Mint arról korábban már beszámoltunk az eddig főként egysnittes alkotásokkal (Zárás, Before Dawn) jelentkező Kenyeres Bálint tavaly november-december környékén tervezte leforgatni következő kisjátékfilmjét, a Pesten és Budán-t. Kenyeres korábbi filmjeit a Muhi András vezette Inforg Stúdió segítségével készítette, legújabb munkája pedig Angelusz Iván produceri támogatásával a Katapult Filmnél forog.

Talán egyszerűbb az első nagyfilmet összehozni

Mint Angelusz Iván elmondta a csúszás legfőbb oka, hogy egy viszonylag nagyköltségvetésű, minimum 30 milliós alkotásról van szó. A 2005. évi MMK-s kisfilmes pályázaton 10 millió forintot nyert project a Filmtörvény nyújtotta 20%-os adókedvezmény - amely ez esetben 6 millió forintot jelent - kihasználása mellett még 14 milliót kell összegyűjtsön. „Jelenleg francia és svájci befektetőkkel tárgyalunk, amelyben sokat segít Thierry Hugot barátom (korábban a Francia Intézet munkatársaként került hazánkba – szerk.), aki Magyarországon élő szabadúszó producer, nagyon jó francia és kanadai kapcsolatokkal rendelkezik.”

A Before Dawn forgatása közben

A Before Dawn nemzetközi fesztiválsikerét kihasználva sem egyszerű megteremteni a Pesten én Budán anyagi hátterét. „Bálint hírneve ellenére egy ilyen nagyköltségvetésű kisfilmre nehéz összehozni mind a hazai, mind a külföldi befektetőket, sőt, talán egyszerűbb a következő, egészestésre tervezett alkotás pénzügyi hátterét megteremteni. Erről a projektről még nem szeretnénk sokat elárulni.” Egyelőre annyi tudható, hogy egy neves külföldi író kisregényének adaptációjáról van szó.

Ami a következő Kenyeres-produkció finanszírozását illeti Angelusz tapasztalatai szerint a kisfilmek finanszírozás külföldről is nehéz, mert a koproducerek a határon túl is egyszerűbben nyernek pályázati pénzt egészestés alkotásokhoz, mint rövidekhez. „A kereskedelmi televíziók, cégek megnyerése szintén nehéz, mert a legtöbb szponzor – természetesen érthető okból – főként kereskedelmi érdekeket szeretne érvényesíteni, amire egy rövid alkotás nagyfilmnél is kevésbé alkalmas. A kisfilm leginkább fesztiválműfaj, mozikban sem könnyű helyet találni neki, és ezért is nehezen felel meg a lehetséges szponzoroknak.”

„Kópiatámogatást sem egyszerű szerezni, a Before Dawn is mindössze három tekercsen került a hazai mozikba, amelyet Lars von Trier Manderlay című filmje mellett vetítenek – folytatta Angelusz Iván. Annyit sikerült még elérnünk, hogy Groó Diána rövidfilmje, az Ősfény (Urlicht) a Művész moziban szintén saját produkciónk, a Fehér tenyér előtt látható.”

Több vágás, több akció

A produkció költségvetését terheli, hogy az 1944-45 körül játszódó Duna-parti történethez szükséges a második világháború végén ostromlott Budapest képe, amelyhez komoly digitális technikát fognak felhasználni az alkotók. Valamint víz alatti felvételekre is számíthatunk, de ezek elkészítéséhez nem áll rendelkezésre megfelelő hazai stúdió, így az infrastruktúra hiányossága miatt ezeket legközelebb csak Ausztriában lehet elkészíteni.

Budapest az ostrom után

Arról, hogy kik játszanának az akciójeleneteket is tartalmazó, különleges, történelmi jellegű filmben, még nincsenek végleges elképzelések.

A tavaly ősszel kezdeni kívánt produkció munkálatai tehát idén őszre csúsztak, természetesen a stáb ekkor szeretné felhasználni az MMK-tól nyert összeget is „Ez az idő a legalkalmasabb az 5-7 naposra tervezett forgatás lefolytatására, amit egy-két hét vágás követ, az összes utómunkálat pedig legfeljebb 2-3 hónapot vehet igénybe.” Kenyeres Bálint következő alkotására tehát 2007 tavaszán számíthatunk leghamarabb.

Kenyeres úgy véli, hogy ezzel az időszakkal nagyon régen foglalkoztak utoljára a vásznon, ezért a Pesten és Budán-t eleve egy későbbi nagyjátékfilmje előtanulmányául szánja, s valószínűleg a film részévé is fog válni. Ez a filmterv jelenleg a 44 munkacímet viseli.