Böszörményi Géza 1924. június 2-án született. Az ELTE fizika-kémia-matematika szakán tanult, amikor 1947-ben, 23 éves korában feljelentették, és két és fél évre internálták. 1950 és 1953 között a recski kényszermunka-tábor politikai foglya lett, a szabadulás után pedig 3 évig kényszerből segédmunkás volt. 1956-ban folytathatta tanulmányait, majd vegyészmérnökként dolgozott.
| Nem politikai horrorfilmek |
| Böszörményi Géza |
1964-ben a kifejezetten diplomások számára indított, Herskó János vezette rendezőosztályba került, melyet '68-ban végzett el. Először Gyarmathy Lívia 1969-es Ismeri a Szandi-mandit? című filmjében dolgozott forgatókönyvíróként. Rendezőként csupán 1971-ben, immár 47 évesen mutatkozott be Madárkák című munkájával.
Játékfilmjeiben hol a madarak (Madárkák), hol a száguldás (Autó), hol pedig a tetőre mászás (Szívzűr, 1981; Laura, 1986) jelképeinek közbeiktatásával fordítja át a rendező konkrét mozgóképekre a szabadság elvont eszméjét, a filmről filmre más és más alakban kifejezést nyerő, egyben más és más oldaláról vizsgálat alá eső eszme mindvégig az életmű állócsillaga marad.
Böszörményi hetvenes-nyolcvanas években rendezett játékfilmjeinek főhőseiről általában elmondható, hogy nem a politikai hatalom fogságából, hanem a falusi kisközösség korlátai közül, az évtizedes, de még inkább évszázados szokások béklyóiból, a kényelmes megalkuvások aranykalickájából kell vagy inkább kellene kitörniük, ám ezek a menekülési kísérletek részben
| Kényelmes megalkuvások aranykalickája |
| Juhász Jácint az Autóban |
A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján Gyarmathy Líviával közösen készített dokumentumfilmek: A Felix-díjas Recsk (1989) sok-sok órán keresztül, a lehető legaprólékosabban, mégis hallatlan drámaisággal kutatja a lerombolt tábor nyomait a rabok és rabtartók, egykori minisztériumi dolgozók és volt ÁVH-sok lelkében.
A másik két korabeli dokumentumfilm, a Faludy György költő (1987) és a Hol zsarnokság van… (1990) egy egykori recski rab és egy ötvenes években tevékenykedő bíró visszaemlékezései alapján ad képet a Rákosi-korszakról.
A magyar dokumentumfilm nagy korszakának lecsengését követően, a kilencvenes évek második felében a Böszörményi-Gyarmathy páros ismét visszatért a recski táborral és az ötvenes évekkel kapcsolatos kérdésekhez, ám ezúttal nagyjátékfilm formájában. A Szökés (1997), amelynek Böszörményi Géza írta a forgatókönyvét és Gyarmathy Lívia rendezte, a recski táborból történt egyetlen sikeres menekülés történetét meséli el kalandfilm zsánerében. A film nemcsak a műfaja miatt egyedi Böszörményi pályáján, hanem a szabadságfelfogásában is eltér korábbi műveitől, amennyiben ezúttal a tábor szögesdrótkerítésének, majd az ország határainak elhagyása egyenlő a szabadság elnyerésével.
Böszörményi, akinek életébe a politika tíz éves kitérőt, ebből három év recski poklot írt bele, szemben a kortárs filmrendezők jelentős részével (Jancsó Miklóssal, Kovács Andrással, Kósa Ferenccel, Gábor Pállal és még sorolhatnánk) a szabadságot nem politikai-történelmi, hanem társadalmi-filozófiai vetületében ábrázolta nagyjátékfilmjeiben.
| A szabadság elnyerése |
| Gyarmathy Lívia: Szökés |
Böszörményi a nyolcvanas évek magyar „politikai horrorfilmjeitől” eltérően nem a hatalom brutalitására és az áldozat kiszolgáltatottságára helyezi a hangsúlyt, hanem az adott körülmények között megvalósítható szabadság lehetőségeit kutatja. Az ember dolga nem az, hogy a kényszerűen elszalasztott lehetőségek felett keseregjen, hanem hogy a jelenben a lehetőségekhez alkalmazkodva teremtse meg saját szabadságát.
A történelmi-politikai parabolák rendezőitől eltérő igényekkel induló Böszörményi és Gyarmathy a modern irodalomból, valamint a kortárs cseh film kelléktárából adaptált egy másik stíluseszközt filmjeibe: a groteszk látásmód eszközét.
Miközben a szabadság Böszörményi Géza életművében állandó téma maradt, a megközelítési módok filmről filmre változtak. A korai szociológiai-filozofikus kérdésfelvetés, amely groteszkben csapódott le, előbb egy film erejéig a szabadság kérdését még elvontabban feszegető társadalomkritikus szatírának adta át helyét, hogy aztán a személyesség mind inkább előtérbe lépjen, ami stílus terén a groteszk fokozatos felszívódásával a nemzedéki közérzetfilm irányába vitte a filmeket.
Amikor a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján a cenzúra meggyengülése és végleges eltűnése következtében lehetővé vált, Böszörményi áttért az emberi szabadság és felelősség politikai-történelmi vetületeinek dokumentumfilmes módszerekkel történő feltárására. A szerző 1990 után írt forgatókönyveiből (A csalás gyönyöre; Vörös Colibri; Mélyen őrzött titkok), a rendszerváltás utáni társadalom visszáságainak publicisztikus hangvételű leleplezéseiből közéleti érdeklődést lehet kiolvasni, de hogy merre tartott volna rendezőként, azt csak sejteni lehet. A 30. Magyar Filmszemlén életműdíjjal kitüntetett Böszörményi rendezői pályafutása ugyanis a rendszerváltozással, a politikai szabadság kivívásával egy időben
| A tetőre mászás jelképe |
| Máté Gábor a Szívzűrben |
Júniusban a nyolcvanadik születésnapját ünneplő Böszörményi Gézát sorozattal köszöntötte a Duna Televízió. A válogatásban a rendező életművének nyolc darabja került vetítésre.
Böszörményi Géza a filmtortenet.hu-n
