„Hepburn szép volt. Nem úgy szép, mint a mozi-csinos Grace Kelly, illemtudó illékony szőkeségével, aki legjobb szerepét Monaco fejedelemnéjeként alakította. Sem úgy, mint a túlbuzgóan tevékeny Bette Davis. Más volt, mint Marlene Dietrich nőegyleteket ingerlő trágár megjelenése a kamera előtt. Sem mint a behízelgő Hamupipőke Audrey Hepburn, akit a nézők legszívesebben első látásra örökbefogadtak volna. Vagy a kritikusoktól agyonmagasztalt Meryl Streep. Nem volt tikkasztó szépség, mint Lauren Bacall, vagy Ava Gardner. Sem úgy, mint a világ legszebb unalma, Elizabeth Taylor, aki körül érezhető volt a felügyelő sminkesek serege, nehogy megrepedezzen a gondosan felrakott vakolat. A harmincas években többnyire felvágott nyelvű, rámenős újságírónőket játszott. Nemcsak éles nyelvét használta fegyverül, hanem megcsóvált retiküljét is.”