DAVID LYNCH
Egyperces grafikák, szalvétára rótt vázlatok, nyomasztó festmények -- a párizsi Lynch-expo kulcs a filmekhez is. Ahogy Lynch magyarul most megjelenő könyve, a Hogyan fogjunk nagy halat? is útmutató a rendező útvesztőkben elrejtett világszemléletéhez.
CHANG CHEH
Chang Cheh (1923–2002) munkásságának jelentősége John Fordéhoz vagy Leonééhoz mérhető: ahogy utóbbi kibelezte a westernt, és hullahegyek alá temette, úgy ad az akciófilmnek Chang új életet, paradox módon éppen ugyanazon attribútumok, többek között az extrém erőszak által: filmjeiben a hollywoodi eposzok naivitása keveredik a keleti ezoterizmussal, tudós harci koreográfiával és határtalan vérontással.
MAGYAR ANIMÁCIÓ
A magyar animáció, habár anyagi helyzete roppant nehéz, reneszánszát éli: akár a nagyjátékfilmben itt is megtörtént a nemzedékváltás, fiatal filmeseink sorra aratják a nemzetközi sikereket. Kínálat már van, a kereslet még mindig hiányzik. A tévé nem hisz a rajzoknak.
KATHARINE HEPBURN, AZ ANTISZTÁR
„Hepburn szép volt. Nem úgy szép, mint a mozi-csinos Grace Kelly, illemtudó illékony szőkeségével, aki legjobb szerepét Monaco fejedelemnéjeként alakította. Sem úgy, mint a túlbuzgóan tevékeny Bette Davis. Más volt, mint Marlene Dietrich nőegyleteket ingerlő trágár megjelenése a kamera előtt. Sem mint a behízelgő Hamupipőke Audrey Hepburn, akit a nézők legszívesebben első látásra örökbefogadtak volna. Vagy a kritikusoktól agyonmagasztalt Meryl Streep. Nem volt tikkasztó szépség, mint Lauren Bacall, vagy Ava Gardner. Sem úgy, mint a világ legszebb unalma, Elizabeth Taylor, aki körül érezhető volt a felügyelő sminkesek serege, nehogy megrepedezzen a gondosan felrakott vakolat. A harmincas években többnyire felvágott nyelvű, rámenős újságírónőket játszott. Nemcsak éles nyelvét használta fegyverül, hanem megcsóvált retiküljét is.”
