Konkurens szomszédok

Magyarország, nem egészen meglepő ugyanakkor nem kevéssé vakmerő módon a Taxidermiával indul. Közvetlen szomszédaink közül Ausztria Stefan Ruzowitzky A hamisítók (Die Fälscher) című filmjét nevezte, amelyben zsidók a nácik parancsára és a túlélés érdekében pénzt hamisítanak. A filmet ugyan az osztrákok jelölték, de német koprodukcióban készült.

Csehország favoritja a már hazánkban is vetített Jirí Menzel rendezésével készült Őfelsége pincére voltam. A film nem ismeretlen a fesztivállátogatók előtt, hiszen nem egyen részt vett már, így például a Berlinalén, ahonnét a külföldi zsűri díjával távozhatott. Menzelnek ez lehetne a második Oscar-díja, 40 év után. (A filmet szeptember eleje óta vetítik a magyar mozik.)

Film az illegális abortuszról a rendszerváltó Romániában
4 hónap, 3 hét, 2 nap

Románia Cristian Mungiu abortuszdrámájával a 4 hónap, 3 hét és 2 nap (4 luni, 3 saptamani si 2 zile) című filmmel szeretne jelen lenni a gálán. Az idei Cannes-i Filmfesztiválon ez az alkotás megszerezte az Arany Pálmát, és sikerrel szerepelt Karlovy Varyban is.

Szerbia-Montenegró Srdjan Golubovic a Csapda (Klopka) címet viselő modern film noir-jával száll a ringbe, amely szerb-német és nem utolsó sorban magyar koprodukcióban, a Kántor László vezetésével működő Új Budapest Filmstúdióval készült. A Csapdát néhány hete tűzték műsorra a hazai filmszínházak.

Török-német filmdráma, francia animáció

Németország Fatih Akin A másik oldalon (Auf der anderen Seite) című alkotásával nevezett idén. A török származású rendező ezúttal is komoly témához nyúlt, a németek és törökök közötti viszony problematikájához. Az alkotást Cannes-ban többek között a legjobb forgatókönyv díjával jutalmazták. A film olyan vetélytársakat utasított maga mögé, mint Schlöndorff Strajk című filmje.

A franciák mertek kilógni a sorból. Míg az előző években választásuk mindig meglehetősen tradicionális darabokra esett, addig idén egy animációs filmmel neveztek, Marjane Satrapi és Vincent Paronnaud Persepolisával. A klerikális iszlám világot csípős humorral bemutató film az idén Cannes-ban a zsűri nagydíját kapta, ám az alapjául szolgáló képregény már ezt megelőzően is több százezer példányban kelt el világszerte. A Persepolist a hazai közönség a november 29. és december 2. között zajló Anilogue/Anifesten láthatja.

A klerikális iszlám világot kritikusan bemutató Persepolis
A francia jelölt

Belgium Nic Balthazar Ben X című munkájával lép porondra, amely egy számítógépes játékok segítségével osztálytársain bosszút álló fiú történetét mondja el. A film a Montreali Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozott be, ahol mindjárt három díjat is elnyert, többek között a közönség díját.

Észak dél ellen

Az északi országok nevezései a következők. Dánia üdvöskéje Peter Schønau, aki a A sírás művészete (Kunsten at græde i kor) című filmjében kényes témához nyúl, és nem is akárhogyan: egy 11 éves kisfiú szemszögén keresztül foglalkozik a gyermekmolesztálás kérdéskörével. Az alkotás eddig 13 díjat nyert különböző fesztiválokon, San Sebastianban a legjobb film díját ítélték neki, a Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon pedig közönségdíjas lett.

Svédország Oscar-reménysége nem először vesz részt a versenyben, 2000-ben hazája Roy Andersson Dalok a második emeletről című filmjét nevezte, ezúttal a Te , az élő (Du levande) indul az Oscarért.

Finnországból Aleksi Salmenperä Férfimeló (Miehen työ) című filmje vesz részt a versenyben, amely júniusban a Cinema Jove Fesztiválon Arany Hold díjat kapott. Salmenperänak nem ez lesz az első megmérettetése, hiszen már 2004-ben is őt jelölte országa a díjra, akkor a Producing Adultsszal.

Izland a Kancsó várost (Mýrin), Baltasar Kormákur filmjét nevezte, akinek talán legjobb filmjét, a 101 Rejkjavikot a magyar mozikban és televízióban is láthattuk már.

101 Rejkjavik alkotójának újabb filmje
Kancsó város

Spanyolország egy horrorral áll rajthoz, Juan Antonio Bayona első rendezésével, Az árvaházzal (El orfanto), amivel a Cineurope szerint ezzel A Faun labirintusának sikerét akarják meglovagolni.

Kelet-Délkelet

Tőlünk keltre sem tétlenkedtek az alkotók. Oroszország Nyikita Mihalkov színész-rendező 12 című filmjét indítja, melynek alaphelyzetét a 12 dühös ember-ből adaptálta a mai oroszországi viszonyokra.

Törökország az eddig tévéfilmekben jeleskedő Özer Kiziltan Takva A Man's Fear of God című filmjével igyekszik meggyőzni a zsűrit.

A távol-keletről is több jelölés érkezett, lehet, hogy a Hongkongi filmgyártás nem lőtte még el az összes puskaporát?! Az 1996-ban Kínához csatolt szigetország Johnnie ToSzáműzöttek című akciófilmjével indul, amelyben egy gengszterbanda száműzött tagja elvállal egy utolsó munkát.

Száműzöttek - a Hong Kong-i jelölt
Ahol még van puskapor

Japán követe Masayuki Suo. A Nem én tettem (Soredemo boku wa yattenai) című filmben egy fiatalembert gyanúsítanak egy középiskolás lány molesztálásával, a fiú a sorozatos tárgyalások során is kitart ártatlansága mellett – nomen est omen.

Korea Lee Chang-dong Arany Pálmára is jelölt drámájával, a Secret Sunshine-nal (Milyang) száll ringbe az arany figuráért. Tajvan a 2001-es év legjobb külföldi filmnek járó Oscart elnyerő Ang Lee erotikus kémfilmjét választotta (Lust, Caution), a japán megszállás alatt játszódó retró idén Velencében elnyerte az Arany Oroszlánt. Meg nem erősített hírek szerint Kína Jiang Wen (a kitűnő Ördögök a küszöbön alkotója) filmjével, egy látványos szerelmi történettel (The Sun Also Rises) nevez az Oscarra.

A jelöltek hivatalos listáját egy hónappal az esemény előtt, január 22-én teszik közzé, tehát csak jövőre tudjuk meg, vajon február 24-én izgulhatunk-e a Taxidermiáért.

Ez eddig ismert jelöltek listája