Bakos Edit elmondta, úgy látja, a tudományos-ismeretterjesztő filmek a filmkészítés mostohagyermekei, mert nehezen kapnak támogatást, és alig vannak műhelyeik, így az alkotóknak alig van lehetőségük a tapasztalatszerzésre. A kevés műhely között kiemelte a Lakatos Iván vezetése alatt álló Krónikát, ahonnan idén négy film is érkezett.

A zsűritag ezután statisztikai adatokat osztott meg az összegyűltekkel. „Legnagyobb az MMK támogatási aránya, a filmek mindössze 17 százaléka származik más forrásból. Fontos a támogatás, hiszen a filmek csak biztos finanszírozási háttérrel tudnak megszületni.” Biztos befogadó lehet a Duna TV, a Spektrum, de Bakos sajnálja, hogy a kereskedelmi csatorna előtt ülő gyerekek „ostoba műsorokat kénytelenek nézni.” Jó hír viszont, hogy míg eddig forgalmazási támogatásra csak 35 milliméteres egész estés film pályázhatott, ettől az évtől digitális film is jelentkezhet promóciós támogatásra.

Bakos Edit

Bakos a filmektől azt várta el, hogy valamit közöljenek, hassanak rá, és érdekesek legyenek. Témaválasztás szerint négy kategóriát talált: történelem, egészségügy, művészet és természet témájú filmeket. Külön kiemelte Kormos Ildikó rendező és Rák József operatőr munkáját, és a Zöld múzsák csókja - Porrá tört bogár című filmet. A nünükéről forgatott film elbűvölte Bakos Editet, humorát pedig külön értékelte.

A háromtagú zsűri másik tagja, Tóth Zsolt Marcell azért lehetett itt a zsűriben, mert épp egy filmje sem indult a versenyben. Különböző szempontok alapján ítélt: figyelembe vette, izgalmas-e a történet, milyen a rendezés szerkesztése, a képi megvalósítás, az összhatás, és a piacképesség. Hiszen az ismeretterjesztő-tudományos filmeknek is vannak műfaji elvárásai, többek között, hogy televízióban lehet őket leginkább bemutatni, s alkalmazkodni kell a média szabta elvárásokhoz: „Sok film ott bukik el, hogy nem képes rövidebben tálalni a témát.”

Tóth Zsolt Marcell

A rendező kiemelte Török Zoltán alkotását Izlandról (Izland, a hasadó sziget), amin szerinte a külföldi hatás is érződik. Értékelte még Mosonyi Szabolcs Pannon sivatag című művét. A klímaváltozásról szóló film Tóth szerint immár Kelet- és Közép-Európában is megfogható problémaként mutatja be a felmelegedés problémáját.

Andor Tamás, a zsűri elnöke vette át végül a szót. Elmondta, fejet kell hajtani a rendezők előtt, akik áldatlan anyagi helyzetben űzik ezt a műfajt, továbbá, hogy az értékelésnél nehéz helyzetben volt, ahogy fogalmazott: „Pillanatnyi nyálelválasztás szerint választottam az ízesnél ízesebb gyümölcskosárból.” Andor úgy látja, sokkal látványosabbaknak kell a filmeknek lenniük, és ügyelni kell a témaválasztásra is, hogy az a tizenéves gyerekeket is lekösse.

Tóth Zsolt Marcell, Bakos Edit, Andor Tamás

 A közönség is beszállt ezután a beszélgetésbe. A Shoot in Hungary képviselője felajánlotta támogatását, és a Magyar Tudományos Akadémia nevében is jelezte egy felszólaló, biztostani tudnának a műfajnak egy klubhelyiséget vetítésekhez.

Ezután a jelenlévő alkotó kérésére Dékány István: A zsögödi gazda - Nagy Imre című filmjét vitatták meg, amihez Lugossy László rendező és képzőművész is hozzászólt, mondván az Erdélybe visszatérő és ott gazdálkodó festő életéről szóló film egy igazi emberi sorsot mutat be, mert a paraszti tájat összeköti a festészettel.