Mit ér a sztár, ha magyar?

Szavazz!

Sztárvendégeink Drakula grófhoz hasonlatosak. Szemből közelítenek, teljes frontos letámadással, ránklebegnek. A tekintetükből áradó katóddelej sűrű és átláthatatlan, mint az űr mélye. A saját dimenziójukba invitálják az áldozatukat, egy világba, amit ugyan ők uralnak, de ha velük megyünk, bármennyire ígérjék is, az ott töltött idő számunkra már nem lesz olyan jó szórakozás.

Sztárvendégeink olyanok, mint valamely római rom. Az ember még csak nem is sejti létezésüket, mellettük megy el minden nap, de mikor beléjük botlik, kiderül, hogy valami nagyra bukkant. Legalábbis sokan ezt igyekszenek belénk sulykolni. Aztán elkezdik őket mindenféle pamaccsal megtisztítani, megszabadítandó őket a számos réteg üledéktől. Van, akire a humusz tartósan ráragad, van akin csak a szag telepedik meg végleg.

Sztárvendégeinktől engem a szarszeplő kiver. Kik ezek? Az rendben van, hogy egy társadalomnak metafizikus igénye van olyanokra, akikre felnézhet, hősökre akár, de ezek a zombik, ezek a tömeg tudatalattijának legsötétebb igényei szerint összeállított Frankenstein-szörnyek - csak hogy a horroranalógiánál maradjak - vajon milyen hódító szándékkal érkeztek? Mi lehet az invázió valódi célja?

És itt nem csak TÉVÉISTEN gyermekeire gondolok. Amely isten már sokszor bebizonyította, igaz nem nálunk és főleg nem mostanában, hogy értéket is ki képes préselni magából. Bár a társadalom LELKE most a tévé, az ország társadalmi és művészi helyzetének ezen a pontján televíziós, filmes vagy akár bármilyen más sztár között különbséget tenni felesleges. Sőt, nincs is értelme.

Persze minden közönséget úgy szórakoztatnak, ahogyan az megérdemli. Szabad magyaroknak KELL az ilyen úr.

Klaudia (vagy Claudia? Nem mintha érdekelne.) csöcsei csábítanak. De amit mond és ahogyan mondja, az taszít. A díszlet oltár is egyben, és nekünk, meg neked, meg mindenkinek áldozni kellene rajta. Korrupt az ige. Nem túlzok, nehogy azt hidd. Persze ott a távirányító, amivel voksolhatsz ellene, vallást válthatsz, de attól még, hogy te megteszed, sokmillióan szívesen imádkoznak hozzájuk tovább. A szívás szívóhatása. Klaudia, vagy Mónika vagyvagyvagyvagyvagyvagy nincs alternatíva. Film, tévé, zene vagy akármi más: ilyen-olyan formában mindenhol felütik a fejüket.

Mit ér a sztár, ha magyar? Nem sokat, egyelőre, és élek egy példával, amennyire ebben a témában élni lehet. Az Aránylag Tehetséges Magyar Színész, aki néhány nemrégiben készült filmben illetve színpadon már bizonyított, a tévés magazinműsor beugrós műsorvezetőjeként eltöltött néhány perces produkciója nyomán a néző átérzi, hogyan válhatott Anakin Skywalkerből Darth Vader. A visszafogott mimika iránti képessége úgy foszlik le róla, mint ahogy a szél fújja el a reggeli ködöt. A hangja, bár csak egy egyszerű felkonfot kell súgógépről felolvasnia, hisztérikus magasságokba szökik. Színészi és emberi maszkját letépi. Tudatosul benne, hogy ő most SZTÁRVENDÉG. Már a sötét oldalé.

Ha a magát művésznek mondónak, illetve a mögötte állóknak, a műsorkészítőknek az igénytelenség ilyen mértékben modus operandija és az egó a legfőbb tanácsadója, mit tehet akkor a közönség? Pontosabban az a része, amelynek többé kevésbé elege van az ilyetén sztárkultuszból, és akár tudat alatt, akár nagyon is tudatosan érzi, hogy minőség szempontjából bizony valami bűzlik a magyar médiában? Hogy a felszín még csak annyira sem vastag, mint a márciusi jég, és alatta olyan mély és sötét a víz, hogy még csak belenézni sem érdemes?

Semmit. Csak várhat. Az idő múlására. Generációváltásra - és reménykedhet, hogy a mostaniak nem adják át "tudásukat" illetve "tapasztalataikat" a fiataloknak. Persze a pofáraesés potenciálja ugyanúgy fennáll: semmi sem biztosítja, hogy az újonnan érkezők, a majdani háttéremberek és sztárjelöltek akár csak fikarcnyival is többet tegyenek kultúráért, világért és közös tudatért, mint a mostaniak.

És ha róluk is kiderül, hogy Drakula fiai meg lányai, akkor még mindig nem késő karókat hegyezni.


Tetszett a cikk?! Akkor szavazz rá!