A Vakondok 2 a PC World magazin februári számának DVD mellékletére is felkerült, amely majd 10.000 példányban jelent meg országszerte.  



Nézd meg a teljes filmet!


Tavasszal a film fesztiválszereplései is elkezdődtek. Az angol ID FEST-en Emerging Talent (Feltörekvő Tehetség) –ként A torinói ló előtt vetítették, a new yorki Manhattan Film Festival online közönségszavazását megnyerve pedig a fesztivál hivatalos versenyprogramjába is bekerült.  A Los Angeles New Wave International Film Festival ”Honorable Mention” díjjal jutalmazta a filmet. Itthon a CineFest versenyprogramjában lesz látható szeptemberben.

A Vakondok 2 feliratait a rajongók eddig 10 nyelvre fordították le. A nemzetközi vetítések megkezdése óta több nagy médium is említést tett a filmről, mint például a francia Liberation újság és a Canal+ tévécsatorna.

Május elején a filmben hallható zenék is ingyen letölthetővé váltak, méghozzá a demoscene-hez hűen egy music disk-be csomagolva. Ez egy, kifejezetten a soundtrack-hez programozott, egyedi zenelejátszót jelent.

vakondok bemutato 500 fotoKissImre
A Vakondok 2 bemutatóján (fotó: Kiss Imre)


Akik a Vakondok 2 megnézése után kedvet kaptak közelebbről is megismerkedni a demoscene-el, azok látogassanak el 2012. szeptember 28-30. között a filmben is bemutatott Function demoparty-ra, ami egy olyan számítástechnikai rendezvény, ahol a digitális művészetek rajongói mérik össze tudásukat, cserélnek tapasztalatot és szocializálódnak.

A demo egy audiovizuális, non-interaktív, valós idejű bemutató, ami egy számítógépes program formájában készül el. Ez szemléletesen azt jelenti, hogy egy demo megtekintésekor olyan animációt láthatunk, ami a filmekkel ellentétben nem előre felvett jelenetekből áll össze, hanem inkább egy színházi előadáshoz hasonlóan csak a jelenetek váza, a demo forgatókönyve (a programkód) előre megírt, maga a látvány ott alakul ki az adott pillanatban az adott számítógépen, azaz valós időben. A demók többségét leginkább egy nagyon látványos, zenére időzített, néhány perces futurisztikus klipként kell elképzelni.

A Vakondok 2 a Demoscene digitális művészeti szubkultúra mélyére ássa le magát, egy olyan alkotóközösséget bemutatva, ami lassan 30 éve létezik világszinten elismert magyar alkotókkal, mégsem tud róluk szinte senki semmit. A történet akkor kezdődött, amikor a számítástechnika terjedésével a már jól megszokott művészeti platformok mellé újabbak nőttek, melyek részben a régi ágazatokat digitalizálták, részben pedig teljesen új művészeti formákat hoztak létre. Régen a kép-, és hangalapú művészetek a szellemi alkotóképesség mellett általában fizikális, főleg kézi ügyességet is megköveteltek. Mára a számítógépes programozás és a matematika lehetővé tette, hogy pusztán szellemi alkotófolyamat útján, a fizikális képességeket kizárva hozhassunk létre egészen újfajta művészeti alkotásokat. A számítástechnika világunk leggyorsabban fejlődő ága, mely egyre újabb lehetőségeket teremt a művészet terén is. A Vakondok egy olyan közösséget mutat be, ahol a legmodernebb technika mellett néha kifejezetten a számítástechnika hőskorából származó megoldásokból próbálják meg kihozni a legjobbat.

A filmet magyarul ITT, angolul pedig ITT töltheted le.