A cikkhez az Arcanum adatbázisát is felhasználtuk.
„Az járt a fejemben, hogy most vagy soha? Illetve, ha nem is soha, ki tudja mikor? Vállaltam” – nyilatkozta a titokzatos nő 1936-ban a Nemzeti Sportnak. Nem volt színésznő, és nem tanult rendezést sem. Szórakozásból színházi próbákra járt, Hevesi Sándor és Csathó Kálmán rendezőt figyelte munka közben. Ambiciózus volt, olykor a Hunnia Filmgyár egy-egy szegletében is megbújt, nézte a nagyokat és memorizálta a szakkifejezéseket, valamint tudatosította magában azok helyes használatát. Majd rájött, hogy a már említett Csathó Kálmán író-rendező egyik regényéből, a Pókhálóból filmet szeretne készíteni. Az eredeti terv az volt, hogy a szerző lesz a rendező és Balázs Mária a segédrendező. De valamiért ez a felállás nem működhetett, és ekkor jött a nem várt fordulat, feltették neki a meglepő kérdést: „Lesz Ön az első magyar filmrendezőnő?”
Ebből a történetből azt gondolhatnánk, hogy Balázs Mária, sőt: dr. Balázs Mária unatkozó szépasszonyként tengődött Budapesten. A kolozsvári Ellenzék című lap viszont arról számolt be, hogy az úttörő nő Erdélyből származik, „ahol novellaírással foglalkozott, de már akkor is minden vágya az volt, hogy filmet rendezhessen. A filmrendezőnő a polgári életben tanársegédnő a budapesti egyetemen, és politikai és gazdasági diplomája is van”.
Temérdek újság foglalkozott a újkeletű jelenséggel, változatos szalagcímekkel kürtölték világgá: „Nőrendező” (Pesti Hírlap) vagy „Új tehetség a filmiparban, nagy szenzáció az őszi filmszezonban!” (Ujság).
Egy tudósítás finomnak és elegánsnak nevezte munkamódszerét, amely csendes munkát jelent a filmgyár Hungária körúti műtermében. A cikk magyarázata így szól: „A szokatlan tónus oka az, hogy nő rendez, mégpedig Magyarországon először.”
Dr. Balázs Máriáról kiderült, hogy „érdekesarcu, beszédesszemű, halk szavú, karcsu nő, aki tudós hölgy is egyben”. A vele készült interjúban elárulta, hogy diplomata szeretett volna lenni, „az első diplomatanője Magyarországnak”, de valamiféle „új rendelkezés” lehetetlenné tette a vállalkozását, „becsapta előtte az ajtót”. Az Esti Kurír olvasóival credóját is megosztotta, miszerint a moziban „a komoly, francia filmstílusnak van jövője” és hozzátette, hogy ezt ő igyekszik majd a magyar filmgyártásba is átültetni.
Első és egyetlen filmje nagyjátékfilm, a Pókháló, melynek címe a regényét követi. Egyes források szerint a film forgatókönyvét is ő írta, más források szerint László Endre, aki ugyancsak pályaváltó: festőművészből lett filmíró. (Később a Szabó család című rádiós szappanopera rendezője három évtizeden keresztül.)
A Békésmegyei Közlöny így összegezte röviden a Pókháló cselekményét: „egy pesti leánygimnázium élete, az ott folyó érettségi és sok-sok szerelem”. Talán a legizgalmasabb karakter az egyik agglegény, aki biológusként mindent pókszemszögből lát, és ennek megfelelően ad hangot gondolatainak, mint például „a természet a férfit a nő táplálására teremtette”. Újdonság a filmben a sok eredeti helyszínen (tehát nem stúdióban) felvett jelenet. És innováció egy örkényi, groteszk momentum is: a munkáját végző fogaskerekű trükk segítségével mosolyogni és pislogni kezd, boldog lesz.
Dr. Balázs Mária következő filmterve Molnár Ferenc: Egy gazdátlan csónak története című művének adaptációja volt, amelyből viszont nem lett semmi.
Hét év múlva pedig, 1943-ban a Magyar Film egyik számában újra interjút csináltak az első magyar filmrendezőnővel – akit ekkor már Tüdős Klárának hívtak.
Dr. Balázs Máriát hamar elfelejtették, ahogyan 1936-ban bemutatott Pókháló című filmjét is. Ennek oka az is lehes, hogy egyes források szerint a film elkészültét a befolyásos és nagyformátumú Báró Szterényi József támogatta, aki hosszú politikai pályája során kereskedelemügyi miniszterként is dolgozott, és az ő unokahúga volt a kézdivásárhelyi születésű dr. Balázs Mária. A nagybácsi a második világháború harmadik évében, 1941-ben meghalt. Dr. Balázs Mária további sorsa pedig egyelőre ismeretlen.
Rendezőnők a magyar filmtörténetben
Portrésorozatunkban a magyar filmrendezőnőket mutatjuk be, szándékaink szerint a kezdetektől a rendszerváltásig. Szederkényi Olga kutatásának nem titkolt célja, hogy a magyar filmtörténet első száz évét más megvilágításban tárja az olvasók elé.
A sorozatban szereplő filmrendezőnők közül alighanem mindegyiküknek megérne egy regényt az élete. Jelen kutatás fókusza az, hogy bemutassa, honnan jöttek ezek az úttörő nők és miért szerettek volna filmet rendezni? Hogy érték el, hogy filmet készíthessenek? Miért nem adták fel álmaikat vagy éppen miért hagytak fel a szakmájukkal? Mi volt a specialitásuk? Hova jutottak el?
Amit biztos ne várj a sorozattól: az életmű teljes részletezését, értékelését vagy bármely film kritikáját. Történeteket mesélünk el, amelyek főhősei közül egyesek eltűntek a történelem süllyesztőjében, míg másokra emlékezünk. Viszont ők együtt taposták ki az utat a későbbi generációknak. Hiszünk abban, hogy érdemes megismerni a történetüket. A portrék nem lesznek egyformák, nem is törekszünk az uniformizálásra, hiszen szerencsére a szereplők élete, életműve sem egyforma.
Szederkényi Olga: Rendezőnők a magyar filmtörténetben című kutatását az NKA és az NFI Filmarchívum támogatta. Eme sorozat részeinek vagy egészének átvétele, valamint továbbközlése a szerző, a kutatás címe és az első közlés platformja (Filmhu) feltüntetésével jogszerű.
címlapkép: Pókháló / forrás: Színházi élet/Arcanum
