Kíváncsi voltam, mit tud nyújtani online a Berlinale, amikor a Potsdamer Platz helyett maximum a sarki Sparig kell elhagynom a mozitermet, és minden film csak egy kattintásra van. A fesztivál 11 szekciójába idén is rengeteg alkotást válogattak be, ebből 15 nagyjátékfilm és 20 kisjátékfilm versenyez az Arany- és Ezüst Medvékért, de a velükpárhuzamosan futó Panorama, Encounters, Forum és Generations szekcióban is osztanak ki díjakat. A nemzetközi zsűri tagja idén Enyedi Ildikó, társaival együtt ő dönthet arról, hogy kap-e valamilyen elismerést Nagy Dénes Természetes fény és Fliegauf Bence Rengeteg – mindenhol látlak című filmje.
Természetes fény és Rengeteg – mindenhol látlak
Idén a sajtós passz egy online profilhoz és a fesztivál saját médiafelületébe adott belépést. Minden nap nagyjából 20 filmet tesznek elérhetővé az összes szekcióból, ezeket 24 órán keresztül akármennyiszer meg lehet nézni, majd reggel 8-kor jön a váltás, és újabb adag film lesz elérhető. Bár Berlint semmi nem pótolja, ez a megoldás sok problémát megold, nem kell átutazni a város egyik feléből a másikba, ha nem tetszik a film, egyszerűen leállítom és jöhet a következő. Négy nap alatt 13 filmet láttam (plusz az a pár, amiből 15-20 perc is elég volt), de még pénteken is tartanak a vetítések, szombaton pedig kifejezetten a díjazott filmeket lehet bepótolni. A műsor része volt természetesen a két magyar versenyfilm is, azokról a napokban külön cikk érkezik.
Elképesztően őrült és aktuális filmmel tért vissza a berlini versenybe Radu Jude (az Aferim!-ért a legjobb rendezés díját kapta meg Berlinben), a román kortárs mozi egyik kiemelkedő alakja, akinek filmjét angolul Bad Luck Banging or Loony Porn címre keresztelték, és amit az eredeti címről így fordított le Gyenge Zsolt újságíró: Zűrös kettyintés avagy pornó a diliházban. Az abszurd cím egyáltalán nem megtévesztő, a három fejezetből álló film tökéletesen megragadja, kiforgatja és szatirikusan hatványra emeli az elmúlt évek legfontosabb társadalmi jelenségeit – a járvány okozta félelmet és frusztrációt, Kelet-Európa feszült politikai helyzetét, a ‘cancel culture’ úttörését vagy a közösségi média pusztítását.
Radu Jude: Bad Luck Banging or Loony Porn
A történet napjainkban, valamelyik koronavírus-hullám közepén indul Bukarestben, ahol Emi, a gimnáziumi tanárnő házi pornóvideója véletlenül online elérhetővé válik. A felvételen – amely a film elején cenzúrázatlanul lemegy – hiába látható konszenzuális szex közte és a férje között, az iskola tanárai, a felháborodott szülők és a média számára menthetetlen az ügy, és Emi leváltását követelik. A felvételt nem sikerül leszedni a netről, és egy groteszk szülői értekezleten összecsapnak a felek.
Az első fejezetben Emi Bukarest utcáin, óriásplakátok és építkezések káoszában gyalogol, és közben próbálja leszedetni a videót. A járvány kirobbanása óta kíváncsian vártam az első filmet, ami majd hitelesen mutatja be ezt az időszakot (a karantén alatt forgatott filmeket nem számítom), és Radu Jude minden várakozásomat felülmúlta. A kísérletező szellemű rendező tűpontosan érzi az emberekben egyre növekvő frusztrációt és türelmetlenséget, a járvány minden kis interakcióra rányomja a bélyegét. Ott van a gyógyszertárban, a sorban a pénztárhoz, a bezárt boltok helyén, és még a szexvideón is bevillan a maszk.
A második fejezetben egy alternatív enciklopédia szócikkeit és illusztrációit nézzük végig A-tól Z-ig, a kiválasztott szavak valamilyen módon Románia történelméhez, a nőkkel szembeni előítéletekhez, elnyomáshoz, szexualitáshoz vagy a mozihoz kapcsolódnak. Ez a középső rész önmagában is megállja a helyét, de a szócikkek igazából a harmadik fejezet mélyebb ismeretéhez segítenek hozzá.
A befejező epizód, a teátrális szülői értekezlet olyan, mint egy végtelen hosszú és dühös kommentfolyam, ami napi szinten elárasztja a Facebook-falunkat, és most az agyunkkal teszi ugyanezt. A tanárnő videójára reagálva, a bemaszkozott szülői munkaközösség vakon dobálózik a bejáratott trollhadseregek mondataival: irreális helyeken zsidóznak, hazaárulóznak, vakcinaelleneskednek, harsog a Fox News, még Soros nevét is bedobja valaki, és persze a szabadelvű gondolkodás, oktatás és szexuális nevelés is megkapja a magáét. Félelmetes, vicces és a zavarbaejtően ismerős az egész, de még ez sem tud felkészíteni a film utolsó perceire, amire már nem maradnak szavak, csak a tömény infantilizmus. És persze a szomorú felismerés, hogy ez nagyon hasonló ahhoz, amiben éppen élünk.
Alexandre Koberidze: What Do We See When We Look at the Sky?
Teljesen másképp szórakoztat a másik hosszú című versenyfilm, a Mit látunk, amikor az égre nézünk? (What Do We See When We Look at the Sky?), ami a grúz Alexandre Koberidze munkája. A 150 perces film egy igazi modern tündérmese, van benne mindentudó narrátor, jó, rossz, igaz szerelem és egy csodálatos helyszín. Kutaisi városában Lisa, a gyógyszerész és Giorgi, a focista első látásra egymásba szeretnek, és megígérik, hogy másnap este találkoznak a fehér hídnál lévő kávézóban. A lány ezután hazafelé sétálva figyelmeztető jeleket kap egy gonosz szemről, ami elátkozta őt, ezért másnap reggel új testben fog felébredni, és nem fogja őt megismerni a fiú.
A mágikus elbeszélés az átváltozás pillanatában minket is beránt magával, és felszólító üzenetet hagy a vásznon: Lisa elalvása után háromra hunyjuk be a szemünket, majd a hangjelzésre nyissuk ki. És láss csodát, mire kinyitjuk, az átok tényleg lecsapott, Lisa egy másik testben ébred fel. A rendező ezzel a kedves bűvésztrükkel felébreszti a moziban rejlő varázst, ami a film utolsó percéig kitart. Mintha Amélie csodálatos élete a hegyekkel körülvett, rusztikus városban reinkarnálódna: a bölcs narrátor, a háttérben lezajló minitörténetek és mesebeli karakterek is Jean-Pierre Jeunet figuráit idézik, de átjárja a grúz szellem, egy Kutaisihez címzett szerelmes levél.
Tovább bonyolítja a dolgot, hogy az átok hatására nem csak Lisa, hanem Giorgi is új testben ébred, és a két fiatal egymástól függetlenül próbál meg új életet kezdeni, azon a helyen, ahol beteljesedett volna a szerelmük: a híd lábánál lévő kávézóban. Varázslatos véletlenek, lírai életképek a városról, emberekről és focirajongó kutyákról – 150 percnyi mágia ez a film, a mozi ünneplése.
Kritikánk a magyar versenyfilmekről hamarosan érkezik!
