A mostanság készülő történelmi filmeket és sorozatokat (a Hadiktól a Most vagy sohá!-n át a Hunyadiig) gyakran éri az a kritika, hogy a főhősök magasztos, makulátlan figurák, akik nemes célokért küzdenek, jellemük és becsületük kikezdhetetlen. Igaz, a Hunyadi már eljutott addig, hogy a címszereplő buja kalandba keveredik egy olasz lánnyal, de hol van ez attól, ahogyan Makk Károly Mátyás királyt és feleségét ábrázolta több mint 60 évvel ezelőtt?

A Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? bátran kezdi ki és bontja le a piedesztálra emelt történelmi alakok körüli mítoszt. Mátyás (Darvas Iván nagy amplitúdókkal, mégis jó ízléssel színészkedik) boldogtalan a házasságában, olyannyira, hogy álruhás országjárása is inkább egy önmegvalósítási kísérlet, vagy ha úgy tetszik, lehetőség a csajozásra. Beatrix királynő (Psota Irén egyszerre képes hozni a tekintélyt parancsoló uralkodónőt és a frusztrált feleséget) persze rettentő féltékeny, így férje után ered, hogy kiderítse, mit is csinál őfelsége inkognitóban. A film klasszikus vígjátéki helyzetekből építkezik, szerepcserék, szerencsés és szerencsétlen véletlenek, és harsány helyzetkomikumok szervezik az epizodikus cselekményt.

Makk, ahogyan például a Mese a 12 találatról című filmjében, úgy itt is a narrátor szerepével játszik, de nemcsak a történetet keresetlenül kommentáló mesélő űz meta-játékot a nézővel. A rendező ezúttal a történetírást használja keretként: „Minden nőt átugorni! Mi az utókornak írjuk a krónikát. És az utókor a monogám királyokat szereti” – fakad ki a királyi udvar krónikásainak vezetője, amikor az írnokoknak tart eligazítást. A Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? azzal a gondolattal játszik el, hogy mi lenne, ha a történetírók a teljes igazságot felfednék azokról az uralkodókról, akiknek dicső tetteiről hosszú oldalakat írtak tele, hogy az utókor feddhetetlen hősként emlékezzen rájuk.

Makk Károly komikus, sőt, sok jelenetben nevetséges és kisszerű alakokként ábrázolja Mátyás királyt és Beatrix királynőt, a házastársi civakodás pedig ütős poénokat tartogat. Például a királyi pár veszekedés közben előre megfontolt szándékkal vágja a földhöz a különféle vázákat, a szócsata közepette pedig higgadtan megtárgyalják, melyik dísztárgyat lenne érdemesebb összetörni. A film tele van ehhez hasonló vígjátéki pillanatokkal, miközben Makk erős stilizálással és képi trükkökkel érzékelteti, hogy ezt a történelmi víziót nem szabad komolyan venni, épp ezért nyugodtan ki is röhöghetjük történelmünk ikonikus alakjait. Okot bőven adnak rá.

A Mit csinált felséged 3-tól 5-ig április 25-től, tíz napon át ingyenesen megtekinthető a Filmio-n.