Antony Petrou, A hang rendezője, és James Chressanthis operatőr, a zsűri tagja. Petrou a Legjobb operatőrnek járó Zsigmond Vilmos Díjat Joe Cook operatőr nevében vette át
A látszólagos ellentmondás feloldásához elég felidézni az első délután eseményeit. A mozi hátsó termében az egykori Zsigmond Vilmos-tanítvány, Pákozdi Ágnes fényképezte grúz nagyjátékfilmet vetítik (A-terv), a másodikon Edelényi János Illés Györgyről szóló dokumentumfilmje, az Egy igaz ember, majd az egykori tanítványokkal való beszélgetés a program (B-terv), míg a nagyteremben kísérleti, dokumentum-, és kisjátékfilmes versenyblokkok követik egymást (C-terv). A három lehetőség közül mégis a negyedik lesz a legizgalmasabb: a korai időpontnak köszönhetően lehetőség nyílik rá, hogy beszéljek egy keveset a fesztivált szervező stáb néhány tagjával.
Az első kérdésem a nagyjátékfilmes versenyre irányul. Hogy lehet, hogy a 27 nevezettből mindössze három egész estés munka került be a versenyprogramba? „Ennyit válogatott be az előzsűri, de a döntésről őket lenne érdemes megkérdezni” – mondja az egyik beszélgőtárs, majd a gondolataimban olvasva hozzáteszi: „Ők most sajnos nincsenek itt.” „Nem volt megkötés, hogy hányan kerülhetnek versenybe, de azt nem tudjuk, hogy milyen szempontok szerint történt a válogatás” – érkezik a következő válasz, mire jobbnak látom elengedni a témát.
Az aktuális helyzet boncolgatása helyett inkább az eddigi tapasztalatokról, ezzel összefüggésben a jövőre vonatkozó tervekről érdeklődök. A válaszokból rögtön kiderül, hogy volt alapja az előző felvetésemnek. „Át kell gondolni, hogy szükség van-e ennyi információs vetítésre. Ha párhuzamosan fut egy versenyfilm és egy információs blokk, az előbbi teltházas, az utóbbin viszont alig van néző. Az sincs kizárva, hogy úgy több film kerülne versenybe.” Egy másik kommentár szerint a műfajok közti arányokon lehetne változtatni, elvégre „mégiscsak egy erős nagyjátékfilmes verseny adna rangot a fesztiválnak”.
Mivel egy tavaly indult eseményről van szó, arra is kíváncsi vagyok, hogyan próbálják növelni a fesztivál ismertségét. Az egyik stábtag elmondja, hogy különböző filmes szervezetekkel és iskolákkal veszik fel a kapcsolatot, utóbbinak köszönhető például, hogy sok fiatal alkotó munkáját nevezték a kisjátékfilmes programba. „Egy-egy ember is sokat segíthet, az amerikai filmek többségét James Chressanthis csábította ide.” – teszi hozzá. A zsűri munkájában is résztvevő amerikai operatőr, Zsigmond Vilmos egykori tanítványa, később munkatársa és barátja, James Chressanthis a 2018-as ZsVFF egyik kulcsfigurája. Az első, erre utaló jelet röviddel a beszélgetések után tapasztalhatom meg, a McCabe és Mrs. Miller retrospektív vetítésén.
Herbai Máté zsűritag és Szabó Gábor, a zsűri elnöke
Robert Altman 1971-ben bemutatott westernje a két évvel ezelőtt történt restaurálásnak köszönhetően teljes pompájában jelenik meg a vásznon, előtte azonban a film felújításában is közreműködő James Chressanthis mond bevezetőt. Altman eredeti elképzelése szerint a korábban Zsigmonddal együtt Amerikába érkező Laszlo Kovacs fényképezte volna a filmet, de a Szelíd motorosok operatőre egyéb elfoglaltságai miatt barátját, Zsigmond Vilmost javasolta a kamerák mögé. Chressanthis részletesen beszél Zsigmond elképesztően rizikós „flashing” technikájáról, vagyis a filmszalag utólagos fényeléséről, amit az operatőr ekkor használt először a füstös-ködös, impresszionista hatás eléréséért. Az is kiderül, hogy a kísérletezést támogató Altman azért vitte Vancouverbe a forgatást, hogy minél távolabb legyenek a Warner Los Angeles-i főhadiszállásától, és a stúdió a lehető legkevesebbet tudja meg a munkafolyamatokról.
Bármennyire is lenyűgözőek Zsigmond stílusteremtő felvételei, kénytelen vagyok a vége előtt otthagyni a filmet, hogy átüljek az Aurora Borealis és a Budapest Noir vetélytársa, a nagyjátékfilmes versenyben szereplő XIV. Lajos halála vetítésére. Albert Serra katalán fesztiválrendező 2016-os mozija két óra hosszan mutatja be a Napkirály lassú és fájdalmas haláltusáját, mindezt egyetlen helyszínen, a király hálószobájában. Azóta már tudhatjuk, hogy a zsűri Serra és Jonathan Ricquebourg operatőr közös munkájának ítélte a legjobb nagyjátékfilmnek járó díjat, de hiába a figyelmet bravúrosan fenntartó rendezés és operatőri munka, a főszerepben látható Jean-Pierre Léaud nélkül korántsem biztos, hogy ennyire összeállna a kép. (Érdekes egybeesés, hogy Ricquebourg a Still Life című film fényképezéséért versenyben volt a hasonló profilú Camerimage 2017-es fődíjáért, amit végül az a Herbai Máté kapott meg, aki most a zsűri tagjaként többedmagával győzelemre segítette akkori vetélytársát.)
A többi naphoz hasonlóan péntek délelőtt is a gyerekeké a nagyterem, akiket egy Kecskemétfilm-válogatással, és a tavalyi KAFF győztes munkáit tartalmazó összeállítással vár a fesztivál. A program népszerűségét mutatja, hogy dupla vetítéseket kell tartani. A Balázs Béla terem is majdnem tele van, ahol James Chressanthis a változatosság kedvéért szakmai workshopot tart. Kiderül, hogy a 80-as évek végén olyan zenekaroknak és előadóknak készített videoklipeket, mint a Bell Biv DeVoe, MC Hammer, vagy az NWA. Le is vetít néhány részletet, én meg nem akarom elhinni, hogy a Balázs Béla-teremben a Straight Outta Compton basszusai rezegtetik a levegőt, miközben a nagyvásznon Ice Cube, MC Ren és Eazy-E osztják az észt.
Annyira ellazít az élmény, hogy a nap hátralévő részében minden különösebb elképzelés nélkül mászkálok a három helyszín között. A fél 5-re ígért SzFE-válogatást ugyan észben tartom, de a vetítés és az azt követő beszélgetés a vizsgafilmek és a meghívott vendégek hiányában elmarad. Hat órától Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai nagyszerű dokumentumfilmje, A monostor gyermekei mutatkozik be a versenyprogramban, szombat este pedig az is kiderül, hogy érdemes volt nevezni, ugyanis megkapja a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat. (Zurbó Dorottyának egyébként is jól jón ki a lépés: Távolság című munkáját a legjobb kísérleti film díjával ismerik el.)
Anélkül, hogy az összes díjazottat felsorolnám (kicsit lejjebb görgetve látható a lista), Joe Cook nevét mindenképpen meg kell említenem, elvégre a fesztivál fődíját jelentő Zsigmond Vilmos Díj újdonsült tulajdonosáról van szó. A brit operatőr A hang (The Sound) című kisjátékfilm fényképezéséért kapta meg az elismerést, igazolva azt az általános vélekedést, miszerint a 2. Zsigmond Vilmos Filmfesztivál legerősebb válogatását a kisjátékfilmek versenyszekciója jelentette. (Cook nevében A hang rendezője, Antony Petrou vette át a díjat.) Hogy ez a fesztivál harmadik évére is igaz lesz, vagy sikerül legalább azonos szintre hozni a nagyjátékfilmes mezőnyt, az jövő májusban kiderül. Aggodalomra viszont semmi ok, a ZsVFF összességében másodszor is remekül sikerült, a gyermekbetegségeknek pedig van egy olyan szerencsés tulajdonságuk, hogy ki lehet nőni őket.
A 2. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál díjazottjai:
Zsigmond Vilmos Díj - Legjobb operatőr: Joe Cook, A hang operatőre.
Életműdíj : Ragályi Elemér, Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr.
Legjobb nagyjátékfilm: XIV. Lajos halála - francia-spanyol-portugál, 2016. R: Albert Serra. Op: Jonathan Ricquebourg.
Legjobb kisjátékfilm: Földiek - magyar, 2017. R: Freund Ádám. Op: Gyuricza Mátyás.
Legjobb dokumentumfilm: A monostor gyermekei - bhutáni-magyar-holland, 2017. R: Arun Bhattarai, Zurbó Dorottya. Op: Arun Bhattarai.
Legjobb animációs film: Mascarpone - német, 2018. R: Jonas Riemer. Op: Jana Pape.
Legjobb kísérleti film: Távolság - magyar, 2017. R/Op: Zurbó Dorottya.
A Vision Team és a Special Grip Hungary díja: Legjobb fiatal operatőr: Tóth Levente a Hypnosis és a Rossz színész c. filmek fényképezéséért.
Kritikusok díja: Welcome - magyar kisjátékfilm, 2017. R: Dudás Balázs. Op: Bántó Csaba.
Szeged Város Díja: Az egér, aki egér akart lenni - magyar kísérleti film, 2015. R/Op: Helstáb Martin.
Diákzsűri díja: Vasfej - kínai-német dokumentumfilm, 2017. R: Tian Dong. Op: Christian Mario Löhr.
Közönségdíj: Aurora Borealis - Északi fény - magyar filmdráma, 2017. R: Mészáros Márta. Op: Piotr Sobocinski Jr.
A Fesztiválzsűri dicséretben részesítette a következő alkotásokat:
Balu - magyar dokumentumfilm, 2016. R: Czakó Adorján. Op: Chilton Flóra.
Monoscape - német kísérleti film, 2017. R: Viktor Brim. Op: Simon Baucks.
Ez csak egy pisztoly - amerikai kisjátékfilm, 2017. R: Brian Robau. Op: Jonathan Chou.
A távolság - iráni kisjátékfilm, 2017. R: Yousef Kargar. Op: Peyman Abbaszadeh.
Wonder - magyar kisjátékfilm, 2017. R: Melanie Grams. Op: Balázs István Balázs.
A Kritikus Zsűri külön dicséretben részesítette:
A távolság - iráni kisjátékfilm, 2017. R: Yousef Kargar. Op: Peyman Abbaszadeh.
Fotók: Zsigmond Vilmos Filmfesztivál, Facebook
