időben sikerült megvalósítani a kezdeti célokból, mit tartotok a legfontosabb eredményeknek?
Dér Asia: Az elején három célt tűztünk ki magunk elé. Az egyik, hogy döntéshozók és szakma között létrehozzunk egy aktív kapcsolatot, a másik a közönségépítés, a harmadik pedig a dokumentumfilmes közösségen belüli összetartás erősítése. Utóbbiban kiemelt szerepet játszik, hogy a MADOKE egy inkluzív egyesület, vágók, rendezők, operatőrök, és bármilyen más, dokumentumfilmmel foglalkozó szakember a tagja lehet. A célunk közös, mindenki jó dokumentumfilmet akar csinálni, de mindenkinek másfajta igényei vannak, és mások a nehézségei is a munkával kapcsolatban. Fontos, hogy ezeket meg tudjuk beszélni, akár egy közgyűlésen, akár egy pingpongozás vagy bográcsozás alkalmával. Minél többet gondolkodunk együtt, annál több lehetőségünk van. Én ebben érzem a legnagyobb sikerélményt. Ráadásul rengeteg szakmai kapcsolat alakult ki a MADOKE-n belül, sok, egymást korábban nem ismerő ember kezdett el együtt dolgozni.
Gyureskó Enikő: A szakmai érdekképviseletben is rengeteg lépést tett a korábbi elnökség, például a finanszírozás és a dokumentumfilmek tévében való megjelenése kapcsán, még ha ezek kifelé nem is voltak olyan látványosak, mivel egy hosszú folyamatról van szó.
Ugrin Julianna / Fotó: NFI/Valuska Gábor
Józsa László: Az első igazi közös programunk a Nemzeti Filmintézettel egy Visegrád-fókuszú jelenlét volt a FIPADOC fesztiválon. Itt a francia fél kért fel minket szervezőpartnerként, és együtt könnyebben tudtunk bekopogtatni a Filmintézethez. Segítségünkre volt, hogy a fesztivál központi témája egybeesik az NFI egyik céljával, ami a visegrádi országok közötti együttműködés erősítése. Ez egy jó kapcsolódási pont volt, mert elsőre biztosan ijesztőnek tűnt számukra, hogy csak így feltűnik a semmiből egy szakmai szervezet. Ez egy hosszútávú kapcsolat első lépése volt.
Ugrin Julianna: Kiemelkedő eredmény, hogy a FIPADOC-on már a MADOKE színeiben tudtak részt venni a magyar filmesek, és ezt az NFI támogatta. Bízunk benne, hogy ez az együttműködés tovább tud folytatódni.
J.L.: Volt elnökként nekem személy szerint az a legnagyobb eredmény, hogy az egyesület láthatóvá vált, a szakma, a döntéshozók és a közönség számára is. Rengeteg dokumentumfilmes akciót csináltunk, a legsikeresebb az online vetítéssorozat volt, többszázezren néztek dokumentumfilmeket a MADOKE oldalán keresztül. És persze fontos, hogy az egyesület nem fáradt el, miközben a legnagyobb létszámú hazai, aktív munkát végző filmszakmai szervezetté vált.
Milyen nehézségekkel néztetek szembe?
J.L.: Alapból egy szervezetfejlesztési problémával szembesültünk. Egy húsz fős, ismerősökből álló csapatból néhány év alatt száz fölötti taglétszámot számláló szervezet lett. Ahhoz, hogy ez egy jól működő, fenntartható, magabiztos büdzsével rendelkező szakmai szervezet legyen, szükséges, hogy több ember foglalkozzon dedikáltan a szervezeti munkával.
D.A.: Hatalmas ambícióval kezdtünk neki, rengeteg tervünk, elképzelésünk volt. Szükségessé vált, hogy egy kicsit hátrébb lépjünk, és reálisan felmérjük a működésünket, a feladatokat pedig kisebb lépcsőfokokra bontsuk le.
Józsa László / Fotó: MADOKE
Ezért jött el az ideje, hogy új elnökséget válasszatok?
J.L.: Egyébként is esedékes volt már, mert az alapszabály szerint három évente kell tisztújítást tartani. Az előző periódusban kiderült számunkra, hogy egy nagyon-nagy vállalást tettünk azzal, hogy társadalmi munkában képviselünk egy ekkora szakmai szervezetet. Ez a napi rutin mellett elég fárasztó, és volt olyan elnökségi tag is, akinek a családi állapota közben megváltozott. Kellett egy kis plusz energia és vérfrissítés.
Julianna, téged választott meg a MADOKE tagsága az új elnöknek. Hogyan vágsz bele a feladatba?
U.J.: Nem úgy tekintek rá, mintha valami teljesen új dologba vágnám a fejszét. Alapító tagja vagyok a MADOKE-nak, már akkoriban is felmerült az elnökségi tagság, csak akkor én voltam éppen olyan családi helyzetben, két kisgyermekkel, hogy nem tudtam vállalni a tisztséget. A nemzetközi szervezetek ennek ellenére így is gyakran engem kerestek meg, ha fel akarták venni a kapcsolatot a MADOKE-val. Szerencsére egy irodában dolgozunk Lacival, így csak át kellett neki adnom a telefont. Természetesen nagyon megtisztelő az, hogy az egyesület megválasztott elnökségi tagnak, és az elnökség pedig elnöknek. Igyekszem mindent megtenni, hogy méltó lehessek a feladatra.
Péter, Enikő, ti is újonnak kerültetek bele az elnökségbe. Mi az, amire a leginkább koncentrálni szeretnétek a dokumentumfilmes területen belül?
Becz Péter: A pályakezdőket szeretném képviselni, én is ide tartozom. A dokumentumfilmezés egy nagyon nyitott világ, ez látható abból is, hogy egy olyan, karrierje elején járó rendező, mint én, belekerülhet egy ilyen nívós csapatba. Azután, ami az SZFE-vel történt, van egy egész elveszett generáció, amelyik nem tudja, hogyan találja meg a helyét. Kommunikációval, láthatósággal lehet őket segíteni.
Becz Péter / Fotó: MADOKE
U.J.: Péter már most is nagyon aktív a különböző, a MADOKE társszervezésében megvalósuló képzések népszerűsítésében. A hivatalos egyetemi képzéseken kívül létezik sok más szakmai fórum, és fontos, hogy ezeknek a létéről tudjanak a MADOKE-tagok, és legyen lehetőségük részt venni rajtuk.
GY.E.: A Verziónál mindig próbáljuk figyelemmel kísérni, hogy milyen új produkciók készülnek, és hogyan lehet nekik segíteni, de így még közvetlenebb lesz a kapcsolat az alkotókkal. A fesztivál nagyon sok külföldi partnerrel van kapcsolatban, akiknek ki tudok ajánlani készülő produkciókat nemzetközi workshopokra, felhívni a figyelmüket hazai tehetségekre és friss alkotásokra. Ennek már most, pár hónap után is látom az előnyeit. Számomra is fontos, hogy szorosabb legyen a kapcsolat a dokumentumfilmesek között, és ezt legalább havi egy informális eseménnyel is tudjuk támogatni, ahol lehet találkozni és kommunikálni egymással.
Az elmúlt évtizedben a hazai dokumentumfilmes-képzés igazi bástyája alakult ki az SZFE-n, ami nemzetközi szinten is jelentős. Hogyan látjátok a jelenlegi helyzetét ennek az egyetem átalakítása után?
B.P.: Igazából azokat kéne erről megkérdezni, akik vezetik, de én pozitívnak tartom, hogy Almási Tamás és Kékesi Attila még mindig ott van az egyetemen. A DokMa és a DocNomads formájában létrehoztak egy olyan képzést, aminek erős hatása volt és folyamatosan van a magyar kortárs dokumentumfilmre, szerintem nagyban nekik is köszönhető hogy ilyen fontos és jelentős filmek és filmes közösségek alakultak ki a hazai és a nemzetközi szinten is. Olyan diák vagyok, aki az új SZFE-n maradt. Egy buborékban, egyfajta rezervátumban létezünk, nem nagyon foglalkozik az egyetem többi részéről senki velünk. (Néhány kedves régi és új tanulmányi vagy technikai embert leszámítva.) Azt szőrnyű volt végignézni, hogy valamit lerombolnak körülöttünk, de a DokMa szerintem továbbra is egy független, jó képzés. A saját tapasztalatom az, hogy a mai Magyarországon olyan körülmények vannak, amik között nehezen lehet szabadon dolgozni, egyáltalán a valóságról szabadon gondolkodni. Az olyan független egyesületnek, mint a MADOKE, fontos szerepük van abban, hogy megmaradjon a vélemények sokszínűsége.
Gyureskó Enikő / fotó: MADOKE
Hogyan látjátok azokat a lehetőségeket, amikkel ma egy dokumentumfilmes finanszírozáshoz juthat itthon a filmjéhez?
U.J.: Van egy Nemzeti Filmintézetünk, ami rendelkezik egy mozis és egy tévés ablakkal. Fontos lenne, hogy sokkal több dokumentumfilm bekerüljön a mozisba. A tévés támogatás ennek csak a töredéke, mégis sokszor ebből születnek meg a mozikba kerülő dokumentumfilmek is. Ezen kívül lehet persze a rendszeren kívül, vagy külföldön próbálkozni, de olyankor már az egész világgal versenyzik az ember. Jó lenne, ha a döntéshozók is belátnák, hogy egy minőségi dokumentumfilm is csak rendes költségvetésből tud elkészülni. Erre jelenleg is van már egy-két példa, de többre lenne szükség.Persze a filmek elkészülnek a mostani támogatásból is, csak szívességből dolgozik a fél stáb, és az utómunkára se marad elég pénz. Legalább a duplájára kellene növelni a pályázati keretet, ami most 25 millió forint.
J.L.: A tévés rendszerben készülő dokumentumfilmeknél produceri részről nincs piaci gondolkodás, senkiben sem merül fel, hogy eladható lesz-e. Minden energia arra megy el, hogyan lehet ilyen kevés pénzből kihozni a filmet – ez nem a minőség irányába tolja a végeredményt. Ezeknek a filmeknek a forgalmazására sem lehet támogatást kapni. A másik, hogy a külföldi piacokon a 100 ezer eurónál kisebb költségvetésből készült filmek nem nagyon tudnak versenybe szállni.
D.A.: A költségvetéshez képest egy hazai dokumentumfilm esetében aránytalanul sokba kerülnek az archív anyagok, amiket vagy a Filmarchívumtól vagy az MTVA-tól kell megvenni. Nemzetközi forgalmazásra szánt film esetében 10 vagy 20 ezer forintot kérnek el egyetlen másodpercért, ami a legtöbb dokumentumfilmes produkció számára egyszerűen nem reális opció. Vagy az történik, hogy a producerek kikönyörögnek valami kedvezményt, vagy a rendezők áldozzák rá a tiszteletdíjukat. Ez is egy olyan dolog, aminek a támogatásával segíthetnék a döntéshozók a dokumentumfilmek elkészültét.
GY.E.: Az elmúlt évekből egyértelműen kiderül, hogy növekszik a dokumentumfilmek iránti érdeklődés, egyre többen járnak dokumentumfilm-fesztiválokra, a streaming platformokon is a legnépszerűbb műfajok közé tartozik. A támogatásnak ezeket a trendeket kéne követnie, figyelembe venni, hogy a dokumentumfilm nem egy pária műfaj.
B.P.: A dokumentumfilm nem szimpla eszképizmus, hanem a magyar kultúra olyan része, ami tényleg a valósággal, a minket körülvevő kérdésekkel foglalkozik. Fontos munka folyik a kortárs magyar dokumentumfilmben, kezdőként pedig elkeserít, hogy nem látják ezt nagyobb támogatásra érdemesnek.
Dér Asia / Fotó: MADOKE
Mivel próbáljátok meg láthatóbbá tenni a magyar dokumentumfilm eredményeit?
D.A.: Szeretnénk létrehozni egy átfogó adatbázist a MADOKE honlapján, ahol minden magyar dokumentumfilm megtalálható, az összes fesztiválszerepléssel, díjjal és a streaming platformokon való elérhetőségükkel.
U.J.: Tervezünk egy dokumentumfilmes katalógust is, amit ki lehet vinni külföldi eseményekre. Ebbe olyan információk is belekerülnek, amelyek bemutatják a magyar finanszírozási rendszert, és így segítheti a koprodukciós lehetőségeket is.
D.A.: A magyar dokumentumfilmek külföldi prezentációját is a feladatunknak tekintjük. Szarajevóban három dokumentumfilm premierje lesz, ezeket fogjuk képviselni, felhívni a közönség, a szakma és a sales agentek figyelmét rájuk.
J.L.: A fesztivállal való együttműködésben rendezünk ott egy eseményt. Egy jelentős magyar csapat lesz odakint, a verseny mellett a talents workshopban, és a rough cut boutique-on is részt vesznek hazai dokumentumfilmesek. Fontos, hogy melléjük álljunk.
Hogyan segíti a MADOKE azt, hogy a filmek a közönséghez is eljussanak?
U.J.: Eddig is voltak MADOKE által szervezett vetítések, és felmerült, hogy folytatódjon az online akció, rendszeresen egy-egy újabb film kerüljön fel exkluzívan az oldalunkra.
D.A.: Szeptembertől folytatódik az első kerülettel közös filmklubbunk, és a hetedik kerületi K11-beli filmklubbunk is, ahol a vetítés mellett az alkotókkal való beszélgetést is szervezünk.
U.J.: Cél, hogy ezt aktívabban kommunikáljuk hírlevelünkkel is. Sok visszajelzést kaptunk olyanoktól, akik korábban nem néztek dokumentumfilmet, hogy mennyire hálásak azért, hogy felhívtuk egy-egy vetítésre a figyelmüket. Az emberekben ott van az igény, tudatosítani kell bennük, hogy van lehetőségük dokumentumfilmeket nézni.
J.L.: Az online kommunikáció egy olyan terület, amit sokkal szervezetebben szeretnénk csinálni, több tartalmat gyártani hírlevélként és a felületeinkre. A MADOKE így nem csak a szakma, hanem a közönség felé is egy kapocs lehet.
Elhangzott, hogy a legtöbb dokumentumfilm tévés formában kap támogatást. Ugyanakkor a töredékük jut csak el bármilyen formában a képernyőre. Mi az oka, és hogyan lehetne ezen változtatni?
J.L.: Ez egy abszurd szituáció. Fesztiválsikerek, Magyar Filmdíjat nyert alkotások sem kerülnek műsorra. Az elkészült dokumentumfilmek kilencven százaléka finanszírozás szerint televíziós felhasználásra készült. Ezt producerként nehezen tudom értelmezni, mivel mindenféle, a lehető legtöbb felhasználására készítek dokumentumfilmet. A tévés dokumentumfilmek gyártása komoly erőfeszítésbe kerül, jó lenne, ha a fogadásukra is legalább ekkora energiák mennének el. A nemzetközi rendszerben a műsorszerkesztők válogatnak az elkészült dokumentumfilmek közül, de ez a szemlétet itthon hiányzik a kereskedelmi és a köztévéből is. Nem is feltétlenül éri meg a tévécsatornáknak értékesíteni a filmjeinket, szinte láthatatlan összegeket adnak értük, ha egyáltalán megveszik őket. A tévés rendszer egy össz-szakmai átgondolást igényelne, amiben a MADOKE szívesen lenne partner.
U.J.: A dokumentumfilmet a tévé úgy kezeli, hogy ez egy 52 perces vagy 26 perces formátum, miközben egyre több egész estés dokumentumfilm készül, amelyek épp olyan élvezhetőek tévében, mint a mozivásznon. Tudatosítanunk kell, hogy a dokumentumfilm nem egy kisműfaj.
Véleményetek szerint melyek azok a dokumentumfilmek az elmúlt időszakból, amelyeknek itthon sikerült eljutniuk szélesebb közönséghez, esetleg társadalmi hatást is kiváltaniuk?
D.A.: Török Zoltán természetfilmjei mindenképpen, ezek rendre szerepelnek a legnézettebb magyar filmek között.
J.L.: Szinte minden HBO-s film tisztességesen volt kommunikálva, és átvitte ezt a plafont. De nem csak a hagyományos filmekre lehet gondolni, több, kifejezetten a netre készült dokumentumfilm is közbeszéd tárgya lett az elmúlt években. A 444 Öt lecke a valóságról című filmjének még world sales ügynöke is lett.
B.P: Én is azon tudom ezt mérni, hogy azok az ismerőseim, akik általában nem szoktak dokumentumfilmeket nézni, milyen filmeket szoktak mégis felhozni. Ilyen az Anyáim története és a Dívák, utóbbi egy egész generációt betalált, és nagyon fontos film lesz évek múlva is. Ebből a szempontból a streaming csodálatos és jó helye van ott a dokumentumfilmeknek. A YouTube-on pedig kialakul egy teljesen önálló, független dokumentumfilmes világ, mint Ács Dani vagy a Partizán filmjei. Ezek az Ózd-sorozatot juttatják eszembe, sokkal szabadabbak és élesebben, gyorsabban reagálnak a szocio-témákra.
D.A.: Nagyon sokféle dokumentumfilm létezik, van olyan, ami a YouTube-on találja meg a közönségét és még itthon is 100 ezres nézettséget tud elérni egy hét alatt, de van olyan film, ami a mozikba való és ott tud igazán megszólalni. Lehet, hogy piaci alapon sokkal kevésbé megtérülő, de annak is van helye. A MADOKE-val próbálunk mindegyikkel foglalkozni, és a döntéshozók felé is fontos állítás, hogy mindegyik típusnak van létjogosultsága. Mert ettől lesz izgalmas egy filmes felhozatal egy országban.
