A Queer tehát egyáltalán nem az a forrásmű, ami bármilyen szempontból is passzolna Guadagnino munkáinak alapvetően humanista, kíváncsi természetéhez. A rendező életművében visszatérő motívum, hogy a főhősök képesek, vagy épp nagyon vágynak arra, hogy egymáshoz autentikusan, valamiféle megmagyarázhatatlan erővel kapcsolódjanak. Ez testet ölthet csendes, titkokkal teli vonzalom-spirálban (A Bigger Splash), romantikus és szertelen nyári szerelemben (Szólíts a neveden), vagy épp a sportszenvedély által szegélyezett, energiáktól és érzelmektől fűtött szerelmi háromszögben (Challengers) is.
Forrás: Mozinet
A Queer, ahogyan a Szólíts a neveden, két férfi szerelmét állítja a középpontba, és még a napfény áztatta nyári miliő is stimmel, csak a makulátlan észak-olasz vidék helyett a koszos mexikóvárosi utcák és kocsmák tereiben keresik egymást a szeretetre éhes alakok. A főszereplő William Lee (Daniel Craig), aki számára minden nap felér egy szerelmi, de minimum szexuális természetű expedícióval: a középkorú férfi állandó delíriumos állapotban, hanyag eleganciával, stílusosan koszos fehér öltönyében botorkál egyik talponállóból a másikba, és próbál felszedni számára szimpatikus férfiakat. Az egyik törzshelyén pillantja meg a nála fiatalabb Eugene-t (Drew Starkey), aki azonnal elbűvöli őt. Kettejük között egy furcsa románc szövődik, ami kezdetben egyszerű fellángolásnak tűnik, ám Eugene valós nemi identitása egyre inkább megkérdőjeleződik, ami szép lassan felőrli Lee-t. Ennek ellenére a két férfi útitársi minőségben útnak indul Ecuadorba, hogy megtapasztalják a yage nevű növény elfogyasztásával járó élményt. Ahogyan egyre mélyebbre kerülnek a dzsungelben, úgy haladunk szép lassan az eleve kudarcra ítélt szerelem vége, ezzel együtt a transzcendens állapot elérése felé.
Ahogyan a Szólíts a neveden esetében, úgy itt is végig érezhető ennek a szerelemnek a hiábavalósága, ám Guadagnino ezúttal is inkább a lelki és testi összekapcsolódás gyönyörűsége mellett érvel. A yage motívuma is az ezzel járó transzcendens állapottal, Lee kapcsolódási kísérleteivel, és az általa hajszolt szerelemmel fonódik össze: a hiedelem szerint aki a növényből fogyaszt, az telepatikus képességekre tesz szert. Lee így azt várja a tapasztalástól, hogy végre úgy igazán egyesüljön Eugene-nel. Emiatt merészkednek a dzsungel közepéig, ahol aztán a film hipnotikus hangulata is rendesen felerősödik.
Forrás: Mozinet
A Queer három fejezetre (Hogy tetszik Mexikó?, Útitársak, ami geometriai pontossággal a film felénél kezdődik, és Botanikus a dzsungelben) és egy epilógusra tagolódik, mindegyik szakasz Lee szerelmi évődésének egy új állomása úgy, hogy a tetőpontot egy gyönyörű közös mozizás jelenetében, és az azt követő szexuális aktus során érik el még a játékidő első fél óráján belül. Ez a mozis szekvencia ráadásul kicsiben átadja az egész filmet. Lee és Eugene Cocteau Orfeuszát nézik, méghozzá épp azt a jelenetet, amiben egy pár kesztyű segítségével a címszereplő képes belépni a tükrökbe. Orfeusz pont úgy lép át egyik világból a másikba, ahogyan Lee fogja ezt tenni a film második felében. Sőt, Cocteau filmjének e jelenete kitűnően leírja Eugene karakterét is, akiről Lee folyamatosan azt találgatja, vajon tényleg queer-e, tehát hasonlóan két világ, azaz hetero- és homoszexualitás között járkál szabadon.
A megható mozis jelenettől kezdve Lee számára csak egyre több szenvedést és kételyt tartogat a Eugene-nel folytatott viszony, ez a bizonytalanság pedig szépen átragad a nézőre. Guadagnino továbbra is nagyon érti a szerelmi állapot megmutatásának nüanszait, és képes átadni annak minden szépségét és furcsaságát. Ennek érdekében a maszkulinitást a néhol már a giccshatáron mozgó romantikával párosítja. Többször látjuk, ahogyan Lee elképzeli az érintést, ilyenkor a szellemképe simogatja meg Eugene arcát, például épp a mozis jelenetben. A szexuális aktusok során azonban mégis a férfiasság dominál: az együttlétek inkább ösztönszerűek, viszont mégis esztétikusak és ízlésesek, ahogyan ezt egyébként Guadagninótól már megszokhattuk.
A furcsaságot és a különös lebegést erősítik a díszletszerű terek is, amik a szereplők idegenségét hangsúlyozzák. Guadagnino hasonló megoldást választ, mint Kirill Szerebrennyikov legutóbbi, Limonov - A ballada című filmjében: szándékosan díszletszerűnek mutatja a helyszíneket, amikben az útkereső hősök próbálják megtalálni önmagukat. Ez az elidegenítő gesztus egyébként a főhősök énközpontúságát is aláhúzza, miközben a belső világukat vetíti ki: Guadagnino is ezzel a megoldással éri el, hogy egy alkoholista amerikai, gyökértelen queer férfi szemével lássuk Mexikót.
Forrás: Mozinet
A rendezőt tehát egyáltalán nem érdekelte a történelmi hűség, Mexikó ábrázolása nemcsak díszletszerű, hanem ezáltal végtelenül sztereotip is. A belső terek és az utcák is úgy festenek, mintha egy ‘50-es évekbeli amerikai melodrámát néznénk. A rendező jócskán tompította az eredeti regény explicit részeit, azokat stilizálta és esztétizálta (például a regény előszavában is megjelenő utcai kakasviadal lassítva zajlik – a cockfight szó egyébként önmagában elég egyértelmű utalás nemcsak a történetre, de magára a homoszexualitásra is). Mindez azt nyomatékosítja, hogy Lee története is inkább egy belső utazás, itt valójában a lélek rezdülései, és a két szereplő különös kötődése az izgalmas, nem pedig a szerelem kulisszáit adó helyszín.
Szintén ezt húzzák alá a zenehasználatot jellemző bátor anakronizmusok: Guadagnino a főhősére emlékeztető keresetlen eleganciával és sármmal dob be ‘90-es évekbeli slágereket az ‘50-es évek Dél-Amerikájába. Így rögtön a film elején Daniel Craig lassítva vonul a Come as You are című Nirvana-klasszikusra, később pedig Sinéad O'Connor és Prince-dalok is felcsendülnek. Ezekhez remekül passzolnak a Bones & All és a Challengers után újra a rendezővel dolgozó Trent Reznor és Atticus Ross szerzett zenéi, amik ezúttal nem hangsúlyos sorvezetőként szolgálnak, mint a Challengers intenzív, elektronikus veretései, sokkal inkább a helyszínek hangulatát erősítik és szépen belesimulnak a jelenetekbe.
A két főszereplő remekül megtalálja a helyét ebben a maszkulin-romantikus, valamint drámai-hipnotikus kavalkádban. Daniel Craig úgy tud végig macsó maradni, hogy közben érzékelteti a konstans delíriumos állapotot és ezáltal Lee esendőségét is. Az alakítás ereje abban rejlik, ahogyan Craig képes egy-egy pillanatra megvillantani a törékeny, vagy már teljesen összetört férfit a magára húzott maszkulin jelmez mögött. A Eugene-t játszó Drew Starkey pedig remekül ráérez a figura titokzatosságára, sokszor úgy létezik, szinte lebeg a filmben, mint egy elképzelt, Lee szemében tökéletes entitás. Ez a megfoghatatlanság sokat segít abban, hogy átérezzük a főhős szerelmi vívódását.
Forrás: Mozinet
A Queer egyedi hangulatához rengeteget hozzátesz a sokoldalú thai operatőr, Sayombhu Mukdeeprom, aki a Szólíts a neveden, a Sóhajok és a Challengers után dolgozott újra együtt Guadagninóval. Mukdeeprom ráérzett a díszletszerűségre, és abban is sikeres, ahogyan markánsan különböző hangulatokat és kulcsszíneket társít az egyes fejezetekhez: így képileg is izgalmas az utazás, ahogyan a sárgás-barnás Mexikóból eljutunk először a zöld által dominált terekbe, majd az epilógusra a kontrasztosabb, hideg színekig.
Guadagnino új filmje különös sodrású, egyszerre mocskos és esztétikus tudat-melodráma, amibe könnyű belemerülni, sőt, érdemes is. A Queer élvezetének kulcsa, hogy át tudjuk-e adni magunkat ennek a furcsa hömpölygésnek, és hogy a helyén tudjuk kezelni a legkülönfélébb elidegenítő megoldásokat. A stílusbravúrok mögött egy érzékeny, csodaszép film lakozik.
A Queer április 24-től látható a mozikban, de premier előtti vetítéseken már elcsíphető. Forgalmazója a Mozinet.
