hír
Emil Goodman első rövidfilmje pár hete a KAFF-on nyert díjat, a mű nemzetközi premierjére a világhírű, Hollywood Boulevard-i Chinese Theaterben…
tovább
hír
A Színház- és Filmművészeti Egyetem négy hallgatója vesz idén részt a színházi életegyik legrangosabb mustráján Avignonban. A 67. Festival d'Avignon…
tovább
hír
Dési András György és Móray Gábor filmje a Friss hús fesztiválon mutatkozott be, Szarajevóban lesz a nemzetközi premier.
tovább
hír
Tavasszal forgatták le Nagy Júlia Mogyorósarok című kisfilmjét, amely éppen most áll össze a vágóasztalon. A főszerepben Kovács Ádám lesz látható.
tovább
hír
Egy fiatal filmesekből álló csapat „Dr. Lala” című, a Magyar Televízió egykori Cigánykerék című műsorából ismert Lala bohócról, azaz Balogh László…
tovább
hír
A portugáliai Vila do Condéban megrendezett Curtas nemzetközi filmfesztiválon a legjobb fikciós rövidfilm díját nyerte el Nagy Dénes Lágy eső című…
tovább
hír
Mancs, a világhírű magyar mentőkutya története ihlette Pejó Róbert új filmjét, amelynek a forgatása a Magyar Nemzeti Filmalap 250 millió forintos…
tovább
hír
A világ első rabbinőjéről szóló alkotás, a Groó Diana rendezte Regina című magyar-brit-német koprodukció nyert a jeruzsálemi nemzetközi…
tovább
hír
A médiatanács szerdai döntésével 12 új kisjátékfilm elkészülését támogatta 74,5 millió forinttal - tájékoztatta Kollarik Tamás, a médiatanács tagja,…
tovább
hír
A július 19-28. között, tizenhatodik alkalommal megrendezett Guanajuato Nemzetközi Filmfesztivál Mexikó egyik legrangosabb filmes rendezvénye. Idén…
továbbFriss
Mindenkit utcára hív a magyarhangya
Egy magyar producer két filmje is bekerült Cannes-ba
Különlegességekkel készül a Magyar Film Napjára a Corvin, a Kino és a Tabán
A Csendes barát tudományos filmeknek szóló díjat nyert
Itt a 10. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramja
Várja a nevezéseket a II. Szirtes András Kísérleti Filmszemle
Egy teljes héten át tartó, országos eseménysorozattá bővül a Magyar Film Napja. A 125 éves magyar film előtt tisztelgő, a Nemzeti Filmintézet által kezdeményezett és támogatott programsorozatban április 27 - május 3. között a vetítések mellett konkrét helyszínekre szabott rendezvények, filmtörténeti séták, valamint a fiatal alkotókat megszólító szakmai események is helyet kapnak.
Egy hétig tartanak a Magyar Film Napja programjai
Keddenként kedvezményesen lehet magyar filmeket nézni a Cinema City-ben
125 ingyenes filmmel ünnepel a Filmio
a teljes dosszié
Április 2-től látható a hazai mozikban a kultikus Taxidermiát és Hukklét rendező Pálfi György legújabb filmje, amelyben egy tyúk szemén keresztül láthatjuk a világot.
Pálfi György tyúkja meggyőz róla, hogy a tojásokért érdemes küzdeni
A filmben szereplő minden állat köszöni, jól van! — Így dolgoztak Pálfi György tyúkjai
Pálfi György tyúkja hosszú keresés után Görögországban lelt otthonra
a teljes dosszié
Február 19-én mutatták be a mozikban Holtai Gábor első egész estés filmjét. A pszichológiai thriller történetében egy őrült család foglyul ejt egy magányos nőt, akiről azt állítják, ő a rég elveszett lányuk.
Rendszert váltani akkor is nehéz, ha a populista fővezér már benne van a korban
Lovas Rozi felülmúlt minden várakozást – Első helyen nyitott a magyar pszichothriller
Egy furcsa család borzolja a kedélyeket az Itt érzem magam otthon új előzetesében
a teljes dosszié
Február 26-tól látható itthon az NFI Inkubátor Programjának támogatásával készült Mambo Maternica. Nagy Borbála első nagyjátékfilmje Budapesten, Berlinben és Párizsban játszódik, három nő egy napját követi végig, akik döntéshelyzet elé kerülnek: abortusz, lombikprogram és örökbefogadás közül választanak.
A magyar nők feje felett egy kérdőjel lebeg
Az anyaság dilemmája háromszor – A Mambo Maternica forgatásán jártunk
Február végén érkezik a mozikba Nagy Borbála első nagyjátékfilmje
a teljes dosszié