A fikciós kisjátékfilmek közül egy német és egy spanyol emelkedett ki: a német Homeland/Heimat után még viccelődtünk is, biztos Mundruczó Kornél nevezte be álnéven, s csak azért biztos, hogy nincs így, mert Franz Breuer rendező a fesztivál vendége. A filmben egy érdekes arcú lány sorsát követjük, nem mondom, hogy óriási csattanóval a végén, de húsz percen át érdeklődéssel figyeltem, és ez jelenleg elég nagy szó. A spanyol film nem akart sokat: David González Relief című munkája egy furcsa szituációt vázolt fel: az Éjjel-nappal fiatalok rajongói számára ismerős párkapcsolati helyzet, amikor váltott műszakban dolgoznak a házastársak. Na de hogyan lehet ilyenkor összehozni egy gyereket? Nem könnyű, ennyit elárulhatok.
Idén furcsán alakult a nagyjátékfilmek versenye, hiszen mindösszesen öt munkát válogatott be az előzsűri, abból is az egyik a Fehér tenyér. Egyébként még ezt az ötöt sem tudjuk más formában megtekinteni, csak DVD-n meg laptopon, nagy szerencsém, hogy egy Fehér tenyérnyivel beljebb vagyok a külföldi kollégáknál. A másik négy közül egyelőre a Walk emelkedik ki, amelynek magyaros nevű kozmpolita rendezőjéről, Csaba Bene Perlengbergről annyit sikerült kideríteni, hogy Prágában és New Yorkban tanulta a mesterséget. Erdővel kezdtem ezt a cikket, azzal is fejezem be: a svéd nyelvű, egyetlen snittben felvett hatavanperces film ugyan nem a filmművészeti eszköztár megújítója, hiszen a két szereplő egy erdőben sétál fel-alá, de egy 23 éves alkotótól mindenképpen figyelemre méltó és ambiciózus indítás.
