Személyiségem újabb oldalát ismertem meg Miskolcon, amikor a lillafüredi túrán kiderült, hogy valójában egy olyan outdoor lány vagyok, aki mindenféle nehézség nélkül kúszik a hegyoldalakon, barlangokban mászkál, meg zsombolyokat tár fel. Jó, nyilván volt olyan pillanat is, amikor két mobiltelefonnal a kezemben kerestem térerőt, de nem ez számít. Egyébként vannak filmek is, de egyelőre ilyen fokú önismereti plusz nélkül.
Hétfő hajnalban ugyanis a Cinefest regisztrált vendégei a Lillafüredre tartó kisvasúton dideregtek, hogy egy jót túrázzanak a Szeleta-barlang felé. Én nem tudom milyen az, amikor normális emberek kirándulnak, mert olyanon még sosem voltam, de itt most főleg Lost jeleneteket vizionáltunk, meg leforgattuk fejben az Open Water barlangos változatát és a Touching the Void második epizódját - ha már Pressburger lázban él itt Miskolcon mindenki.
 |
| Ambíciózus vállalkozás: egysnittes sétálgatás az erdőben - Walk |
A városba visszaérve végre összeült a zsűri, igaz megint nem teljes létszámban, mert Pálfi György reklámfilmet forgat Budapesten három napon át, így ő csak csütörtökön tér vissza köreinkbe. Mentségére legyen mondva, hogy a fesztivál előtt két héttel hard diszken megkapta a filmek felét. Most főleg ezen a diszken megy a marakodás a zsűritagok között, mikor melyikünknél lehet, elég komoly monopol helyzetben vagyok, mert csak nekem van hozzá usb kábelem, hehehe.
Mielőtt mindenki felhördülne, hogy a filmnek moziban a helye és nem laptopon meg DVD-n kéne megnézni a versenymunkákat, akkor elmondanám, hogyan zajlik ez. Péntekre meg kell hoznunk a döntésünket, hogy a nyertesek, a sajtó és a nyomda felé el tudjon indulni a szervezkedés. Viszont értelemszerűen a fesztivál végére tartogatják a nagyágyúkat, és ekkor vetítik a legérdekesebb alkotásokat. Ezeket nézegetjük a délutánok folyamán az irodában és a szállodai szobáink magányában. Szóval tényleg a kényszer visz minket ilyen félmegoldásokra, ez van.
Összeszámoltam, eddig 35 filmet láttam. És még csak két nap telt el. Hogy ebből mit érdemes kiemelni, az jó kérdés. Az eddigi egyetlen kísérleti filmes blokkból Lichter Péter 77 év déja vu-je volt az egyetlen értékelhető darab számomra, de ezt is láttam már a szemlén februárban, amikor a macskagyilkos Álszent rovására díj nélkül maradt. (Tényleg, ha a nagyzsűri valóban visszavonja azt a díjat, akkor most ki is nyerte a 38. Magyar Filmszemle kísérleti filmes díját?)
Kiemelkedett Fogarasi Gergely Postscript című munkája, amelyben rengeteg belefektetett energiát és szép képeket véltem felfedezni, de valóban jó kérdés, hogy mennyiben színházi és mennyiben filmes kísérlet a produkció.
Még egy kísérleti film volt, amelyen én nagyokat nevettem, a Performing life#2-ban, egy színészt követ a kamera, miközben a narrátor a néző fejében megfogalmazódó kérdéseket teszi fel újra meg újra. Ki ez az ember? Mit akar? Miért csinálja ezt? stb. A holland rendező magyar gyártásban készült filmjének első epizódjáról ezek szerint lemaradtam, és a google is csak annyiban volt segítségemre, hogy kiderült, az ifjú rendező dolgozott már a VH1-nak is
 |
| Furcsa szituáció: váltott műszak és gyerekvállalás - Relief |
A fikciós kisjátékfilmek közül egy német és egy spanyol emelkedett ki: a német Homeland/Heimat után még viccelődtünk is, biztos Mundruczó Kornél nevezte be álnéven, s csak azért biztos, hogy nincs így, mert Franz Breuer rendező a fesztivál vendége. A filmben egy érdekes arcú lány sorsát követjük, nem mondom, hogy óriási csattanóval a végén, de húsz percen át érdeklődéssel figyeltem, és ez jelenleg elég nagy szó. A spanyol film nem akart sokat: David González Relief című munkája egy furcsa szituációt vázolt fel: az Éjjel-nappal fiatalok rajongói számára ismerős párkapcsolati helyzet, amikor váltott műszakban dolgoznak a házastársak. Na de hogyan lehet ilyenkor összehozni egy gyereket? Nem könnyű, ennyit elárulhatok.
Idén furcsán alakult a nagyjátékfilmek versenye, hiszen mindösszesen öt munkát válogatott be az előzsűri, abból is az egyik a Fehér tenyér. Egyébként még ezt az ötöt sem tudjuk más formában megtekinteni, csak DVD-n meg laptopon, nagy szerencsém, hogy egy Fehér tenyérnyivel beljebb vagyok a külföldi kollégáknál. A másik négy közül egyelőre a Walk emelkedik ki, amelynek magyaros nevű kozmpolita rendezőjéről, Csaba Bene Perlengbergről annyit sikerült kideríteni, hogy Prágában és New Yorkban tanulta a mesterséget. Erdővel kezdtem ezt a cikket, azzal is fejezem be: a svéd nyelvű, egyetlen snittben felvett hatavanperces film ugyan nem a filmművészeti eszköztár megújítója, hiszen a két szereplő egy erdőben sétál fel-alá, de egy 23 éves alkotótól mindenképpen figyelemre méltó és ambiciózus indítás.
