hír
Új magyar taggal bővült az Európai Filmakadémia Igazgató Tanácsa: Kántor László filmproducer is részt vesz ezentúl a testület munkájában. Szabó…
tovább
hír
Kawasakiban fődíjat, a portugál Evorában megrendezett rövidfilm versenyen közönségdíjat nyert M. Tóth Géza 3D animációja - adta hírül a Magyar…
tovább
hír
Ha szeretnél részt venni 2008-ban a magyarországi filmfesztiválokon, és úgy érzed, meg tudsz felelni az alábbi kritériumoknak, akkor jelentkezz az…
tovább
hír
A győztes MMK-pályázatban a rendező rubrikájában Rudolf Péter neve szerepel. Eddig jobbára Antal Nimródról volt szó esélyesként, aki korábban maga…
tovább
hír
A legjobb filmzene díját Forgács Péter Miss Universe 1929 című filmjével Melis László nyerte el a Memorimage nemzetközi filmfesztiválon Katalóniában…
tovább
hír
November 20-ig lehetett nevezni a 39. Magyar Filmszemlére, és várhatóan december 20-án lesz nyilvános, hogy milyen játékfilmek mérkőznek meg az…
tovább
hír
A Fehér tenyér lassan, de biztosan meghódítja Európát: a fesztiválok után most a francia mozik következnek, ahol november 21-én mutatták be a…
tovább
hír
Bollók Csaba az Iszka utazásáért a galíciai Ourense-ben a zsűri különdíját vehette át szombat este. A barcelonai L’Alternativa fődíját Fliegauf…
tovább
hír
Miután akaratlanul is átsiklottunk az ellenőrzési pontokon, szemügyre vettük a Korda Stúdió aktuális fejlesztéseit. Épül a világ legnagyobb műterme,…
tovább
hír
A FilmJus Alapítvány Kuratóriuma 2007. november 21.-i ülésén döntött a 2007. évi forgatókönyvi/előkészítési pályázatokról. A Kuratórium 118…
tovább
Magányos lelkek váratlan módokon kapcsolódnak egymáshoz Enyedi Ildikó, a Testről és lélekről és A feleségem története rendezőjének legújabb, lélekmelengető munkájában. A magyar-német-francia koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Csendes barát január 29-től látható a hazai mozikban.
Enyedi Ildikó azokat is képes megszólítani, akik nem beszélnek a szobanövényeikhez
A magyar filmkritikusok fődíját Enyedi Ildikó filmje kapta
Egy fa a Csendes barát egyik főszereplője, mégis erősen nyitott a mozikban
a teljes dosszié
Budapestről Erdélybe, visítós punkzenéből a néptáncba, árucsempészetből pedig szerelmi sokszögbe ugranak a Magyar menyegző filmjének főhősei. Káel Csaba zenés, táncos, romantikus filmje a nemzetközi bemutatók után január 22-én érkezett a magyar mozikba.
Káel Csaba: Háklis vagyok rá, hogy ne törekedjen semmi a zene elé
Szerelem, néptánc, lagzi és egy kis seftelés Erdélyben
Csíkszeredában indult a Magyar menyegző székelyföldi körútja
a teljes dosszié