A főszereplőt és katonaszökevény társait alapvetően két dolog motiválja: túlélni, és ha lehet, a káoszt kihasználva jó anyagi/társadalmi pozíciót kivívni maguknak a háború utánra. Mint Kelly hősei, ők is távol állnak a hazájáért bármikor meghalni kész hős ideáljától, inkább a háború zavarosában halászva egyéni érdekeiknek próbálnak érvényt szerezni.
A rendező Keleti Márton már a háború előtt is tevékeny alkotó volt, és a film sokszor inkább a ‘30-as évek komédiáit idézi, a falba vágott rejtekajtóhoz kapcsolódó jelenetek például egészen burleszkesek. Albert, az úri komornyik szintén egy letűnt kor képviselője, beszédmódja és viselkedése éles kontrasztban áll a civilizáció szabályait egyre jobban figyelmen kívül hagyó katonákéval, velük önként vállalt bajtársiassága egyszerre komikus és megható.
.jpg)
Major Tamás és Sinkovits Imre / Forrás: NFI, Szomszéd András
Érdemes elképzelni, hogy a szocializmusban milyen üdítő lehetett a film humora. A történetben megjelenő egyetlen elvhű kommunista, a munkaszolgálatos Szijjártó vicc tárgyává válik, mert szovjet szimpatizáns létére egy szót sem beszél oroszul, így képtelen kommunikálni az általa idealizált Vörös Hadsereg katonáival. Ironikus, hogy erre egyedül Molnár képes, aki a keleti fronton magára szedett a túléléshez elegendő orosztudást, ő azonban nyíltan hirdeti, hogy a háború ezen pontján már semmiben sem hisz, és pártállástól függetlenül mindenkit eszköznek tekint.
Fonák módon pont abból derül ki, milyen jó vezető és katona is a tizedes, hogy milyen talpraesett a katonai szolgálat megtagadásában. „Ha én mindig azt csináltam volna, amit mondanak, már rég nem lennék itt!” – mondja a szerelősegédnek, mikor az emlékezteti, hogy a parancs szerint jobbra kell menniük. Egy hozzá hasonlóan bátor, kompetens és tanulékony tiszt más helyzetben, más hadseregnek becsületére vált volna, itt viszont a nyilasok kivégzőosztaga elé kerül.
Az igazsághoz tartozik, hogy termelési filmekből ismert, ideológialiag elkötelezett és mindenre elszánt partizánból itthon nagyon kevés, seftelő kisemberből viszont rengeteg volt, és van. A magyart a mai napig sokszor kategorizálják ún. „alacsony bizalmú társadalomként” (low-trust society), ahol a népesség nagy része – joggal – nem bízik a felette regnáló államban, ezért annak törvényeitől függetlenül, alternatív szabályok szerint szervezi életét. Az ilyen társadalmakban a legtöbben kizárólag saját maguk és közvetlen családjuk, esetleg szűk bizalmi körük boldogulását tartják szem előtt.
.jpg)
Kozák László, Szabó Gyula, Major Tamás, Cs. Németh Lajos, Pálos György / Forrás: NFI, Szomszéd András
A tizedes meg a többiek egy sor véletlenen keresztül pontosan egy ilyen szűk bizalmi kört kényszerülnek alkotni, Molnár pedig végül ezt a közösséget választja önös érdekei helyett. Keleti Márton filmje azért válhatott a magyar filmtörténet egyik legelismertebb alkotásává, mert Sinkovits játékán keresztül rendkívül könnyű azonosulni a háború által újra és újra előállított morális dilemmák súlya alatt láthatatlanul őrlődő tizedessel, aki mindent megtesz, hogy racionális és önző legyen, ám végül elbukik.
A film humora mögött tettenérhető több minta a katonák viselkedésében, melyek szintén egy realisztikusabb háborúábrázolásra utalnak. A mai konyhapszichológia szakkifejezéseivel felszerelkezett néző például joggal mondhatja, hogy a film hősei szinte kivétel nélkül poszt-traumatikus stressztől szenvednek, a Darvas Iván alakította Gálffy Eduárd zászlós pedig egyenesen szuicid – például a komikussá váló „Ide lőjetek!” kiáltását és az azt követő rohamot halálvágy tüzeli, és csak a szerencsén múlik, hogy a rekettyés túloldalán teheneket talál.
A film egyik sokat hangoztatott erénye az idézhetősége. Nem írható róla semmi az ikonikus „Az oroszok már a spájzban vannak” és a „Mi még megadni sem tudjuk magunkat” szállóigék említése nélkül, bár számomra az újranézéskor sokkal jobban megragadtak Eduárd aforizmái, például az egyik letartóztatáskor elhangzó „Mert mindig zabálunk. Magyar átok.”, és főleg a tételmondatként ható „Ez Magyarország. Átöltözünk, mindig csak átöltözünk. Hát meddig lehet ezt bírni köpönyeggel, önérzettel?”
Történelmünket valóban a nemzetközi árral való sodródás határozza meg gyakorlatilag Szent István megkeresztelkedése óta. Különösen hányattatott huszadik századunk során szembetűnő, milyen sok államformát kipróbáltunk külső nyomásra.
Jobbszélen Keleti Márton, mögötte Sinkovits Imre A tizedes meg a többiek forgatásán / Forrás: NFI, Szomszéd András
Az éppen nyerésre álló idegen hatalomnak imponáló jelmez és pozíció felöltése A tizedes meg a többiek fő motívuma, ismételt átöltözési koreográfiái ezt, a nemzeti szinten űzött túlélési taktikát szemléltetik. Játsszuk el, hogy ez egy parancsnokság, ahol komoly szellemi munka zajlik, nem számít, hogy a kiakasztott térképen Afrika van és a szóban forgó egységek nem léteznek. Öltözzünk be arisztokratának, és a nyilasok békén hagynak. Gyűljünk a sérült szovjet katona köré civil ruhában, mint egy csoportképhez, és az oroszok megjutalmaznak. Ha jönnek a németek, vegyük vissza az egyenruhát és rejtsük az oroszt a szekrénybe, stb. Egyedül Albert nem vesz részt a folyamatos jelmezcserében, de az ő alakja alapból maszkot hord: igazi neve Szabó Dezső, csak éppen munkaadója ezt nem tartotta egy magára adó báró komornyikjához illő névnek, ezért kinevezte Dezsőt Albertnek.
A tizedes meg a többiek tanulsága szerint a magyar identitás egyfajta identitás nélküliség, ami az ideológiai flexibilitáson alapszik. Mai szemmel nézve mindez minimum tragikomikus, pontosan azért, mert tökéletesen érthető. Átöltözünk, és túlélünk. Meddig lehet ezt bírni önérzettel? Úgy tűnik, még egy ideig.
A tizedes meg a többiek felújított változata szeptember 19. óta látható a mozikban, a Pannonia Entertainment forgalmazásában.
