Szülési fájdalmak
1965. fontos dátum a science fiction rajongók számára. Ebben az évben jelent meg Frank Herbert kultikus regénye, a Dűne. A távoli jövőben játszódó űreposz először az Analog című amerikai magazin hasábjain látott napvilágot, és bár az irodalmi alkotás széleskörű rajongótáborra és számtalan díjra (Frank Hugo-, és Nebula-díj) tett szert, annak mozgóképes, vagy bármilyen egyéb vizuális feldolgozásai sosem kaptak hasonló mértékű elismerést vagy figyelmet. A Paul Atreides bolygóközi kalandjait követő történet filmváltozatára tett megannyi sikertelen kísérlet után úgy tűnt, a producerek végleg lemondtak arról, hogy az univerzumot átültessék a nagyvászonra. A 2000-es évek közepétől egészen 2019-ig (Denis Villeneuve adaptációjának forgatásáig) tartott ez a kilátástalan helyzet – persze csak az audiovizuális médiumok terén; a regényciklus újabb részei egy-két évente követték egymást ekkoriban.
A tervezőasztalon halálra ítélt filmtervek végzetét talán kevesen ismerik. A Dűne megfilmesítésének jogai először az eredeti Majmok bolygója filmsorozatért is felelős producer, Arthur P. Jacobs birtokába kerültek 1971-ben. Jacobsnak azonban nem volt alkalma egy másik sci-fi etalon megteremtésére. Két évvel a jogok megszerzése után a producer alig 51 évesen szívrohamban elhunyt. Tragikus és egyben szimbolikus esemény ez, mely mondhatni meghatározta a Dűne-adaptációk hányattatott sorsát. A Dazed & Confused magazin újságírója találóan fogalmaz, mikor „elátkozottként” hivatkozik a bukott próbálkozások sorozatára. A 73-as Jodorowsky-féle grandiózus filmterv eltörlése talán a legfájóbb mindezek közül, ám további nagynevű alkotókat és ígéretes projekteket is meg kell említenünk.
.jpg)
Harkonnen báró John Schoenherr illusztrációján
A Dűne jogai 1976-ban az ikonikus Barbarella című sci-fi producerére, Dino De Laurentiis-re szálltak, aki két évvel később, a Nyolcadik utas: a Halál sikerén felbuzdulva Ridley Scottot akarta megbízni a film levezénylésével. Scott bár elvállalta a rendezést, bátyja, Frank halála okán otthagyta a projektet. Ezt követte David Lynch ambiciózus, nagy költségvetésű, ám rendkívül félresiklott, és a mai napig csúfolt verziója. Az 1984-ben bemutatott Dűne az első sikeresen megvalósult és mozikba kerülő adaptáció, ami aztán kritikai és pénzügyi bukása folytán inkább egy újabb szöget vert a Dűne-mozik koporsójába, mintsem pozitív cáfolatává vált volna a korábbi sikertelen kísérleteknek.
Két évvel ezután elhunyt a regény szerzője, Lynch pedig megtagadta alkotását, így az ismert fantasztikus univerzum ténylegesen gazdátlanná vált. 2008 környékén egy esetleges Dűne-adaptáció kapcsán felmerült Pierre Morel, a B13 – A bűnös negyed és az Elrabolva rendezőjének neve, akihez Peter Berg színész, producer is csatlakozott volna, ám a filmtervből végül nem lett semmi. Herbert történetének szerencsétlen mozis sorsa egyre inkább azt üzente: a Dűne adaptálhatatlan, és talán érdemesebb lenne békén hagyni azt.
Jodorowsky és a késői vetélés
„Mi lett volna, ha nem a Star Wars, hanem a Dűne készül el az első ilyen típusú [űropera] filmként? A blockbusterek szerkezete ma máshogy nézne ki” – veti fel Nicolas Winding Refn rendező (Drive – Gázt!, Neon démon) Jodorowsky elvetélt filmtervéről, és az abból megmaradt lenyűgöző storyboard-ról szóló dokumentumfilmben. Hogy Refnnek igaza van-e, sosem tudhatjuk meg, azonban a 2013-as Jodorowsky Dűnéjében az alkotók rámutatnak, milyen nagymértékben termékenyítették meg a chilei rendező ötletei a későbbi hollywoodi filmtermést. A Jodorowsky által felkért képzőművész, H. R. Giger néhány évvel később az Alien-filmek díszleteit tervezte meg, a rendező gigászi nyitósnittjének koncepciója végül Zemeckis Kapcsolat című sci-fijében valósult meg, egyes kardpárbajok tervei pedig a Star Wars-ban köszöntek vissza. Továbbá sok vizuális motívum és látványterv is tetten érhető a 80-as évek fantasy filmjeiben, akár a Flash Gordonban vagy a Masters of the Universe-ben.
Látványterv Jodorowsky Dűnéjéből
A robosztus könyvbe foglalt filmterv végül a hollywoodi stúdiók asztalain vérzett el, finanszírozási gondoknak köszönhetően. Bár az amerikai producereket lenyűgözték a concept artok, nem bíztak Jodorowsky zsenijében. A masszívan szürrealista, kauzalitást megtagadó, már-már botrányfilmnek nevezhető A vakond és a Szent hegy kultikus sikere sem győzte meg a befektetőket arról, hogy egy ilyen drága projektet egy ennyire öntörvényű vizionáriusra bízzanak. A cinefilek szemében ez a döntés a művészi autonómia és a hollywoodi pénzemberek közti feloldhatatlan ellentét szimbólumává vált. Azonban érdemes feltennünk magunkban a kérdést: valóban közönségsiker lett volna Jodorowsky Dűnéje? Az elképesztő látvány és az olyan nagy nevek szerepeltetése, mint Salvador Dalí vagy Orson Welles, biztosan kiemelkedő kulturális jelenséggé tették volna a filmet, ám szürrealista képi világa, rendkívül erőszakos jelenetei és gigászi hossza miatt nem biztos, hogy a nézők szívébe lopta volna magát a végeredmény.
A letagadott gyermek
Jodorowsky az említett dokumentumfilmben elmondta, hogy tervének bukása után megkönnyebbülést okozott számára látni, milyen „borzalmasra” sikeredett David Lynch adaptációja 84-ben. Markáns véleményével nincs egyedül; a könyv rajongói sem szívlelték, a híres kritikus, Roger Ebert pedig azt írta, csupán kilenc perc kellett neki ahhoz, hogy a film lerombolja minden elvárását. Maga Lynch is elhatárolódott a filmtől. Alkotásának tévés formátumra átszabott, bővített változatáról eltávolíttatta nevét; mind a rendezői, mind az írói krediteket letagadta. Egy későbbi interjúban a rendező a Dűne elkészítésének három évét „rémálomnak” nevezte és megemlítette, hogy nem az ő víziója valósult meg végül, a végső vágat jogát pedig kivették a kezéből. A film egyik szereplője, Brad Dourif elmondásból az is kiderül, hogy a forgatás közben a költségvetésből is vágtak, így bizonyos effekteket nem tudtak megfelelően kidolgozni.
Kyle Maclachlan, Patrick Stewart és Sting David Lynch Dűnéjében
Bár sokan támadják Lynchet azzal, hogy hűtlen volt a regényhez, nem feltétlenül ez volt a 84-es Dűne legnagyobb hibája. Herbert epikus története nehezen szuszakolható kevesebb mint két és fél órányi játékidőbe, és talán az ebből fakadó sűrű, tömény tálalás feküdte meg a közönség gyomrát. Mivel nem maradt idő bizonyos karakterek motivációinak kifejtésére, a rendező kénytelen volt didaktikus belső monológokat használni, így nem egységes, hanem egy széttöredezett narráció valósult meg. Az összképen pedig a kimunkálatlan, illúzióromboló vizuális effektek és a vászonról leugró vetített hátterek sem segítettek. Lynch verziójának barokkos díszletei és kosztümei azonban tagadhatatlanul egyedi látványvilágot teremtenek, ezért még fájóbb a tény, hogy ilyen nehezen befogadható, elutasított alkotássá vált a végeredmény.
Játszószoba az árvaházban
A 84-es film bukása után játékfejlesztők próbálták meg adaptálni és vizualizálni az Arrakis bolygót és a Dűne világát. 1992-től egészen 2001-ig összesen öt videójáték készült. Ezek legnagyobb része azonban egy kevésbé narratív típus, a stratégiai játékok zsánerében. Főképp felülnézetes, városépítésre és ostromra alapozó szoftverek ezek, amik a Dűne univerzum lehengerlő látványvilágát még csak alacsony pixelszámban tudták visszaadni. Fontos viszont megemlíteni, hogy a 92-es Dune II-t a később divatossá vált, jelen idejű stratégiai (RTS) játékok előfutáraként tartják számon.
Emperor: Battle for Dune
2001-ben készült egy már 3D technológiát használó stratégiai játék (Emperor: Battle for Dune), valamint egy külső nézetes akció-kalandjáték is (Frank Herbert’s Dune); utóbbi bár a sokak által kedvelt 2000-es minisorozaton alapszik, nem aratott nagy sikert. A GameSpot kritikájából kiderül, milyen elmaradott volt a játék animációja és irányítása még a kor standardjaihoz képest is. Összességében elmondható, hogy ezek a videójátékok merítettek a korábbi Dűne-ábrázolásokból, viszont nem tudták megtermékenyíteni a film médiumában készült újabb verziókat.
Televíziós örökbefogadás
A regény kedvelői szerint a Dűne a televízióban talált igazán otthonra. Richard P. Rubinstein, a Kedvencek temetőjének producere már 1996-ban megkapta a Dűne jogait, Frank Herbert’s Dune címen elkeresztelt három részes minisorozata azonban csak 2000-ben debütált a Sci Fi Channel műsorán – egy évvel a 99-es Star Wars után. A Dűne ismét a Csillagok háborújának „baljós árnyékában” próbált meg érvényesülni. Tetézte a bajt, hogy a George Lucas filmjében megjelenő Tatooine bolygó Arrakisra hajazó látványvilága mellett a kevésbé kimunkált, jóval olcsóbb tévés díszletek nem igazán tudtak a nézőknek újat vagy meglepőt nyújtani. A készítők kénytelenek voltak Herbert zsenijére alapozni, és úgy tűnik, a sci-fi-t szerető közönségnél ez a recept bevált – még ha a rajongóknak le is kellett nyelniük azt a békát, hogy a sorozat helyenként a Lynch-filmnél is nevetségesebb effektekkel operál.
A Dűne tévés változata
A három epizód összesen négy és fél órában meséli el Herbert első regényének eseményeit, és úgy tűnik, ez a hossz elengedhetetlen az univerzum bemutatásához. A pozitív visszhangon felbuzdulva a TV csatorna producerei elkészítették a széria folytatását, ami a Dűne gyermekei című harmadik könyvet vette alapul. Az újabb három rész látványa jelentősen javult, ám az integrált 3D animációk még mindig bőven alulmúlták a kor normáit.
Költözés a nagyvászonra
Látva a nagysikerű és kritikailag is elismert Szárnyas fejvadász 2049-et, jogosan érezhetik a tudományos-fantasztikus zsáner rajongói, hogy Denis Villeneuve-nél jó kezekben lesz Herbert mesterműve , és talán végre megszületik a regényhez méltó, nagyvászonra szánt adaptációja. Hogy a film valóban meg tud-e felelni a magas elvárásoknak, az hamarosan kiderül; a kritikák és előzetesek bizalomra adnak okot.
A 2021-es Dűne mozifilm
Talán a Villeneuve által megálmodott látványvilág Jodorowsky színes, képregényes víziójával szemben visszanyúl a Dűne első kiadványaiban található John Schoenherr rajzolta grafikák disztópikus szürrealizmusához, és sötétebb tónusával, homogén fakó színeivel egyszerre újszerű, és mégis hű feldolgozását nyújtja Herbert mítoszának. A Dűne univerzumával betelni nem tudó fanok pedig a tavaly ősszel megjelent Dune: House Atreides című képregénnyel is csillapíthatják szomjukat.
