Rohonyi Gábor és M. Kiss Csaba közös rendezése, a Brazilok is a futballban mondja el a mesét, filmjük szórakoztat, izzadtságszag nélkül, miközben a focin kívül olyan témát visz fel a vászonra, amiről már réges rég el kellett volna kezdeni, és amiről folyamatosan beszélni kell. A vígjáték zsánere ugyan elvesz a súlyból, de itt vidéken élő, túlélő cigányokról van szó, akikkel a művészetnek is foglalkoznia kell – ez esetben filmet készíteni róluk –, ha már F. Flórián úgy viszonyul hozzájuk, ahogy.
Hála a magyar filmeseknek, van Saulunk és fiánk, Jadvigánk és még sorolhatnánk, de a cigányokról/romákról (melyik a jobbik?), miért nem készülnek a gyökerekig leásni próbáló filmek? Maximális respekt a Csak a szél alkotóinak, a gond csak azzal van, hogy a játékfilmes világban nem volt folytatása, igaz, előzménye se nagyon. Vagy menjünk vissza Sára Sándorig? 2017-et írunk.
Nehéz nem a téma fontosságát firtatni, és magáról a filmről írni, holott bőven megérdemli az elismerő szavakat. Másfél óra lendület, üresjárat nélkül, pont úgy, mint egy pár évvel ezelőtti brazil-angol vébédöntő. Dicsérhetnénk mindenekelőtt a rendezést, a forgatókönyvet vagy az operatőri munkát, de nem tesszük, mert a karakterek és az őket megtestesítő szereplők hozzák azt, amitől a rendezőpáros (és a többi alkotó) filmje igazán masszívan hat.
Farkas Franciska, Bánki Gergő, vagy a mindannyiunk számára ismeretes, szemétláda alpolgármestert végre hitelesen bemutató Schmied Zoltán simán elvinnék a hátukon a műsort, csakhogy ott vannak mellettük az amatőr szereplők, az acsai cigánygyerekek, Lakatos Erik és Renátó, Pászik Krisztofer, és sorolhatnánk, hosszan. Gond nélkül Farkasék mellé nőnek alakításaik, ami az érzékeny és szakszerű rendezésen kívül nyilván a velükszületetett, ösztönös, istenadta tehetségüknek is köszönhető. (Gáspár Laci cameoját se felejtsük el – beleillik a sorba.)
A sztori típikus hazai történet, valahol „lent” (konkrétan Acsán), az isten háta mögött tengődnek a vályogházba merevített romák, a falu polgármestere meg nem velük, hanem a focival, a Final Four-ral van elfoglalva, meghitt társaságban a helyettesével, a haverokkal, vagy a rendőrkapitánnyal, aki csak razziázni jár le a telepre, parancsszóra, véletlenül sem azért, hogy igazságot szolgáltasson. Szolgál és véd, csak nem azokat, akik rászorulnak.
Réder György képei hitelesen mutatják meg a lepukkant magyar falut - lehetne mondani, hogy szépen, de ahhoz szép alapanyagra volna szükség. Márpedig itt külsőben kevés, ami szép, belsőben annál több, gondoljunk csak a kötelékre, ami Rozi (Farkas Franciska) és Áron (Nagy Dániel Viktor) között húzódik.
A Brazilok tehát egyrészt príma közönségfilm (ha forgalomban van még ez a kifejezés egyáltalán), másrészt olyan, hiánypótló alkotás, amivel az alkotók tabut törnek, amikor mélyszegénységben élő kortárs magyar falusi embereket, cigányokat és nem cigányokat mutatnak be életszerűen, szerethetően és szórakoztatóan.
Lehet, hogy első fecske - mi ennek drukkolunk. És elképzeljük, hogy a kezdőrúgás valakit, az egyik íróasztal mögött ülő szövetségi kapitányt talál el.
BRAZILOK - magyar vígjáték, 2017. Rendezte: Rohonyi Gábor, M. Kiss Csaba. Írta: M. Kiss Csaba, Muhi Klára, Huszár Péter. Kép: Réder György. Producer: Mécs Mónika, Mesterházy Ernő. Szereplők: Farkas Franciska (Rozi), Nagy Dániel Viktor (Áron), Lakatos Erik (Fingi), Schmied Zoltán (Józsi), Bánki Gergely (Csaba atya), Fekete Ernő (Polgármester). Forgalmazza: InterCom. 95 perc.
