David Gordon Green hollywoodi filmrendező, az idei Berlinaléra a Sundance filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában is szereplő Prince Avalanche című filmjével érkezett. Arra a kérdésre, hogy amikor elkészül egy forgatókönyvvel, ki az, akinek először megmutatja, azt válaszolta, hogy van egy igazán gonosz ex-barátnője aki mellesleg kiváló nyelvtanból. Olyan embereknek is szereti odaadni, akiknek semmi közük a filmiparhoz vagy a filmművészethez, hiszen nekik van a legobjektívebb nézőpontjuk. Fliegauf is a barátnőjének mutatja meg először a kész anyagot, majd a producerének (Muhi András), de úgy érzi, ez már nem akkora kihívás, mint régen volt. „A producerek pókerarccal olvasnak át elképesztően sok forgatókönyvet, mindig nehéz megmondani, hogy valójában mit gondolnak a munkádról, ebben nagyon profik."
A Talent Campusos előadás a HAU-ban © Peter Himsel, Berlinale 2013
A filmbe beszúrt szövegekről lévén szó, a magyar rendező szerint a Csak a szél elején levő írás olyasmi, mint egy kelet-európai Star Wars kezdés. Ezzel a módszerrel könnyen ismertetni lehet a fennálló szituációt a nézővel, míg megkomponálni és megírni olyan beállításokat és párbeszédeket, amelyek felvázolják a kiindulópontot az egy megterhelő és fárasztó folyamat lenne. David Gordon Green filmjének közepén egyszer csak megjelenik egy graffiti-szerű kiírás, amelyet egyik reggel, a vágás megkezdése előtt látott egy falon egy kávézó mellett. „Úgy gondolom, hogy a filmem egy szerelmeslevél, láttam ezt a graffitit egy kávézó mellett és rögtön tudtam, hogy ez Paul Rudd feje fölé lesz írva."
Fliegauf beszélt még arról is, hogy mekkora különbségek vannak az elképzelések, a forgatókönyv és maga a forgatási szituáció között. Sosem történik úgy semmi, ahogy azt a forgatás előtt elképzelte, ez a nyomás viszont maximális kreativitásra ösztönzi, hiszen ott a stáb, mindenki rá figyel, nem lehet hazamenni. Később visszatért a feszültség témájára, amatőrként sok fotót csinált Erdélyben egy tó mellett, tehetségesnek hitte magát mint fotós, majd egy barátja felvilágosította, hogy ezt nem ő csinálja, ez már ott van. Nyomatékosan elmondta a hallgatóságnak, hogy bár néhányuk hajlamos azt hinni, a filmrendező nem teremt semmit, nem Isten.
Az előadás talán legérdekesebb pontja az volt, amikor Fliegauf a Csak a szél levetített jelenetét szinte filmesztétai érzékkel kezdte elemezni, mókás pillanatokat okozva a közönségnek. A rendező nem tudja megmondani, hogy mitől működik a film, nem biztos a szimbólumok jelentésében, szerinte Anna mosakodása kicsit erotikus, talán kiszolgáltatott és ezért félelmetes. Ezzel a gesztussal akarta Fliegauf érzékeltetni, hogy a filmrendező nem teremt, az apró dolgok már ott vannak, sok mindent egyszerűen nem lehet befolyásolni.
A kép előterében Fliegauf Bence © Peter Himsel, Berlinale 2013
David Gordon Green legújabb filmje egy izlandi alkotás remakje, ezért felvetődött a kérdés, hogy mit csinál ilyenkor a forgatókönyvvel, milyen érzés így írni és rendezni. A rendező elmondása szerint tiszteli és szereti az alapanyagot, de belerakott egy csomó érzelmet, agresszívabbá tette, sokat improvizáltak a színészek, hiszen csupán egy hatvan oldalas forgatókönyv állt a rendelkezésükre. Az amerikai rendező is a kis dolgokról beszélt, azokról a gesztusokról, amik a saját víziói, ezek segítségével magáévá tudta tenni a filmet, így nem érzi túlságosan befolyásosnak az eredeti verziót.
Fliegauf a projekt kiválasztását tartja a filmkészítés legizgalmasabb részének, ezért nincs két projekt közötti időszaka, mindig dolgozik valamin. A forgatókönyvírást saját magának való levélírásként értelmezi, de magát a forgatókönyvet csak eszközként használja. Különösen nehéznek találja a dialógok írását, főleg azért mert szerinte maga a csönd is kommunikáció, néha a hallgatás többet mond, mint egy hosszú párbeszéd. Ezt nevezi kelet-európai némafilmnek. Megjegyezte, a Csak a szélben mindössze egy jelenet van, amiben valóban egy hosszan megírt párbeszéd található, az is azért volt fontos, hogy érzékeltetni tudja, miként működik a rasszizmus Magyarországon.
Az előadás vége felé már szó esett a forgatókönyvírás üzleti aspektusáról is. Miként ír másképpen az alkotó, ha megrendelésre dolgozik, és nem ő fogja rendezni a filmet? David Gordon Green a részletességben látja a különbséget. Ha rendezni is ő fog, akkor minden egyes apró részletet beleír a forgatókönyvbe, megrendeléskor pedig általánosságban fogalmaz, nem határoz meg konkrétan semmit. Elmesélte, hogy egyszer végül még is ő rendezett egy másik alkotó számára írt forgatókönyvet, majd sok ideig dolgoznia kellett rajta, rá sem ismert. Fliegauf szerint Magyarország alkotóinak az a problémája, hogy mindenki rá van kényszerülve az „auteur" hozzáállásra, így egy csomó kiváló filmrendező nem tud dolgozni, mert az írással küszködik éveken keresztül. A Csak a szél írója és rendezője saját magára elsősorban íróként gondol.
David Gordon Greene és Fliegauf Bence a Talent Campusosokkal
© Peter Himsel, Berlinale 2013
A Berlinale Talent Campus beszélgetésének hangvétele és az alkotók őszintesége megmutatta, hogy még napjaink legjobb filmrendezői is gyakran gyerekes problémákkal küzdenek, ha filmről van szó. De elsősorban úgyis minden a mozgókép iránt érzett szeretetről szól és nem a hibátlan profizmusról.
