Cannes-ban volt először látható a Két lány az utcán című André de Toth (Tóth Endre) film restaurált kópiája, mely 2010-ben a World Cinema Foundation (WCF) támogatásával valósult meg. A Martin Scorsese által 2007-ben, a világ filmörökségének megőrzésére és restaurálására létrehozott nonprofit szervezet, a World Cinema Foundation támogatta a Magyar Nemzeti Filmarchívumban õrzött kópia restaurálását. A WCF vállalta a restaurálás költségét és a Magyar Nemzeti Filmarchívum számára egy vadonatúj 35 mm-es kópiát biztosít. Sólyom András beszámolója a cannes-i vetítésről.
A Cannes Classics elnevezésű programba, a Psycho (Hitchcock, 1960) és a Tristana (Bunuel, 1960) mellett a filmművészet klasszikus mestermunkái közé egy magyar film is bekerült. A World Cinema Foundation Martin Scorsese és Bertrand Tavernier javaslatára felújította az 1939-ben, a Hunnia Filmstúdióban készült Két lány az utcán című játékfilmet, amelyet az akkor 26 éves Tóth Endre rendezett. Ez volt a harmadik filmje, de talán az első, amelyet igazán szerzői filmnek lehet nevezni.
Bertrand Tavernier egy rövid, de hatásos bevezetőt tartott. Elmesélt néhányat azok közül az anekdoták közül, amikkel a hollywoodi mesterré vált André de Toth rendszeresen szórakoztatta az újságírókat és a filmes társaságokat, hogy milyen is volt hajdanában, egy budapesti műteremben a forgatás; abban az időben, amikor őt még Tóth Endrének hívták.
A Két lány az utcán talán a humora miatt szerethető leginkább. Csortos Gyula, Ajtay Andor, Tasnády Fekete Mária és még rengeteg szereplő segített ebben. A cannes-i közönség egyszerre francia és angol felirattal láthatta a filmet, a fel-felcsattanó nevetések pontosan jelezték, hogy mindent értenek. Persze a hatását növelte az is, hogy rengeteg lenyűgöző zenét hallhattunk, Fényes Szabolcs szerzeményeit. Szintén fokozta a ma is érdekesség érzését a hiteles külső felvételek igen jelentős terjedelme.
Cannes-ban, a fesztiválpalota egyik sok száz személyes mozijában ugyan üresen maradt a nézőtér negyede-ötöde, de a vetítést követően percekig tapsoltak azok, akik egy régi-régi érdekességre voltak kíváncsiak.
Breier Ádám első nagyjátékfilmje egyszerre nevetett és ríkat meg, miközben egy sokak számára ismeretlen világba kalauzol el. Ha csak egy kellemes vasárnap délutáni családi dramedy lenne, akkor is szeretnénk, de a Lefkovicsék gyászolnak ennél sokkal többet ad és fontos űrt tölt be a magyar filmek között.
Nők, akik áttörték az üvegplafont, és rendezőkké tudtak válni a sokáig férfiak uralta magyar filmszakmában. Honnan jöttek ezek az úttörő nők? Hogyan jutottak el az első filmjükig? És hogyan folytatódott a pályájuk? Szederkényi Olga exkluzív portrésorozata a kezdetektől a rendszerváltásig új megvilágításba helyezve vizsgálja a magyar filmtörténetet.