Ittas fiatalok sörösüvegekkel próbálnak eltalálni egy emeleti ablakpárkányra kihelyezett muskátlit. Csenevész külseje miatt még csak különösebben szép virágnak sem mondanám, aki muskátlit akar venni, alighanem egy másik cserepes növény után nyúlna a boltban. És mégis, mire eljön ez a jelenet, a leginkább akciódús pillanat a meditatív Csendes barátban, mély aggodalommal telve figyeljük, vajon baja esik-e a muskátlinak, leszédül-e a magasból a cserép. Kétszer láttam a filmet, és aki mellém kapott jegyet a moziban, mindkét alkalommal érezhetően megfeszült, izgult a növény épségéért.
Enyedi Ildikó sokat kér tőlünk azzal, hogy egy több száz éves ginkgo biloba fának legalább annyi játékidőt szentel, mint emberi főszereplőinek. De sokat is ad a film, még ha az elején ez nem is tűnik nyilvánvalónak: hiszen az emberekről megfeledkezve gyakran be kell érnünk annyival, hogy alászállunk a fa gyökerei közé, vagy rejtett jelentést sejtetve susognak a fa levelei. A végére aztán azt is képes elbűvölni a Csendes barát, aki amúgy sosem beszél a szobanövényeihez, és ezt egy furcsa, bogaras szokásnak tartja.
A Testről és lélekről rendezője meggyőző módon érvel egy olyasfajta nézőpont mellett, amely a növényeknek nagyobb tudatosságot feltételezve a megértés vágyával fordul feléjük. Mi van, ha nem csak mi figyeljük meg őket, hanem ők is minket? Csak hogy egy egészen hétköznapi példával éljek, mit érzékel vajon az emberből a szoba sarkában kókadozó szobanövény, amikor kijövünk a zuhany alól? A film már a kapcsolatteremtésre tett erőfeszítéseket is ünnepli, azok kimenetelétől függetlenül, hiszen a kísérletek elvégzésével az ember megtapasztalhatja a lecsendesülés örömét, és a tudomány határterületein járva nyitottabbá válik, talán önmagához is közelebb kerül.
Fotó: Mozinet
Enyedi belassult, szemlélődő hozzáállása a szereplőihez rendkívül szimpatikus, mivel előítéletektől mentesen, őszinte kíváncsisággal viszonyul a legvadabb ötleteikhez is. Nála ugyanúgy a megértés lehetőségével kecsegtet a legmodernebb tudományos kütyük vagy a muskátlira szerelt szenzorok használata, a fényképezés, a pszichoaktív droggal való kapcsolódás a fához, illetve a Duinói elégiák olvasása is Rilkétől. És ha esetleg nem is mindegyik visz közelebb a növények belső világához, de mindenképpen izgalmas időtöltésnek bizonyulnak, és váratlanul másfajta kapcsolatokhoz is vezethetnek. A film egyik legkedvesebb fordulata, hogy az egyre furcsábbnak tűnő kísérletezésbe végül a sokáig mogorva és ellenséges biztonsági őr is bekapcsolódik.
Ezeket a kísérleteket ugyanabban az egyetemi városban, a németországi Marburgban, viszont az időben szétválasztva, 1908-ban, 1972-ben és 2020-ban végzi el a három emberi főszereplő. Grete-t, az egyetem első női biológus hallgatóját a svájci Luna Wedler alakítja, aki megérdemelten nyerte el a legjobb feltörekvő színésznek járó díjat a velencei filmfesztiválon. (A Marcello Mastroianniról elnevezett díjat több, később komoly karriert befutó színész is megkapta: Gael Garcia Bernal, Jennifer Lawrence vagy Paula Beer.) Hannest, a forradalmi témákban és a szerelemben egyaránt tapasztalatlan srácot Enzo Brumm formálja meg, és hozzá kötődnek a film leghumorosabb pillanatai. Őt Enyedi a férjéről mintázta, aki ugyanúgy a hetvenes években járt a marburgi egyetemre. A legtöbb figyelmet Dr. Wong, a hongkongi agykutató (Tony Leung) kapja, aki a Covid-járvány miatt a kihalt campuson reked.
A magányuk, ami a növények felé fordítja az érdeklődésük, közös, viszont teljesen más a kor, amiben a kísérleteket elvégzik. Az idősíkok közötti alapvető társadalmi különbségeket a film a kinézetével is hangsúlyozza: hiába járunk ugyanabban az ódon német városban, Pálos Gergely operatőr vizuálisan is markánsan eltérő világokat alkotott.
Az 1908-as szegmens 35 mm-es fekete-fehér filmre forgott, ami passzol a korszak merev és szigorú társadalmi rendjéhez. Grete-nek állandóan meg kell harcolnia azért, hogy ne csak egy bájos lánynak lássák, hanem olyasvalakinek, akiben megvan a kellő tudás, kíváncsiság és szorgalom ahhoz, hogy tudóssá váljon. Grete magányos forradalma, ha nem is a saját életében, de célt ért: a hetvenes évek szabadszelleműségét a 16 mm-es film szinte tapintható érzékisége és élénk színei adják vissza.
Fotó: Mozinet
A Covid-időszak bezárkózását és sterilitását a digitális film metsző hidegségével ábrázolja a Csendes barát. Nyugtalanítóan üres terekben mozog a Csungking expressz és a Szerelemre hangolva legendás színésze, Tony Leung, egyedül az ő rendkívül erős jelenléte ad némi otthonosságot azt egyetemi épületeknek. Ebben a közegben gyakorlatilag fogolyként létezve tökéletesen érthető, miért fordul az érdeklődése a terebélyes, misztikusan susogó fa felé.
Bár egyetlen magyar szó sem hangzik el a filmben - a Csendes barát német-magyar-francia koprodukcióban készült, tehét többségében német forrásokból -, azért van fontos magyar szereplője. A marburgi páfrányfenyőt három különböző, hazai arborétumokban található ginkgo biloba helyettesíti.
A Csendes barátot átjáró ezotéria könnyen válhatott volna túlzóvá, szépen hangzó semmitmondássá, de az Enyedire jellemző finom humor és érzékeny karakterrajz egyensúlyban tartja az emberi és növényi szereplőket. Ahogy a hősei, úgy a rendező és operatőre bátran is kísérleteznek, keresik a megfelelő filmnyelvet, aminek a segítségével megszólalhatnak a növények. Szerencsére mindig időben visszarántják egy hétköznapibb, humorral fűszerezett valóságba a filmet, mielőtt az túlságosan elveszne az absztrakcióban, a növények érzelmi állapotát illusztrálni hivatott, színüket változtató pacákban. Az 1908-as szegmensben van a legkevesebb humor, cserébe abban található a legdrámaibb tét és az egyik legfeszültebb jelenet, amikor a felvételiző Grete-t szexuális töltetű kérdésekkel próbálják kínos helyzetbe hozni a professzorok.
Ehhez képest az 1972-es rész annak a bizonyítéka, hogy egy tábortüzes-napsütéses, önfeledt romantikus vígjátékot is nyugodtan rendezhetne Enyedi, az sem lenne karakteridegen tőle. Gundula egyre világosabb jeleket küld Hannes felé, hogy szívesen ágyba bújna vele, és érezhető, hogy a fiúnak sem közömbös a lány, és mégis, félénksége és tapasztalatlansága újból és újból meggátolja abban, hogy lépjen. Tony Leung történetszálába szinte észrevétlenül vegyül némi könnyedség, de az annál frissítőbb hatású: mint egy sör a parkban a kísérlet eredményére várva.
Fotó: Mozinet
Enyedi újfent bizonyította kivételes érzékenységét, nála a szereplők legapróbb mozdulataiból, szemvillanásaiból is rengeteg minden kiolvasható. Alighanem ezért hálásak is a színészei: nagy szeretetről tanúskodik, hogy a világsztár Léa Seydoux egy nem túl izgalmas epizódszerep kedvéért tért vissza A feleségem története rendezőjéhez, Tony Leung laptopján jelentkezik be néha, és ad gyakorlati, máskor filozofikus tanácsokat a kutatásához.
Enyedi Ildikó több filmjében a maga finom módján lázad a magány ellen, és emiatt is kellemes érzés visszatérni ezekhez a munkáihoz: pár éve egy szarvasos álom biztosította arról a romantikusabb lelkületű nézőket, hogy két szélsőségesen zárkózott ember is utat találhat egymáshoz, most pedig abba a hitbe ringat, hogy akár a növények is lehetnek csendes, megértő barátaink. És ha kellő figyelemmel fordulunk feléjük, bármikor felbukkanhat egy emberi társ is, akivel aztán együtt gondozhatjuk a növényeink.
A Csendes barát világpremierjét a 82. Velencei Filmfesztiválon tartották, ahol hat díjat nyert. Észak-Amerikában a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozott be, több más fesztiválszereplés után a Sight & Sound beválasztotta az év legjobb filmjei közé.
A magyar mozik január 29-től játsszák, de előtte elkapható premier előtti vetítéseken.
