Az Oscar-gálát szervező Amerikai Filmakadémia bocsánatot kért Sacheen Littlefeathertől, miután majd' ötven évvel ezelőtt kifütyülték a színpadról, amikor Marlon Brando helyett ment fel a színpadra, akit A keresztapa című filmben nyújtott alakításáért díjaztak volna. 

Brando nem volt hajlandó átvenni a díjat, mert a filmipar rossz színben tüntette fel az indiánokat – írja a BBC. A színész önmaga helyett küldte fel az aktivistát, aki a színpadra lépése után nem vette át a szobrot, hanem egy rövid beszédbe kezdett – Marlon Brando 15 oldalas beszéde helyett, mert azt időhiányra hivatkozva nem engedték neki felolvasni –, ami közben kifütyülték. Ez volt az első politikai beszéd a díjátadón, ami azóta trenddé vált az Oscar-gálákon.

Az akadémia jelenlegi álláspontja szerint a nő indokolatlan bántalmazást szenvedett el a színpadon. Littlefeather úgy nyilatkozott a Hollywood Reporternek, hogy soha nem gondolta volna, hogy eljön az a nap, amikor bocsánatot kérnek tőle.

Az adást akkor 85 millió ember látta. Nem sokkal később többen alaptalanul vádolták Littlefeathert, például azzal, hogy valójában nem is indián származású és csak színészi karrierje fellendítése érdekében vállalta a beszédet, vagy hogy ő Brando szeretője.

David Rubin, az Amerikai Filmakadémia korábbi elnöke azt írta, a 45. Oscar-díj-átadón elhangzott beszéd továbbra is emlékeztet bennünket arra, hogy tisztelnünk kell egymást, és tiszteletben kell tartanunk mások emberi méltóságát.

„Ami az akadémia bocsánatkérését illeti, mi, indiánok nagyon türelmes emberek vagyunk – végül is csak ötven évről van szó! Meg kell őriznünk a humorérzékünket ezzel kapcsolatban. Ez a mi túlélési módszerünk" – mondta Littlefeather.