A 2013-as újabb apró módosításokat követően lezárult nevezési időszak végén kiderült, hogy ugyan az első alkalommal 3 fázisba sorolt határidő okozott némi zűrzavart, de szerencsére nem befolyásolta a nevezési kedvet! Összesen 939 nevezés érkezett (723 fikció, 102 animáció és 114 kísérleti) 78 országból, országonkénti megoszlásban pedig a legtöbb film idén a Spanyolországból jött, második helyen a németek és harmadikok a britek lettek.
A több, mint kéthónapos szelektálást követően végül 78 alkotást juttatott a versenybe a megújult előzsűri, melyben Orosz Annaida – fesztivál kurátor, Mag István - rendező asszisztens, Rimóczi László – forgatókönyvíró és Patrovits Tamás – animátor mellett első ízben vett részt Csüllög Edina, Észtországban élő filmes kollegina, aki így fogalmazott a látottakról: „Túl sok a jó film, elég nehéz volt "lepontozni" bárkit is, de az is igaz, hogy a több száz filmből, amit megnéztem, három volt olyan, amire azt mondtam, hogy azt a betyár, azonnal kapjon díjat, zsűrizés nélkül. Az egyik film esetében odáig merészkedtem, hogy kikerestem a rendező email címét a neten és személyesen gratuláltam a munkájához (remélem ezek a filmek a zsűri érdeklődését is felkeltik majd). Azonban elképesztően kevés humoros filmet láttam – de lehet, hogy csak nekem nincs humorérzékem. Mindent összegezve a mezőny nagyon erős volt, ha valaki kimaradt, nem kell szégyellnie magát!” Szokásunkhoz híven a Nemzetközi Zsűri névsorát, cask a kezdés előtti napokban hozzuk majd nyilvánosságra, azonban nagy örömünkre, a tavalyi távol maradását követően ismét a fedélzeten tudhatjuk majd az Országos Diákzsűri delegáltjait!
Júliusban nagy sikerrel lezajlott a 7. GomBuSho összművészeti alkotótábor, melyen a rengeteg alkotás mellett elkészültek az idei fesztivál arculati elemei is! Július 15-ig vártuk a vetítési kópiákat a programba került alkotásokhoz, melyek többé-kevésbé sikeresen meg is érkeztek! Elkészült a részletes bontás is a versenyprogramhoz, tehát szokás szerint 3 nap alatt 15 egyórás blokkban kerülnek majd vetítésre a legjobbak! A versenybe került alkotóknak ismét lehetőségük volt augusztus 1-ig akkreditálni a fesztiválra, akik nagy örömünkre idén is szép számmal érkeznek majd Budapestre, hogy személyesen képviseljék filmjüket. A versenyfilmek között a szervezők nagy örömére szép számmal találhatunk magyar rövidfilmeket, a teljesség igénye nélkül Nagypál Orsi, Vácz Péter, vagy épp Vízkeleti Dániel, de felbukkan majd a vásznon többek között Franco Nero vagy a francia legenda, Michel Galabru, aki legnagyobb sikereit a Csendőrfilmekkel aratta Louis de Funes partnereként.
A BuSho fesztivál hagyományosan bemutatkozási lehetőséget biztosít a versenyről épp lemaradt úgynevezett panoráma / információs szekcióba jutott alkotásoknak is, mely ebben az esztendőben kifejezetten erős filmeket vonultat majd fel. Szintén folytatódik az a sorozat, melyben valamennyi benevezett magyar alkotás bemutatásra kerül majd.
A központi helyszín, a budapesti Vörösmarty mozi mellett párhozamosan zajlanak majd a vetítések ismételten több vidéki és újabb határon túli helyszínen is, a szolnoki Tiszap’Art mozi mellett, ezúttal is láthatóak lesznek a versenyfilmek Nagyváradon (Románia), Magyarkanizsán (Szerbia) és a tavaly csatlakozott Érsekújváron (Szlovákia) és Ukrajnában Ungváron is!
Magyarországon kizárólag a BuSho fesztiválon, idén harmadik alkalommal tekinthetőek meg az Európai Film Akadémia előző évi rövidfilm kategóriájának jelöltjei! Az Itt vagyok című Szimler Bálint film után ismét magyar résztvevővel, egyúttal a fesztivál és a tavalyi nemzetközi zsűri számára egy konkrét visszajelzéssel: a tavalyi BuSho ezüstérmes Till Attila alkotás, a Csicska is helyet kapott a legjobb Európai filmeket felvonultató kollekcióban.
Jegyeket továbbra is kizárólag a versenyblokkokra kell váltani, elővételben lehet foglalni a fesztivál weboldalán található elérhetőségeken, minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők a 9. BuSho fesztiválra.
További részletek: busho.hu
A teljes versenyprogram: busho.hu/hu/program/versenyfilmek